Ugrás a tartalomra

Ízhatás

– A foglalkozás előtt beszélhetnénk pár szót négyszemközt, doktor úr? – kérdezte a nő, miközben a kislányát leültette az előtérben egy székre.

Margaret szófogadóan elhelyezkedett az erre a célra kialakított játszósarokban. Kockás szoknyáját gondosan megigazította, levette az édesanyja által kötött fehér kardigánját. Plüssmackója engedelmesen foglalt helyet az ölében. A kislány elrendezte a táskáját; kicsúszott belőle egy rajzlapcsomag. Elkapta az idős doktor pillantását, és boldogan jegyezte meg:

– Ez az, amiről már beszéltünk. Anyával választottuk ki az írószerboltban, ez olyan félfamentes, amire szeretek rajzolni.

– Örülök – válaszolt mosolyogva a doktor, majd az anyához fordult. – Parancsoljon – mutatott a rendelő bejáratára.

Miután kettesben maradtak, a nő helyet foglalt a pszichiáter kanapéján. Lánya, Margaret nem beszélt a foglalkozásaikról. Eltűnődött, vajon ülni szokott, vagy elnyúlik itt beszélgetés közben? Elhessegette a felesleges gondolatait, és rögtön a tárgyra tért.

– Doktor úr, ez a tizedik alkalom. Jutottak már valamire?

Az orvos szemügyre vette a nőt. Erre a szegény asszonyra is ráférne egy pszichoterápia, gondolta. Ilyen karikás szemeket ritkán látni. A ruházkodását is elhanyagolja, ezt a kinyúlt szvettert vajon mióta viseli? A körme ápolatlan, fizikai munkát végezhet, és úgy ítélte meg, hogy egy kis smink mindenképpen hasznára válna. Ami történt velük, azt nemcsak a picurka sínylette meg, konstatálta magában.

– Mára tartogattam egy nagyon fontos elemet – mondta a doktor, a barokk karosszék reccsenve nyögte termetes súlyát, miközben a férfi folyamatosan söndörgette hosszúra nőtt szemöldökét. Megannyi magasztaló, jóleső kritika érte az utóbbi időben a szakma részéről. Például, hogy éltes kora ellenére még mindig milyen nagy lelkesedéssel foglalkozik kiskorú gyermekek pszichoanalízisével. A magyarázat pedig egyszerű, mosolygott magában. Imádja őket. Mindig elérzékenyül, amikor búcsúzáskor egy hálás kis kéz simul a ráncos tenyerébe. A bársonyos, puha ujjak érintése az igazi fizetség.

– Elnézést, ha türelmetlenkedem, doktor úr – folytatta a nő –, de már három hete csak rózsaszín lufikat rajzolnak a foglalkozásokon. A sokadik rajzlap telik már be.

A doktor javaslatára a kislánya válogatta az írószerboltban a megfelelőt: tapintásra kellemesen érdeset, ami csak úgy szippantja magába a grafitot. Mintha nem is lett volna mindegy, mire rajzolnak, gondolta a nő, de mivel nem akarta megsérteni az orvost, magában tartotta a véleményét.

– Valóban, asszonyom. De higgye el, ezek jelentése felbecsülhetetlen. Miközben rajzolgat, hagyom, hogy csacsogjon. Annyit már most tudok, hogy a probléma egyértelműen összefüggésben van a férje utazásával. Aznap történhetett valami, amikor elhagyta önöket a férje.

A szoba az egész falat beborító könyvespolccal, rajta a megannyi színes könyvvel biztonságot s valamiféle megmagyarázhatatlan nyugalmat sugárzott. A meglibbenő függöny kissé elterelte az anya figyelmét, de így legalább átgondoltan folytathatta a mondanivalóját.

– Bocsánat, doktor úr, de ezt én is tudom. És, mint ahogy azt már elmondtam, nem hagyott el bennünket, hanem egy óceánjáró hajón talált munkát, és ennél fogva hosszú időre elutazott. Azóta van állandó hányingere a lányomnak. Attól a naptól kezdett el fogyni. Mint ahogy már említettem, eleinte mindenhová elvittem. Szegénykém annyi vizsgálaton vett részt, hogy már én is alig bírtam idegekkel. Kis drága kincsemnek még gyomortükrözésre is volt, de az volt az utolsó csepp a pohárban. Hála az égnek, semmi rendellenességet nem találtak. Ekkor kerestem fel magát.

– Mesélne pár szót a férjéről?

– Csak ismételni tudom magam. A lányom imádja. Esténként csakis ő takarhatta be, saját mesevilágot kreáltak maguknak, ahol közösen találták ki a hőseiket. A férjemmel egyébként kölcsönös egyetértésben döntöttünk amellett, hogy fogadja el ezt az állást. Tudja, nagy úr a muszáj.

– Ezért nem látogatja meg Margaretet?

– Csak fél év múlva jöhet haza, így szól a szerződése.

– Még mindig esténként szokott rájönni a gyerekre a hányinger?

– Igen, mosakodás után.

Ez elgondolkoztatta a doktort, és úgy döntött, erről mindenképpen megkérdezi Margaretet.

– Rendben. Ígérem, most már hamarosan ki fog derülni, hogy mire vezethetőek vissza a hányingerek – válaszolta. – Kérem, küldje be a lányát.

Margaret elhelyezkedett a kanapén. Az orvosnak újból egy kis cinegemadár képe ugrott be a szinte csonttá fogyott test látványáról. Hosszú, fekete haját az édesanyja minden nap gondosan befonta, és a kedvenc rózsaszín masniját tekerte bele. Mindennap, minden alkalommal. Talán innen vannak a lufi színei, töprengett magában a férfi.

Miközben egy újabb forma kezdett kialakulni a rajzlapon, ismételten elcsodálkozott, hogy egy tízéves kislány milyen elmélyülten tud belefeledkezni az alkotás örömébe. Rögtön megragadta az alkalmat, és megkérdezte, ami az édesanyával történt beszélgetésük alkalmával eszébe ötlött.

– Kicsim, mondd csak, milyen íze lenne ennek a luftballonnak? – Margaret szó nélkül satírozott tovább. Meglepően igényesen tudta megjeleníteni a plasztikusan előtüremkedő gömbformát a rajzlapon. – Jó, tudom, nem szoktuk ízlelgetni a lufikat, de ha mégis megkóstolnád, milyen íze lenne?

– Doktor bácsi, ez nem léggömb.

– Hát micsoda?

A leány összeszorította kis öklöcskéjét.

– Mondd bátran. – A doktor előrehajolt. – Ha nem léggömböket rajzolsz, akkor ezek micsodák? – kérdezte izgatottan.

– Szappanbuborékok.

A doktor megadóan hátrahanyatlott a karosszékben.

– Szappaníze van – mormolta félhangosan. – És mi jut eszedbe erről? Az ízéről? Apunak szappanszaga volt netán, mikor elbúcsúzott?

– Dehogyis, mindig finom parfümöt használt. Búcsúzáskor, mikor elköszönt, adott egy buborékfújó kistálkát egy karikával. Azt is mondta, ha gyakran használom, hiába kipukkannak a levegőben és elszállnak a buborékok, ahol ő van, ezt érezni fogja, és tudja, hogy hazavárom.

Margaret szája sírásra görbült.

– Na mi történt? – A pszichiáter leguggolt a kis asztalkához a lány mellé.

– Leejtettem. Összetört – hüppögte. – Szerettem volna venni egy ugyanolyat, de nem mertem anyát megkérdezni, hol lehet kapni. Mit fog szólni apu, mikor hazajön, és nincs meg?

Margaretnek eleredtek a könnyei. A doktor már éppen kereste a megfelelő szavakat a vigasztalására, mikor a kislány arca hirtelen felderült, és két szipogás közben büszkén kibökte.

– De azért megoldottam, hogy fújjam apunak a buborékokat. Kicsit minden este csenek anyu mosóporából, egy kis vízzel összekeverem, a kezembe veszem, kicsit szívok is fel a számba, mert úgy jobban habzik, és csak úgy repülnek! Egyszer megmutatom, jó? Olyan szépek, ahogy csillognak az egész szobában!

– Szívesen megnézném – válaszolta a doktor. Válláról mintha mázsás súlyok gördültek volna le, könnyedén felállt. Rákacsintott Margaretre.

– Mit szólnál hozzá, ha most egy csodás hírt közölnénk anyuval?

 A kezét nyújtotta a kislány felé, és ahogy a kis puha ujjacskák belesimultak a tenyerébe, kinyitotta az ajtót.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.