Megtaláltam Csöndországot

Aki keres az talál. Nem feltétlenül azt, amit keres, de nem baj, sőt!

A napokban tűvé tettem könyvespolcaimat egy 90-es évekbeli szegedi, gyermekeknek szóló, Eszterlánc című kiadvány felkutatásáért. E füzetnyi méretű periodika nem volt feltűnő, be is csúszhatott két vaskosabb szomszédja közé. Végre megpillantottam! Kihúztam a könyvecskét, de mégsem az volt, amit kerestem.

Buda Ferenc Csöndország című, 1991-ben megjelent kis kötetét tartottam a kezemben. Belelapoztam és megpillantottam a dedikációt, átlós sorokban, lendületes kézírással: „Gál Sanyinak, szeretettel ajánlom, Buda Feri, Kecskemét, 1991. március 21.”

Visszaemlékeztem, hogy édesapám, nem sokkal halála előtt, tanakodva, csípőre tett kézzel állt hosszú könyvespolca előtt és kereste ezt a kötetet, miután ’56 kapcsán arról beszélgettünk, hogy fiókjában ott lapul a „Fesd át az eget” című, még kiadatlan regénye, melyben az 1955–56-os időszakot örökíti meg, amikor ő Szegeden első éves jogi egyetemista volt. A történet az 1956-os forradalom egyes szegedi eseményeinek leírásával ér véget.

– Van nekem itt egy dedikált példányom Buda Feritől, az ’56-os kötetéből – mondta édesapám ekkor és rövid keresgélés után leemelte a polcról a könyvet és a kezembe nyomta.

– Ha elolvastam, visszahozom – válaszoltam.

Sajnos, ez már nem történhetett meg, mert édesapám váratlanul, életének 87. évében elaludt, és másnap már nem ébredt fel.

Ez az emlék tolult fel bennem, amikor megtaláltam Csöndországot. A kötet címéből ugyanaz a vészjósló nyugalom árad, mint amit a Rend című vers első és utolsó, jól ismert versszaka ír le.

Miután elolvastam, visszatettem az Egy marék parázs című antológia mellé, amely 1968-ban jelent meg, Buda Ferenc, Gál Farkas, Goór Imre és Hatvani Dániel verseivel.

Ők immár mindannyian megtalálták azt a másik Csöndországot.