Ugrás a tartalomra

Charles Lieber, a Harvard professzora – a koronavírus atyja?

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának honlapján a letartóztatásáról.

Az Igazságügyi Minisztérium 2020. január 28-án bejelentette, hogy a Harvard Egyetem Kémiai és Vegyi Biológiai Tanszékének vezetője és két kínai állampolgár ellen vádat emeltek, a Kínai Népköztársasággal kapcsolatos tevékenységükért.

A 60 éves dr. Charles Liebert, a Harvard Egyetem Kémia és Vegyi Biológia Tanszékének vezetőjét január 28-án, kedden reggel tartóztatták le, és büntetőjogi vádat emeltek ellene, amelynek lényege, hogy fiktív, hamis nyilatkozatot tett. Liebernek Marianne B. Bowler bíró előtt kell megjelennie Bostonban, a massachusettsi szövetségi bíróságon.

A 29 éves Yanqing Ye kínai állampolgár ellen szintén vádat emeltek vízumcsalás és hamis állítások kapcsán, külföldi kormány képviselőjeként összeesküvésben való részvételért. Jelenleg Kínában tartózkodik.

A 30 éves másik kínai állampolgárt, Zaosong Zhenget 2019. december 10-én tartóztatták le a bostoni Logan Nemzetközi Repülőtéren, és büntetőjogi vádat emeltek ellene azért, mert 21 biológiai kutatási mintát próbált kicsempészni Kínába. 2020. január 21-én Zheng ellen az Egyesült Államokból származó áruk csempészetével és hamis, fiktív, vagy csalárd nyilatkozat tétele miatt emeltek vádat. Őrizetbe vették 2019. december 30-a óta.

Dr. Charles Lieber

A bírósági dokumentumok szerint dr. Lieber, aki a nanotudomány területére szakosodott, a Harvard Egyetem Lieber Kutatócsoportjának vezetője volt, 2008-től több mint 15 M USD kutatási támogatást kapott a Nemzeti Egészségügyi Intézetektől (NIH) és a Honvédelmi Minisztériumtól (DoD). 

Ezek a támogatások megkövetelik annak a feltárását, hogy fennáll-e jelentős külföldi pénzügyi összeférhetetlenség esete, ideértve a külföldi kormányok vagy külföldi szervezetek pénzügyi támogatását is. Kilenc éve, 2011. elején, a Harvard Egyetem és az amerikai hatóságok tudomása nélkül, Lieber a Wuhani Műszaki Egyetem (WUT) „stratégiai tudósa” lett, és szerződéses résztvevője volt Kína Thousand Talents tervének. Utóbbi a kínai tehetségek toborzási terve, célja a kiemelkedő tudományos tehetségek hazavonzása, toborzása és támogatása, Kína tudományos fejlődésének, gazdasági prosperitásának és nemzetbiztonságának elősegítése érdekében. Ezek a tehetségprogramok arra törekednek, hogy rávegyék a kínai tengerentúli tehetségeket és a külföldi szakértőket, hogy tudásukat és tapasztalatukat Kínába hozzák, jutalmazva az egyéneket egyes védett információk ellopásáért is. Lieber Thousand Talents szerződésének feltételei szerint a WUT havonta 50 000 USD-t fizetett Lieber-nek, évi 1 000 000 kínai jüan (akkoriban körülbelül 158 000 USD) megélhetési költséget, és több mint 1,5 millió dollárt utaltak ki neki a WUT kutatólaboratóriumának létrehozására. Cserébe Liebert arra kötelezte a WUT, hogy „évente legalább kilenc hónapot” dolgozzon nemzetközi együttműködési projekteken, fiatal tanárok és Ph.D. hallgatók irányításán, nemzetközi konferenciák szervezésén, szabadalmi bejelentéseken és cikkeket publikálásán.

A Lieber ellen emelt vád, hogy 2018-ban és 2019-ben Lieber hazudott az ezer tehetség tervben való részvételéről és a WUT-hoz való kapcsolódásáról. 2018. április 24-én a nyomozók már kihallgatták. Lieber akkor kijelentette, hogy soha nem kérték őt az ezer tehetség programban való részvételre, ám „nem volt biztos benne”, hogy Kína hogyan kategorizálja őt. 2018 novemberében az NIH érdeklődött a Harvard Egyetemnél arról, hogy Lieber nem fedte fel a WUT-tal és a Kína Thousand Telents tervvel való feltételezett kapcsolatát. Lieber rávette a Harvardot, hogy hamisan állítsa az NIH-nak, hogy Liebernek „nem volt hivatalos kapcsolata a WUT-val” 2012 után és hogy „a WUT továbbra is hamisan eltúlozta” a WUT-val való együttműködését az azt követő években, meg azt, hogy Lieber „nem, és soha nem vett részt” Kína ezer tehetség tervben.

Yanqing Ye

A vád szerint Ye a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA), a Kínai Népköztársaság fegyveres erőinek hadnagya és a Kínai Kommunista Párt (CCP) tagja. J-1 vízumkérelmében Ye hamisan nevezte magát „egyetemi hallgatónak”, és hazudott arról, hogy folyamatban van katonai szolgálata a kínai Védelmi Technológiai Nemzeti Egyetemen (NUDT), a KKP által irányított legfontosabb katonai akadémián. Azt állítják továbbá, hogy miközben a Bostoni Egyetem (BU) Fizika, Kémia és Biomedicina Mérnöki Tanszékén 2017 októberétől 2019 áprilisáig folytatta tanulmányait, továbbra is PLA-hadnagyként dolgozott, és a PLA tisztjeitől kapott számos feladatot teljesített, mint például kutatások végzése és az amerikai katonaság weboldalainak követése és kiértékelése, valamint amerikai dokumentumok és információk eljuttatása Kínába.

A bírósági dokumentumok szerint 2019. április 20-án a szövetségi tisztviselők kihallgatták Ye-t a bostoni Logan nemzetközi repülőtéren. A kihallgatás során Ye valótlanul állította, hogy minimális kapcsolatban állt két NUDT-professzorral, akik magas rangú PLA-tisztek voltak. A Ye elektronikus eszközeinek ellenőrzése azonban kimutatta, hogy egyik NUDT-professzor utasítására, aki egyben PLA-ezredes volt, Ye felment az amerikai katonai weboldalakra, amerikai katonai projektek után kutatott, és összegyűjtött két amerikai professzorral kapcsolatos információt – két robotizálásra, illetve infotechnológiára szakosodott amerikai tudósról. Ezenkívül Ye WeChat beszélgetéseinek áttekintése során kiderült, hogy Ye a NUDT másik PLA-tisztviselőjével is együttműködött, egy kockázatértékelési modellről szóló kutatási terv összeállításán, amelynek célja a katonai alkalmazásokra vonatkozó adatok és kockázatok elemzése. A kihallgatás során Ye beismerte, hogy a PLA-ban hadnagyi rangot visel, és hogy a KKP tagja. 

Zaosong Zheng

2018 augusztusában Zheng J-1 vízummal lépett be az Egyesült Államokba, és rákos sejtek kutatását végezte a bostoni Beth Israel Orvosi Központban, 2018. szeptember 4-től 2019. december 9-ig. Feltételezhetően 2019. szeptember 9-én Zheng 21 biológiai kutatási mintát lopott el, és megkísérelte kicsempészni az Egyesült Államokból Kínába induló repülő fedélzetén. A logani repülőtér szövetségi tisztjei felfedezték a mintákat tartalmazó üvegeket, zokniban elrejtve, Zheng egyik táskájának belsejében. Állítólag Zheng kezdetben hazudott a tiszteknek a csomagja tartalmáról, de később beismerte, hogy ellopta az injekciós üvegeket a Beth Izrael laboratóriumából. Zheng azt állította, hogy a mintákat Kínába akarja vinni, hogy felhasználhassa azokat saját laboratóriumában végzett kutatásokhoz, az eredményeket saját nevében téve közzé.

Egy idén február 21-i-Facebook bejegyzés szerint nincs kapcsolat Lieber és a koronavírus között.

Kérdés: Igaz-e, hogy a szövetségi ügynökök letartóztatták Charles Lieber harvardi professzort a koronavírus létrehozása miatt?

Válasz: Nem. Liebert, a nanotudomány tudósát egy kínai toborzási programban való részvételért vádolják, valamint egy kínai egyetemhez való kapcsolatáért. Nem azzal vádolják, hogy kém, és nincs köze az új koronavírushoz.

Teljes kérdés

Charles Liebert és két kínai hallgatót a vírus létrehozása miatt tartóztatták le?

Dr. Charles Lieber, a Harvard Egyetem Kémia és Vegyi Biológia Tanszékének elnöke megkísérelt-e hazudni a Nemzetvédelmi Osztálynak? Érintett-e kínai pénzügyekben a koronavírussal összefüggésben?

Igaz-e, hogy szövetségi ügynökök tartóztatták le dr. Charles Liebert? Állítólag a koronavírus Kínán belül egy biológiai hadviselés fejlesztési laboratóriumból indult. Igaz ez?

Teljes válasz

Több mint tucat kérdést kaptunk a közösségi médiabejegyzések és mémek igazságtartalmával kapcsolatban. Ezek Charles Lieberre vonatkoznak, aki kiemelkedő harvardi tudós. Az Igazságügyi Minisztérium január 28-án azt a vádat emelte ellene, hogy többször is hamis állításokat tett kínai kapcsolatairól.

A hozzászólások, amelyek közül néhányat 6500 alkalommal osztottak meg a Facebookon, és Lieber fényképével kísérték, olyan állításokat tesznek, amelyek tévesen sugallják, hogy a harvardi tudósnak köze lenne a COVID–19 kitöréséhez, amely a kínai Vuhanban kezdődött 2019 végén.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.