És sárga páragőzt

Ilyenkor magzatpózban ülök a kádban, vagy a kávának dőlve mosom le a nyálát valami szerencsétlennek, és a nikotinmérgezés okozta szédülést, fejfájást meg hányingert próbálom leküzdeni. A forró víztől a szívem vadul dobog, és ha nem szállok ki időben, elájulok, mint a múltkor, amikor nálam voltál egész nap, aztán boltba küldtél, hogy mire hazaérek, gyertyafénnyel várhass.

Még külön CD-t is vettél erre az alkalomra, azóta egyszer sem szedtem elő, de vigyázok rá a pizsamáddal együtt. A fürdőszobába hívtál, megengedted a vizet, kérted, nézzem meg, nem túl forró-e. Mindig forró vízben zuhanyozom, egy éve nem fürödtem kádban, rendeltetésszerűen, nem gondoltam, hogy más.

Túl meleg volt, de nem árultam el. Hiszen gyönyörködtél bennem, ahogy a fehér habbal játszom. Kis, rózsaalakú szappanvirágokat is hoztál, ott úszkáltak rózsaszínű pirosan a habon, ezeknek az illata maradt meg a legtovább a bőrömön. Már csak a versed hiányzott, amit hozzám írtál, a Kolibri. Behoztál egy széket, a kád mellé ültél, és felolvastad, én meg magamban mondtam veled, mert már tudtam kívülről. Nemrég megtaláltam a dobozt a cuccaiddal, ez is benne volt, tudnék idézni belőle, ha akarnád.

Már hallottam a vér lüktetését a fülemben, és alig kaptam levegőt, úgyhogy ki kellett küldenem téged vízért. Mert szomjas vagyok.

Muszáj volt kiszállnom, ahogy bejöttél. De nem akartam, hogy rájöjj, rosszul vagyok, nehogy elrontsam az ajándékodat. Te ruhában voltál, és nem akartad összevizezni, nem érdekelt, átöleltelek, hogy köszönöm. Szédültem.

Ahogy rád borultam, a táncunk jutott eszembe a színdarabból, forogtál velem. Forgó párok jelentek meg előttem sorra, még a lányok felpörgő piros szoknyáját és a repülő szalagokat is láttam felülről, aztán nem tudom.

Amikor kinyitottam a szemem, félig a földön feküdtem, egy idegen, homályos arc hajolt fölém, és a nevemet hajtogatta. Ahogy fókuszálni tudtam, rájöttem, hogy te vagy. Szégyelltem, hogy megijedtem tőled.

Áttámogattál a hálószobába, óvatosan ágyba fektettél. Nyugodt voltam, kellemesen fáradt, mint szauna után. Levendula-kókusz-rózsa álmosító illatában hevertem, a bőröm forró volt még, és vékony, sikamlós rétegben fedte a szappan. Most már jobban aggódtál, hogy nincs erőm, de én örültem, hogy ott vagy, biztonságban voltam veled, és kértelek, hogy mondjuk el együtt az akarszejátszanit Kosztolányitól, mert azt úgy szeretem.

Aztán végre mesélni kezdtél az életedről, hogy én vagyok a száznegyvenharmadik, mert száznegyvenkét nő volt előttem, hogy apád milyen, és hogy legalább ebben biztosan jobb vagy nála.

Valamikor később már égett a villany, és indultál, hogy a kihűlt vizet leengedd, de a kérdéseim miatt meg kellett állnod az ajtóban. Órákig ott maradtál félig a szobában, félig a nappaliban, mert engem minden érdekelt. Akkor tudtam meg, hogy a halál beálltakor a végbéltartalom és a húgyhólyag kiürül, és hogy te láttad. Akarsz-e játszani halált? Mire visszaértél, aludtam.

1996. január 24-én született Budapesten, de már abban az évben Pannonhalmára költöztek, ahol azóta is él. 2008-tól kezdve vezet Naplót (szigorúan nagy betűvel). Így alakult ki állítólagos grafomániája, mely a tényleges irodalmi művek alkotásához hozta közel. Novellákat és verseket is ír. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-történelem tanári szakos hallgatója. Rövidprózáit az Előretolt Helyőrség és a Pannon Tükör közölte. Hangulatos lapszemléit és helyszíni beszámolóit már az Irodalmi Jelenen olvashatták.