Ugrás a tartalomra

Lebontják az aktivista kínai művész stúdióját

Elrendelték a kínai hatóságok Aj Vej-vej (Ai Wei Wei) politikai aktivistaként is ismert kínai művész sanghaji stúdiójának lebontását, pedig az alkotóműhelyt két éve épp a nagyváros polgármesterének meghívására építette föl a művész. Vej-vejt, aki a hétvégén nagyszabású rendezvénnyel akarta búcsúztatni stúdióját, pénteken házi őrizet alá helyezték.

    A Nyugaton is elismert kínai alkotó egyik munkája jelenleg épp a Tate Modern galériában látható. Vej-vej az utóbbi években rendszeresen borsot tört a kínai hatóságok orra alá, most 233,5 millió forintot érő stúdiójával kell fizetnie.

    A rendőrség pénteken elrendelte Vej-vej házi őrizetét, így a művész nem hagyhatja el pekingi otthonát. "Nem mehetek ki, korlátozták a mozgásszabadságomat" – mondta az alkotó telefonon a dpa német hírügynökségnek.

    A házi őrizet elrendelésének hátterében vélhetően az áll, hogy a művész a hétvégére rendezvényt szervezett stúdiója lebontása alkalmából. Az eseményen, amelyre több száz vendéget vártak, Vej-vej folyami rákot akart felszolgálni. Ennek kínai neve hohszie (hexie), ami kínai nyelven harmóniát is jelent. Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfő ideológiai koncepcióját harmóniának nevezte el, a másként gondolkodók azonban a cenzúrát és az elnyomást értik alatta.

    "Az egész nagyon furcsa" – idézte a művész bontási rendelettel kapcsolatos véleményét korábban internetes kiadásában a The Daily Telegraph című lap (www.telegraph.co.uk). Mint mondta, a sanghaji polgármester kétszer is járt nála Pekingben, hogy meggyőzze, építsen stúdiót az általa vezetett városban. A sanghaji hivatalok most azt állítják, felsőbb körökből kaptak utasítást a bontásra, és nem tehetnek semmit – részletezte a művész.

    Egy hivatalos feljegyzés szerint a stúdió építése előtt nem kértek engedélyt. Vej-vej ugyanakkor úgy véli, az utóbbi két évben folytatott két hadjárata dühíthette fel a hatóságokat. A művész volt az, aki 2008-ban hírverést csinált egy olyan férfi ügyéből, aki hat rendőrt szúrt halálra, mert korábban letartóztatták és megverték, amiért egy engedély nélküli kerékpárt használt. Vej-vej az idén dokumentumfilmet forgatott arról a kínai ügyvéd-aktivistáról, aki 100 napot töltött a tokiói Narita repülőtéren, a kínai hatóságok nyolcszor tagadták meg, hogy belépjen az országba. (MTI)