Zuhanni vagy felemelkedni?

Nem igaz, hogy első szerelmünket nem feledjük el. Viszont örökre bevésődik emlékezetünkbe az első igazi nő, aki besétál életünkbe, mint vonat az állomásperonra. Aztán nekiindul a mozdony, kábán-lomhán, mintha még nem ismerné az utat. 

Ez a nő volt számomra Temesvár.  Persze egy igazi nő egyszerre több nőt is jelent. Az európai nőkre ez különösen igaz. Itt, ahol az élet egyszerre több szerepet is eljátszat a nőkkel, majdnem olyan a helyzet, mintha többnejűség lenne. Temesvár volt az első nő, aki klasszikus zenére szeretkezett velem, és minden tétel után jó volt neki. Ugyancsak ő volt az a katolikus szellemben nevelt fiatal tanárnő is, akivel két héten át, minden áldott este levetkőztünk, és aki mindig begörcsölt, amikor már-már belehatoltam volna. Semmire sem mentünk. Ez bizony felért egy bevezetéssel a jógába. A nő olyan, mint a virág, a magasság vonzatában kell élnie ahhoz, hogy teljes mértékben kibontakozhasson. Temesvár vertikális nő, megfogott engem, a férfipalántát (már nem is tudni, ki a virág), és végérvényesen meghatározta, hogy hol van a fenn, és hol a lenn. A leglazább nő volt, akiben benne éltem. A leglevegősebb város, akivel együtt voltam. Nagy zöld övezetek oxigénezik lépten-nyomon, nem mászik rád folyton az épületeivel, egyetemeivel és egyéb okostojás-intézményeivel. Szóval nem az a nimfatípus, aki folyton csak azt kívánja. Laza azért is, mert lakói között semmiféle szakadár különbség nem volt. Pedig sokféle nemzetfia élt és él ott. Arabokból például többféle is volt. Ott tudtam meg, hogy vannak síiták meg szunniták, és itt helyesbítek, Temesvár ölén gyakorlatilag a síitákon és szunnitákon kívül mindenki más jól megfért egymással. Temesvár volt az a fiatal nő, aki orvosira készült, és minden energiáját eme magasztos cél felé szublimálta. Így csókolózáson kívül nemigen volt hajlandó semmire, de azt annyira odaadóan csinálta, hogy ez nekem így is nagyon megérte. Őt nyilvánvaló módon egy másik fiatal nő kompenzálta, akinek apukája esténként ellenőrizte a szüzességét. Eme két modellszépségű nő között csodálatos volt ingázni… Ugyancsak Temesvár volt az, aki letérdelt a verseim előtt, és hat hónap múltán közölte velem a folyóparton, hogy mélységesen megunt. Szeszélyes, akár a hullám. Ijesztően le tudott támadni, máskor meg behúzódott egy ablakmélyedésbe, és egész éjszaka rám várt, hátha ott is fogom keresni. Sok, egészen jól kivehető arca volt, és én el is kezdtem olyan női arcokkal álmodni, amelyeket sose láttam addig, és csak vártam izgatottan, hogy mikor tűnnek fel a nappali fényben. Mennyivel inkább más volt ez, mint Picasso ezerarcú Párizsa! Az arctalanság is sokféle. Temesvár nem tolakodott meztelenségével, arcairól egymás után hullottak le a leplek.  Az ő arca volt a csellista lányé, aki időnként zárt körű csellóesteket tartott nekünk, és nagyon szerettük, bár tudtuk róla, hogy arabokkal kefél (és ezért mély megvetés illette, de mi a barátommal nem bántuk, hisz gyönyörűen csellózott, és utána mindig eljött velünk éjszakai fürdésekre. Egyik ilyen alkalommal csípte meg egy pók a barátom arcát, reggelre már fel is dagadt, és mit gondol a kedves olvasó, ki jött velem szembe a lánybentlakás mosdójában, vasárnap reggel nyolc órakor, amikor ki akartam mosni a szememből az álmot? Hát a kedves barátnőm.  Amikor visszatértem a csellós szobába, azt kérdezi a barátom, tán csak nem csípett meg téged is egy pók?

Temesvár arca volt annak az orvosnövendék lánynak az arca is, aki a leghétköznapibb mozdulatokkal is be tudott gerjeszteni. Csak leült a járdaszélre az építészeti egyetem vörös téglafala mellett, és úgy tudott ott ülni, hogy minden csepp vérem rá fókuszált. Négy évig teniszeztünk együtt, rövid fehér szoknyája olyannyira izgalomban tartott, hogy profiként játszottam, fantasztikus elveszettnek hitt labdákat adtam vissza, sokszor már a földön fekve, és soha senkivel nem sikerültek a szervák úgy, mint vele. 

A városban két dolog virágzott igazán, az irodalom és a szerelem. Gomba módra nőttek a szerelmes versek.  A sötét kommunista diktatúra éveiben mibe is lehetett volna kapaszkodni, ha nem a versekbe és a nőkbe?  (Mert ugye az alkohol roncsolja a májat.) A Temesvárt jelző közlekedési tábla mellé akár oda is írhatták volna: Bevezetés a szépirodalomba és a szépasszonyokba. (Erőteljesen kapaszkodni a maradék életbe.)

Ezt a sok zárójelet a női olvasók kedvéért használom, köztudomású, hogy a nők szeretik a zárójeleket. Temesvár is szerette. Előfordult, hogy napokig zárójelben éltünk. Ott sütött rám első ízben a mediterrán napfény, ez a sziporkázó gyönyör, amely kinyitja az emberi agyakat, és feltölti őket derűvel és azzal a különös életörömmel, amely olyannyira gyakori a Földközi-tenger térségében. Kacagott körülöttünk az élet, minden álkommunista verejték ellenére. És ha sírt, akkor azt a lázadás szellemében tette. Egy nő, aki fittyet hány a hatalomnak, és nem adja be a derekát, Temesvár volt ez is. Milyen lehet két napig teljes szabadságban élni? Gondolt már erre az olvasó? Milyen érzés agymosás nélkül, a társadalmi szabadság levegőjét szívni? Temesvár ismerte ezt az érzést. Két felejthetetlen nappal ajándékozott meg. 1990 december 20. déli 12 óra, a fegyveres katonaság megtagadja a tűzparancsot, és a felkelők mellé áll.  A halál és az örömóda pillanatokra volt egymástól. Mindenki ölelkezik és sír. A Mária téri református templom előtt minden járókelő letérdel, és úgy megy tovább. Egész éjszaka élő gyertyatartók az Opera téren, fiatal és öreg, magyar, sváb, szerb vagy román egyszerre sír és nevet, és kész meghalni ezért az új levegőért. Aznap este elterjedt a hír, hogy a bukaresti elemi iskolás zseni kész lebombázni a várost, és tankokkal bevonulni. Amikor másnap reggel ez a hír megerősítést nyert, a felszabadult tömeg nem félt. A szabadság mámora mindenkit megrészegített, és az életnek Nélküle már nem volt értéke. A város katonai parancsnoka megtagadta az engedelmességet. Temesvár volt gyakorlatilag az egyetlen szabad város két teljes napon át. (Bukarest már nem kockáztathatott, el kellett űznie a diktátort, és el kellett indítania a látszatforradalmat.)

Ha egy nő felszabadul, többé már nincs visszaút. Hiába a több ezer éves férfiuralom, a nő mai napig megőrizte szabadságvágyát, és amikor elnyeri azt, akár élete árán is megtartja.

Ezért független nő Temesvár, és egyedülálló az erdélyi földön. Felszabadult, öntudatos, szép nő. Ami városban és nőben egyaránt fehér holló. De egy nő önmagában még nem lehet szép. A szépség szellem dolga, és a szellemhez legalább kettő kell. A magányos királynők megsavanyodnak. Vidék nélkül a város elveszti kapcsolatát a természettel. De a Temesvár körüli falvak szőlőseiben a legjobb olasz és francia fajták. Az egyetemi évek alatt minden tanévet szürettel kezdtünk.  Két hét után már karcolt a must, és az egy hónapos muskotály mustcsodákat művelt a lányokkal. Minden este baráti csevej, kártya és udvarlás folyt magas fokon.  Narancs alkonyok a rozsdás levelek között. Holdfényes séták a szőlősben. Hercegek számára is irigylésre méltó élet. Nappal versengtünk egy-egy finom vonású lány kegyeiért. Fogadások, ki kit fog két hét múlva szüreti bálba vinni. Az egyik lány megviccelt. Kettőnknek is igent mondott a bálra. A lány nagyon élvezte, két legény vitte-hozta a táncba; kacérkodott velünk, teljes gőzzel. Vödörrel ittuk a bort mindhárman. (Később kiderült, hogy a leányzó végig a szék lábát öntözte.) Mindvégig incselkedett, huzigálta a szoknyáját, táncolt és csókolózott mindkettőnkkel. Hazafele egymásba karolva énekeltük le a kétfalunyi távolságot. Ha el nem alszunk, akkor este csodálatos szerelmi háromszögre ébredhettünk volna. Jó borból is megárthat a sok. Szerelmes voltam abba a lányba, és a barátom is. Ő pedig mindkettőnket nagyon kedvelt. Azóta sem volt ilyen élmény az életemben. Ugyan szerethetünk-e valakit őszintén, tiszta szívből, ha közben félünk, nehogy elveszítsük őt. Temesvárt szerettük, ahogyan nőt még nem, és mégis, amikor a sors tovább szólított, szó nélkül engedelmeskedtünk.  Városok és nők, a férfi számára örökös civilizációs paradoxon, nem tudunk-akarunk nélkülük élni, de a társaságukban eltöltött hosszú idő után visszavágyódunk a tágas, szabad levegőjű térségekbe. A város és nő előtti lélek állapotába. Minden szerelmünktől azt várjuk el, tudat alatt, hogy adja vissza lényünk elveszett egységét. Hol volt, hol nem volt. Így kezdődnek meséink. Erről szól voltaképpen az életünk. Hol vagyunk, illetve hol nem vagyunk. Életünk során agyunkba szívjuk, hogy lenni jó, és nem lenni nem jó. (De volt már, aki fordítva tartotta.) Csak nehogy elkezdjünk filozofálni üres pohárral.  Ha az ember az élet nagy kérdésein mereng, férfi és nő viszonyán morfondíroz, a lét és nemlét kérdésein töpreng, akkor különösen könnyed, lágy ívű selymes bort kell inni. Legjobb erre a célra a nemes fehér bor, példa kedvéért egy jó Somló-hegyi. Nincs olyan magas filozófia, amely nem érné be a társaságával. És a Somló-hegyi sem fog panasszal élni. Ezzel a borral már meg lehet virtuálisan váltani a világot. Nem mintha ez a bor válaszokat tartalmazna, de varázslatossá teszi magukat a kérdéseket. Átszövi őket fátyolszerű misztikummal, és elküldi őket oda, ahová minden kérdés való: az álomvilágba. Szörnyek és más torzalakok, városok és nők közé. Miközénk.

Temesvár úgy lett igazán gondtalan, hogy megtelt misztikummal. Ilyenkor úgy jelent meg előttünk, mint varázslat, és mint minden igaz varázslat, az egyszerű jelenlétével varázsolt el. Az érett füge ilyen telt, és a szerelemre érett női kebel. Kiegyenlített, és egyben feszültséggel teljes. Egy ilyen Nővel, egy ilyen városban könnyedek az éjszakák, súlytalan az ébredés, és ha belehallgatunk a nagyholdas csöndbe, érteni kezdjük a francia mondást – Un ange qui passe –, egy angyal suhan át. Békés és derűs éjjelek. Olyan ez, mint az élet értelme és céltalansága. Egyre kevesebb férfi tudja átlátni, elfogadni és belenyugodni, tiszta szívvel és ép ésszel ezen felülkerekedni. Az emberek, Nők és Férfiak többsége, aki nem érti, nem érzi a misztikát, azt hiszi, hogy az valami bonyolult, képletes vagy szimbolikus dolog, amit nehéz fölfogni. Sőt úgy gondolják, hogy puszta elmélet, és semmi több. Pedig minél kiegyensúlyozottabb és derűsebb egy Nő, annál inkább hajlamosabbak vagyunk misztikumot látni benne. Minél egyszerűbb és természetesebb, annál inkább rejtélyesnek és titokzatosnak tűnik.  Veszélyes dolog ez, főként, ha szerelmesek vagyunk. Egészen egyszerű dolgoknak mögöttes értelmet tulajdonítunk, aztán ha mégsem találunk semmit a vélt helyen, mélyen csalódunk. Pedig nevetni kellene egy jót ilyenkor. Önmagunkon. Hiszen minden a fényviszonyokon múlik ezen a földtekén. Város és Nő is.

Városok és nők keresztjére vagyunk feszítve mi, férfiak.