Ugrás a tartalomra

„mikor vagyok tinta, üres felület vagy egy jel a papiroson”

Egerházi Attila és L. Simon László "Idézőjelek" című előadásáról

A Bethlen Téri Színház 9. alkalommal rendezte meg a SŐT7 fesztivált, avagy a Sissi Őszi Tánchetet. E programsorozat keretein belül került sor a Székesfehérvári Balett Színház "Idézőjelek" című előadására is, Egerházi Attila koreográfus rendezésében. Különlegessége az, hogy a tánc és a zene mellett versszövegek is elhangoztak Sarádi Zsolt színművész (Vörösmarty Színház) előadásában. A verseket L. Simon László A háromlábú lovat etető lány című kötetéből válogatták az alkotók.

„Testem a nagy mű terve, vázlata. A lassan változó vázlat maga a mű, a tökéletlen alkotás: a folytonosan átalakuló szövegkönyv új és új olvasatot nyújt szemlélőimnek. Érzékelhető egyszerűségem s láthatatlan összetettségem az önértelmezés milliónyi lehetőségét nyitja meg; én sem tudom, hogy mikor alakítok, s mikor alakulok, mikor vagyok tinta, üres felület vagy egy jel a papiroson.”

A háromlábú lovat etető lány verseit képek ihlették, de – ahogyan azt L. Simon László is kiemelte az előadás után tartott beszélgetésen – nem illusztrációk. Az általuk kiváltott érzések, hangulatok, gondolatok formálódtak meg papíron, azonban nem festőművészeti alkotások nyelvbe vetítése, hanem azok gyökerének másfajta megjelenítése. Tehát a kép és a szöveg ugyanabból az olümposzi forrásból táplálkozik, viszont más megjelenítési formát választva.

A bemutatott koreográfia is így kapcsolódik a szövegekhez. Ugyanazt beszéli el, csak másképp, a mozgás univerzális nyelvén. Élet és halál kérdéseit feszegetve mutatkozik meg a vers és a tánc harmóniája.

Szeretteink halála és a gyász saját elmúlásunkkal is szembefordít. Ha fiatal vagy, azt jelenti, öregedsz. Ha megszülettél, azt jelenti, meg is halsz. „Vajon csonkítás-e a kenyér megszegése, az élet komor darabolása, saját jövőnk tervszerű kimetszése az időből?” Az élet értelméről elmélkedve a bűn összemosódik a tisztasággal. Félni a tisztaságtól egyszerre erkölcstelen, és az élet súlyának megérzése. A káosz magába olvaszt.

Szakrális és profán egyszerre jelenik meg az előadásban. Emelkedett pillanatokban, mielőtt a zenei feszültség tetőfokára hág, épp mielőtt a legfontosabb szavak elhangzanak, a táncos az asztalra csap, vagy tapsol. Kizökkenünk. A sor utolsó akkordjai, szavai az idő és időtlenség határán, légüres pillanatban hangzanak el, így közelítve az élet utáni, halál előtti állapot súlyos súlytalanságát. Szent és istenkáromló szövegek, mozdulatok. A kettősség eróziója megtisztít, látni tanítja a lelket is.

„Én ezt a testet választottam. Nem ajándék, s nem is a sors szeszélye mindez, nem mások döntése, és nem is a Teremtő akarata. Én ezt a testet választottam, s ő engedte, hogy így legyen, miként azt is, hogy egymást válasszuk.

Bizonytalan létformák tétova találkozása megnevezhetetlen helyen és időben.”

Az érintés élet. Tapasztalata valóság, emléke a múltat szilárdítja, az érte ébredt vágy a reménylett jövőt testesíti meg. Egyetlen külső, biztos pontunk létezésünkhöz az egyre öregedő, halál felé menetelő test. A nézők előtt fiatal, izmos, egészséges táncosok, mozdulataikból élet sugároz. A pusztulás aurája, mely körülöttük lebeg, glóriává nemesül.

„Magányunkon elmerengve a könnyeitől megfosztott szem, a kiszáradt mell, a gyenge kar és az erős vágyak fogságában vergődünk. Végül is mindegy, hogy kinek az akarata, kinek a választása mindez, s hogy milyen erő vagy gyengeség tart egymás mellett minket, mert csak azt az egy mozdulatot, azt az egy, mindent eldöntő érintést vihetjük magunkkal.”

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.