Ugrás a tartalomra

 

A nagyidő táncába lökve

 

Szabédi László (1907–1959) úgy akar alázatos alkatrésze lenni egy bonyolult szerkezetű világnak, hogy tulajdonképpen, titkon főszerep jusson neki, vagyis nélküle lehetőleg összedőljön a mindenség. De a mindenség ennél sokkal több lábon áll…

Szabédi László

Külön kerék

Mikor születtem, kész volt a világ;
tudásomnak volt híja, nem az égnek,
tudatlanságom láttatott hibái
ott is, hol lelkesedtek már a vének.

Soká hitette velem valami,
hogy küldetés az én megszületésem:
az ó világon kijavítani,
ami rosszul van, vagy nincs jól egészen.

Sokáig ünnepeltem úgy magam
– táplálta büszkeségemet alázat –
mint alkatrészt, melyre szüksége van
a mindenséget összetartó váznak.

Országokat bejártam; otthon is
– látszatra tétlen – ott se ültem resten,
betűk világába merülve is
a helyemet, a helyemet kerestem!

Hiába. Ép, egész, tökéletes
a pokol is, a föld is és az ég is.
Hadd járjon a világ! Fölösleges
külön kerékként elkeringek én is.

Cseke Gábor

A vihar utasai

vitorlabontás közben feltámadt a szél

kezünkből kitépett vásznat kötelet

s mellen taszított mint a kocsmai duhaj

 

lökés lökés után jött ellenállhatatlan

hullámokba oltva bőgve hánykolódó

hajónkra támadt és mi meglapultunk

 

mint egerek a lyukban zsák mélyén

szuszogó lisztben dehogy emeltük

volna fel tekintetünket fájtunk

 

magunkban a ránkmért gyávaságtól

reszketve csak álmodtuk valamikor

hogy minden lehetnénk a kivont kard

 

kicsorbult megrepedt bojtja szutykos

lett szennyes kezünktől mákszemnyi túlélők

vagyunk isten markában mikor ejt le végleg

 

csak ő tudja vagy tán ő sem

velünk kering a nagyidő táncába lökve

fölöttünk a téveteg ég is viháncol

 

 

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.