Isteni terv – Ady Endre anekdotája

A kávéházi asztalok fölött hajlongó újságpapírok és csészecsengések között, sokszor mesélték, hogy amikor Ady Endre megszületett, az égiek kissé túlbuzgó gondossággal jártak el.

– Ez a gyermek nagy költő lesz – mondta állítólag az Úr. – Adjunk neki hat ujjat, hogy bőségesebben férjen el benne a világ szava.

Így érkezett a kis Endre a földre, hat ujjal, mintha már a bölcsőben is verset markolna. Ám alig szokott hozzá a földi levegőhöz, a bába szigorú tekintete keresztezte a mennyei szándékot.

– Itt lent öttel is éppen elég bajt okoz majd – jegyezte meg szárazon.

S mire az ég tiltakozhatott volna, a hatodik ujj „varrás mentén” eltűnt. Így lett az isteni túlzásból földi mérték és az ötujjú gyermekből a magyar líra egyik legnagyobb lázadója.

Felnőve már nem az ujjak száma, hanem a tekintet izzása keltett feltűnést. A nők, finom mosollyal és szenvedélyes haraggal, sorra ihletet adtak neki. Egyikükből múzsa lett, másikukból vihar, harmadikukból élethosszig lobogó vágy. Ady nem csupán udvarolt, minden szerelmet komolyan vett, mintha új versszak volna, amely nélkül a költemény hiányos marad.

– Az ihlet asszonyi természetű – mondogatta állítólag. – Ha nem hódítod meg, továbbáll.

S ő hódított, talán túlságosan is. A csókokból ciklusok, a csalódásokból kötetek születtek. A nők adták neki a legtisztább lángot és a legperzselőbb tüzet is. Élete végül úgy vált eggyé költészetével, hogy a szenvedély nemcsak a papírt égette, hanem a testet is.

Ha az anekdota igaz, odafent ma is mosolyognak az égiek.

– Hat ujjal küldtük, de öt is elég volt ahhoz, hogy túl nagy hévvel, szívvel és szóval éljen.

Nem az ujjak száma tette naggyá végül, hanem az, hogy minden sora mögött ott lüktetett egy asszonyi arc és egy végletekig hevített élet.