VASTAPS BARTIS ATTILA ÚJ KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJÁN
A legvégével kezdem, pedig sorrendben illenék haladnom: Bartis Attila A rég című könyvének november 3-ai, PIM-ben rendezett bemutatójának végén akkora vastapsot kapott, amekkorát bemutatón még nem hallottam, pedig ezek az írások is bizonyítják, hogy voltam már páron. A taps teljesen megérdemelt volt. Bartis önéletrajzi könyvéből, mely élete első tizenhat évét öleli fel, megismerjük a kort, a családot, és fény derül néhány komoly titokra is. Például arra, hogy édesapját annak idején beszervezték. De innen már haladjunk sorjában…
A bemutatóra sokan eljöttek, szerencsére szép számmal láttam fiatal olvasókat. Ott Anna beszélgetett az íróval, és összeszokott, jól működő párosnak tűntek. Az első kérdés az önéletrajzírás korlátaira, illetve lehetőségeire vonatkozott, melyre Bartis azt a választ adta, hogy az önéletrajzírás nagy felelősséggel jár, hiszen hús-vér emberek érintettek benne. Egyébként hét évvel ezelőtt, Jáván kezdte el írni a könyvet, mely hely szinte második otthona lett.
Arra törekedett, hogy a legkevesebb öncenzúrát alkalmazza, de úgy meg veszélyes vizekre hajózhatott, pedig nem akart fájdalmat okozni. Ezért kezdetben úgy tervezte, hogy a könyv csak a halála után jelenjen meg, de Kemény István költő, Bartis jó barátja határozottan a könyv megírására és mielőbbi kiadására bátorította.
Ott Anna ezután arra volt kíváncsi, hogy a családi titkokkal kapcsolatos, nehéz témák feldolgozására milyen recepttel rendelkezett. Bartis recept helyett arról beszélt, hogy a könyv két nagy titokkal foglalkozik. Az első az édesanyjára és annak korán elhalt lányára vonatkozott, mely tragédiáról csak sokkal később, felnőttként értesült.
A másodikról, az édesapjával kapcsolatos titokról, miszerint annak idején együttműködött az államvédelemmel, viszont még később szerzett tudomást, és nehezen tudta megemészteni. De biztos benne, hogy egy teljes életet néhány ÁVH-s papírból nem lehet rekonstruálni. Bartis édesapjáról megtudhattuk, hogy költő volt, és sok író járt hozzájuk az erdélyi, magyar értelmiség tagjai közül.
A beszélgetés hamarosan Jáva és az ott megélt idegenségérzés felé tekeredett. Bartis szavaiból kiderült, hogy nem csak ott, hanem itthon is idegennek érzi magát bizonyos mértékben, és hogy idegensége miatt Jáván nem kellett elszenvednie semmilyen atrocitást. 2014-ben ment ki először, azóta egy évet itt, egy évet ott tölt, és szinte minden azóta született sorát e békességes szigeten írta.
A moderátor egyik utolsó kérdése az emlékezetre vonatkozott. Bartis szerint nem a testünk, hanem az emlékeink vagyunk, és a haláltól is azért félünk, mert ezektől az emlékektől kell elszakadnunk. Szerinte az önismeret is csak akkor ér valamit, ha a másik megértésére használjuk.
A jó kérdések és a mélyen átgondolt, bölcs válaszok váltakozását a szerző szuggesztív felolvasása zárta a jávai, szent tőrökről, melyek úgy jelzik a földrengést a gazdájuknak, hogy kiszállnak a tokjaikból. Ezután jött a már említett vastaps, és a dedikálás.
Az ügynökakták feltárása révén érdekes, napi aktualitást is kapott a bemutató, ez a könyv, mely talán többek között az akták feltárásával járó érzelmi problémák feldolgozásában is segítséget nyújthat, de természetesen ennél sokkal többet, sokkal tágabb életet is ajándékoz örök megismerésre szomjazó olvasójának.
Ez a könyv olyasmi is lehet a jól megválasztott lélektársaknak, mint a szerző által emlegetett szent tőr: életek kötődhetnek össze benne, elkísérhet, és élni segíthet.
