Jelige: Babicskás – Jónás; Irisz

Jónás

Ez az, amit kalapáló szíve visszahall,

Nem tudja, ki tudja, merre, merre visz a hal…

Remélem, ennél valami nyugodtabb helyre,

A hívők borra vágynak, a bukottak tejre.

Egyszerre innánk a lélek fehér ködét, de

Nem megy, mert dobtál vala engem a sötétbe.

Innen nincs visszaút, falnak száll a szembogár,

Nem tehetsz mást, talán vigaszt nyújthat egy pohár

Lángoló igazság, már nincsenek angyalok,

Lélekvesztőnk a Kétség tengerén andalog.

Szívemet egy kicsiny fadobozban tároltam,

Fényt látok, amely mint Isten, tőlem távol van.

Hitem tavirózsája bezáródó virág,

Elsuttogott fohászok, hánykolódó imák.

Széllel száll a gondolat, de messze még a part,

Sosem remélt jövő, mit az élet elkapart.

Hisz, remél, szeret, a szorongását issza, vall:

Nem tudja, ki tudja, merre, merre visz a hal…

Irisz

Tollam csak vakon, dióban zárva ír, hiszen

Üvegkalickájába nem jut Fény, Iriszem…,

Ne hagyj sötétben, jöjj, jer szabadításomra!

Dermedt könnyem kőre hull, kezednek bársonya

Érinti homlokom, hétszínű szemed éget,

Randevúra hív a Hit, enyhetadó véget

Kérek, kérlek találkozzunk holnap háromkor,

Elragad a tünékenység, átkos álompor.