Tandori üres lapjai

Az a ritka dolog történt az Írók Boltjában, hogy egyik mesterem (Györe Balázs) másik mesteremről (Tandori Dezső) írt könyvét egy régi barátom (Tóth Ákos) segítségével mutatta be. Természetesen nem maradhattam le az eseményről, és hogy miről esett szó, rögvest megosztom az Irodalmi Jelen olvasóival is.

Számomra mindig időutazással ér fel, ha az Írók Boltja körül járok, amely visszavisz a múltba, egészen pontosan a ’90-es évekbe. Most sem történt ez másként.

Kőbányai János a Múlt és Jövő Kiadó vezetője és a könyv megjelentetője köszöntötte az idén 75 éves Györe Balázs és az 2019-ben elhunyt Tandori Dezső tiszteletére megjelent népes ‒ egyébként főleg szakmai ‒ publikumot, majd elmondta, hogy Balázzsal a ’70-es években ismerkedtek meg, akivel egy művészeti alakulásba, az úgynevezett „Fölöspéldány csoportba” tartoztak. Balázs sorra átragasztotta rá a rajongásait is: Ottlikot, Ginsberget, Tandorit…

Ezután az ünnepelt, Györe Balázs vette át a szót, aki ajándékként fogja fel ezt a gyönyörű, művészeti alkotással felérő könyvtárgyat. Szerinte Tandori körül mindig voltak Balázsok: régebben Lengyel Balázs, aztán például ő. De megosztotta velünk a könyv létrejöttének történetét is. Kiderült, hogy a Tandori-hagyaték gondozójától, Tóth Ákostól 25 darab üres géppapírt kapott, melyek mindegyike Tandori kéziratai közül került elő. Ákosnak nem volt szíve kidobni őket, mert mindegyiken érződött „Tandori érintése”. Balázs ezekre írta régi barátját megidéző költeményeit, melyek talán nem is versek, valahol a próza és a líra között lebegnek. Györe a ’90-es években ismerkedett meg a nagy költővel, miután közös mesterük és barátjuk, Ottlik Géza 1990 októberében meghalt, és hiányát egymás segítségével próbálták feldolgozni.

Tóth Ákos Szegedről érkezett, és mivel a Tiszatáj folyóirat szerkesztőjeként is ténykedik, megidézte Ilia Mihály alakját, aki a ’70-es években előszőr hívta a laphoz Tandorit. Ezután ő is rátért az ominózus, üres lapokra, melyeket nem tudott kidobni, hiszen „a filológusnak is van szíve”. A Tandori-hagyaték egyébként szinte beláthatatlanul hatalmas, és Fried István tanár úr azzal vigasztalta, hogy az utókornak is hagyni kell valami munkát. Tóth elmondta, hogy Tandorinak minden műfajban akadnak kiadatlan művei: a verseinek 30%-a kiadásra vár, és például az egyik trilógiájának harmadik, befejező darabja sem jelent meg, mely 800 oldalban várja a feltámadást.

A könyvet tervező Czeizel Balázs egy Esterházyról szóló film forgatásakor találkozott a költő nevével, amikor Esterházy lelkesen felolvasott Tandoritól egy verset, és azt állította, hogy ez az ember a legnagyobb költő.

Györe Balázs ezután Tandori lakásairól beszélt, melyek a Lánchíd utcában voltak. Kiderült, hogy a házaspárnak két lakása volt az épületben, és a földszinti, úgynevezett „vendégfogadó” lakásban ő is többször vendégeskedett, de az igazi, harmadik emeleti, „fő lakásba” soha nem léphetett be, bár az ajtójáig azért párszor eljutott. Ezt az ajtót pedig nem kevesebb, mint hat zár védte. Ezekről a jelképesnek is felfogható zárakról szólt első verse is, melyet a jelenlévőkkel megosztott.

Kőbányai utolsó kérdése Tandori temetésére vonatkozott. Györe Balázs elmondta, hogy a hivatalos szertartáson nem vett részt, ehelyett kiment a Tabánba, ahová Tandori az elhunyt madarait temette, és ott végezte el performanszát, mely abból állt, hogy először elszavalta a költő Barátaim a fűben című versét, majd egy teniszütővel négy teniszlabdát elütött a világ négy égtáj felé… Tandori is kedvelte a teniszt, Györe Balázs meg szinte mindennap teniszezik, ha egészségi állapota engedi, és ebben teniszpartnere, az író Németh Gábor is segítségére van.

Tandorit jómagam egyébként jelenleg az újholdas költészet csúcsának, betetőzőjének és meghaladójának látom, ha irodalomtörténetileg kell besorolnom. 

Kívánom, hogy Györe Balázs még sokat teniszezhessen, és hogy elhunyt barátja, Tandori Dezső még sok üres lapot küldjön számára, melyet jellegzetes versivel-prózáival népesíthet be.