Ugrás a tartalomra

 

Éjszakába öltözött falu

Mandics György fordításában

 

Marius Chelaru (született: 1961. augusztus 30.), Iaşi-ban végezte egyetemi tanulmányait, ott is él és dolgozik, mint különféle irodalmi és kulturális lapok szerkesztője, főszerkesztője. Eddig több mint 40 kötetet adott ki, ennek zöme vers, a többi esszé, próza és műfordítás. Műveit eddig húsz nyelvre fordították le, köztük majd minden távol-keletire, mivel a Japán Haiku Társaság és más haiku-szervezetek ismert tagja. Ezt a válogatást az Irodalmi Jelen olvasóinak kérésünkre állította össze.

 

Elhagyott falu

(Sat părăsit)

a mai Romániának, amelyben minden elhagyatott faluval apránként fogy el az örökkévalóság

 

a fák elvándoroltak

mintha árnyaikkal az emberekhez lettek volna kötve akár a kutyák

egyesek meghaltak

a temető széléig vonszolták magukat

névtelen évszakok folytak el az út porában

azok lábnyomai között akik voltak

 

emlékeket szőve a gyermekek elhagyta gyermekkorokról

a faluszéli pocsolya partján ahonnan elment a békakuruttyolás

a napok

a szürkék avagy a fénytől szédültek esténként a nyeregből leszállnak

hagyják hogy elragadják őket az éjszakák melyek felöltöztetik a falut

ahol senki sincs már aki álmodjon

 

a házak közt

egy út húz el sietősen

csak ő emlékszik még

hogy az örökkévalóság nagyon-nagyon régen falun született

 

 

 

 

utazás

(călătorie)

 

távolról

egy-egy falu úszik el az út mentén

 

már látom

fekete madarak tépik ki magukat a nappal húsából

 

az alkony rügyei keresztezik utamat

 

távolról

látom a házakat könnycseppekként csüngeni

az éj öléről

 

egyesek ablakaiban

nőnek a fények

miként az élet virágai

 

mások háztetőiről

melyeket mintha elfeledett volna mindenki és senki

rozsdás emlékek törnek felszínre

idő-madarak röptének fátylába öltözve

a magány lakta

öreg házak

lassan száradnak el

élettől nem locsolt virágok

senkitől sem észrevéve

rájuk nehezednek tollai a felhőknek

melyek egyre nehezebbek s egyre sűrűbben jönnek

egyre hidegebben

 

a fájdalmat nem tudom legyőzni

ha öreg házat látok

magánytól elpusztulni

 

sötét üvöltések nyúlnak értem

a felejtésen túlról

 

az út folyik tovább a város felé

sebek nélkül

fáradhatatlan

 

 

 

egyfajta világ amelyben élünk valahogy

(un fel de lume ȋn care trăim cumva)

          

                                          azoknak, akik madár-folyóként áramlanak múlt és jövő között

 

az emberek olyanok voltak mint a madarak

ágakkal kezek helyett és metszett szárnyakkal

          hogy ne repülhessenek

 

egyesek mint valami ruhákat

felpróbálják a szavakat

 

mások úgy tűnik öröktől fogva táborokba gyűlnek

szorosan egy tűz körül

melyben elégetik emlékeiket

csendben harapnak múltjukból melyet már nem akarnak

tegnapi húsukból egy-egy darabkát kiköpnek

 

egyikük végigmért

mint aki megérti

hogy mindenki nem csak egyedül hal meg

de még magányosabban él mint ahogy meghal

 

a másik szétterült előttem

mint egy átlátszó szőnyeg

ránéztem

egyik szeme helyén golyó volt

a szíve helyén

repedt és véres emlékeket láttam

 

egy gyermek ment át pillantásomon

akár egy angyal-könnycseppen

 

mosoly helyett gyermekkorhiányt viselt

szavak helyett csupán annak

gyűlölet-ujjait éreztem aki megütötte

kiragadva pillantásomat

 

- -- -

 

otthon

egyformák az utcák

 

összegezve

ebből a napból hiányzik néhány ember

úgy éreztem

mintha e világban ködként jártak volna

 

ott

az emberek olyanok voltak mint a madarak

könnyekkel a kezük helyett és nyesett szárnyakkal

hogy ne repülhessenek

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.