Nemes Nagy Ágnes keserű nevetése

Új kötete jelent meg az 1991-ben elhunyt költőnőnek. „A halottak mostanában sokat és jól írnak” ‒ mondhatnám Márait idézve, és hadd szögezzem le az elején azt is, hogy egy új Nemes Nagy-könyv mindig jelentős esemény.

Miután az egykori Japán Kávéház ismét megtelt írókkal és irodalom után érdeklődőkkel, mint régen, Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó vezetője elmondta, hogy 10 éve kezdték el az életműsorozatot, és a most bemutatásra kerülő könyv, a Két semmi közt a negyedik.

A sorozatot egyébként Ferencz Győző gondozza, aki fiatalon már az Újhold Évkönyvek szerkesztésében is részt vett Nemes Nagy mellett, melyekből az én polcomon is akad jó pár darab. A Két semmi közt összeállítója Kemény Aranka volt, aki a PIM fotótárában dolgozik. A könyvből Szandtner Anna színésznő olvasott fel részleteket összetéveszthetetlen hangján, amely jól illet Nemes Nagy habitusához.

Az első felolvasott részlet után, mely arról szólt, hogy a költőnő irigyli azokat, akik nem hisznek az ihletben, mert ő bizony hisz benne, Kemény Aranka azzal kezdte, hogy a könyv olyan személyes hangú esszéket tartalmaz, melyek, mondjuk, Kassák Szénaboglya című gyűjteményét jellemezték. A kötet anyaga egyrészt a folyóiratokban publikált, de kötetbe eddig nem került írásokból, másrészt a magántulajdonban lévő kéziratokból, harmadrészt a PIM kézirattárában őrzött anyagokból tevődött össze. A PIM összesen 1800 lapnyi kéziratot őriz Nemes Nagy Ágnestől. Szó esett arról is, hogy a Köznevelés című folyóirat számai még sok publikálatlan, rövidlélegzetű írást rejtenek, de ezek nem fértek a jelenlegi kötetbe. Aranka azzal zárta mondandóját, hogy a Két semmi köztben sok a köszöntő, a hozzászólás és az íróportré.

Ferencz Győző arról beszélt, hogy Nemes Nagy milyen frappánsan tudott jellemezni, majd az irodalompolitikai helyzetére tért rá: a költőnő tragédiának élte meg a háború után ráhúzott szilenciumot, melyből csak lassan tudott kilépni. Íróportréit is inkább a műfordítással foglalkozó Nagyvilág folyóiratban tudta elhelyezni, és az Írószövetségben sem a Költői, hanem a Műfordítói Szakosztály elnökségében kapott helyet. Nemes Nagy mindig keserű nevetéssel állapította meg, hogy inkább műfordítóként tartják számon.

A bemutatón szerencsére irodalmi anekdoták is elhangoztak. Ide tartozott az a történet, melyet Ferencz Győző mesélt el: Kassák temetésére Nemes Nagy Ágnes írhatta a búcsúbeszédet. A temetés előtt Aczél György kultúrpolitikus felhívta Ágnest, hogy el szeretné olvasni a beszédet, mire a költőnő a legnagyobb lélekjelenléttel azt felelte: „De Aczél elvtárs, én azt hittem, hogy eljön a temetésre…”, és nem mutatta meg neki. Ferencz Győző kiemelte a kötetből azt az írást is, melyben a költőnő a Thomas Mannt bíráló Nádas Péterrel vitázik. Thomas Mannt az elfojtásai miatt kritizálta Nádas, de Nemes Nagy a német író védelmére kelt. Szerinte az elfojtás egyáltalán nem rossz dolog, hanem a civilizáció alapja. Azt már csak én jegyzem meg, hogy mennyire jellemző ez Nemes Nagy gondolkodásmódjára.

Az est során számos egyéb dolog mellett az is kiderült, hogy Nemes Nagy nem kedvelte Hamvas Béla miszticizmusát, ahogy a népi írókat sem, és hogy az objektív líra kategóriáját azért találta ki önmagára nézvést, hogy az értetlenkedők számára megmagyarázza művészetét: kényszerűen beskatulyázta magát.

Ide tartozik az a másik anekdota is, melyet a most megjelent könyv Cipi és a vers című írása is megjelenít. Ennek az a kiindulóhelyzete, hogy Ottlik Géza író, akinek a beceneve Cipi volt, nem érti az egyébként nagyon érthetően, kristálytisztán író Vas István egyik költeményét, és arra kéri Nemes Nagyot, hogy magyarázza meg a számára. Ebből a költőnő keserűen azt szűri le, hogyha Ottlik nem érti Vas István versét, akkor vajon mihez kezd az ő költeményeivel?!

Az est végén Ferencz Győző feltette a kérdést: mivel járul hozzá e könyv a kialakult Nemes Nagy-képhez? Erre közösen azt a választ adták: még láthatóbbá válik, hogy kik a költőnő legfontosabb alkotói, kikről ír legtöbbet. Aki szeretne rájönni, kik is ezek az írók, és aki kedveli a költőnő jellegzetes kritikai gondolkozásmódját, mely mindig nagyon mély és alapos, azoknak jó szívvel ajánlom az új kötetet. 

Fotók: Acsai Roland