Varázslatos inkaföld

Helyszíni

Nem véletlenül a dél-amerikai kontinens nyugati részének csodás földrajzi jelenségeihez fűződik a legtöbb „ufólegenda”: az andoki kultúra keletkezése és virágzása európai gondolkodással nehezen felfogható. – Peruba repített minket az Országos Idegennyelvű Könyvtár estjén egy magyarul beszélő andoki házaspár.

 

Kivételes pillanat, hogy nem kimondottan irodalmi estre ültem be az Országos Idegennyelvű Könyvtár ismerős termébe, de Rocío Mayoría és Javier Zea vetített előadásán valójában minden találkozott: művészet, legendák, földrajz és rejtélyes múlt: a világ maga tárult a szemünk elé civilizációnk egyik titkokkal teli bölcsője által. A perui házaspár jó ideje Magyarországon él, és arról ugyan nem meséltek, mi vezette őket ide, de arról igen, hogy gyerekeik már folyékonyan beszélik a nyelvet, ők maguk is tőlük tanulnak. Mindig nagyon rokonszenves, amikor ennyire távoli nép fiai tanulják meg a mi kicsiny nyelvünket, és ha olykor nehezebb volt is megérteni Rocío és Javier egy-egy szavát, lenyűgöző volt magyarul hallgatni őket.

 A legfőbb nevezetesség, a Machu Picchu

Persze, egy kis személyes lelkesedés is vegyül a Peru iránti kíváncsiságomba, hiszen rajongva kedvelt íróm, Mario Vargas Llosa hazája és egyben regényei állandó témája is. Legutóbb például az Öt saroké, amely csillogó szatírája a Fujimori-diktatúrának. Egyébként 1990-ben maga az író is indult Peruban az elnökválasztáson Fujimori ellen, de alulmaradt. E regénye két éve jelent meg, épp amikor országában ismét elnökválasztást tartottak, és Fujimori lánya indult az egyik jelöltként. Llosa erre egy regénnyel válaszolt… (Az olvasó nagy örömére, hogy maradt az írói pályán.)

Az OIK-ban azonban ennél sokkal-sokkal távolabb repültünk az időben, mégpedig egy ősi civilizáció születéséhez. Rocío Peru földrajzi viszonyait mutatta be képekkel – az ország egyébként Magyarország területének tizennégyszerese, és nyolcezer kilométerre esik tőlünk. Mint az Egyenlítő környékén az megszokott, két évszak váltakozik, az esős és a száraz, ez határozza meg évezredek óta a kultúrájukat is. Egyébként időjárásában legalább annyira sokszínű ország, mint domborzatában és kultúrájában – itt aztán tényleg mindent megtalálni.

 Rocío és Javier (Forrás: OIK Facebook-oldala)

Javier óva intett, hogy európai gondolkodással közelítsünk az andoki kultúra megértéséhez, hiszen teljesen más történelmi folyamatok szabályozták az ő világukat. Az „andoki kultúra” egyébként hangsúlyos fogalomként szerepelt az előadásban, amit mi ugyanis „inka birodalomnak” hívunk, valójában hibás elnevezés. Az inka szó egy uralkodói rangot jelölt, és az inkák néven ismert népcsoportok csak a 14. század idején kezdtek meghatározó erővé válni a mai Cusco városának környékén. A kecsua néphez tartozó inka törzs tagjai a Cusco-völgyben, a Titicaca-tó melletti Collasuyo területről, más törzsekkel törzsszövetséget alkotva kezdtek terjeszkedni. A 16. századra egész birodalommá nőttek, a világ legnagyobb és legrejtélyesebb kultúráinak egyikévé. Rocío kiemelte, hogy az andoki kultúra elszigetelten fejlődő civilizációként működött, nem tartott kapcsolatot más kultúrákkal, ami az ázsiai és európai társadalmakra viszont jellemző sajátossága volt.

Mint minden nép, a peruiak is mítoszok által éltetik a birodalom születésének meséjét – erre is hallhattunk egy nagyon szép legendát. A Titicaca-tó, amely négyezer méter magasan fekszik, és háromszáz méter mély, s ezzel a világ egyik legnagyobb, legmagasabban fekvő és legmélyebb tava, sok legenda szülőhelye. A Javier elmesélte történetben egy házaspárnak a tavon megjelent a Napisten. (Ősi vallásukban egyébként Inti a Nap, az inka dinasztia őse, a birodalom istene, akinek tisztelete összemosódott fiának, Inkának a kultuszával.) A Napisten a tavon egy arany botot adott át a házaspárnak, azzal a feladattal, hogy ennek segítségével találják meg a birodalom majdani fővárosát, oly módon, hogy leszúrják a földbe, és ahol a bot belesüpped a talajba, ott lesz ez a hely. (A mai Cusco lett e hely.) A másik feladat, hogy terjesszék az inka kultúrát és tudást a környező népek között. Nos, ezt a kihívást már javarészt Pacsakutek, a kilencedik inka uralkodó vállalta magára, aki alatt az úgynevezett „Tavantin Szuju” hatalmas területté nőtt.

 Hagyományos indián tánc

A különleges hangzású szó rengetegszer elhangzott az előadásban, és mint megtudtuk, ez az inka birodalom pontos elnevezése. Kecsua nyelven a Tawantinsuyu „négy területet” jelent, ez a birodalom négy nagy politikai-földrajzi részét fedte, ami az égtájak szerint alakult ki. A nagy kérdés – hívta fel a figyelmet Javier –, hogy miként tudta ilyen hatalmassá tenni Pacsakutek uralkodó a birodalmukat, amikor a történeti forrásokban nyoma sincs annak, hogy jelentős hadsereget működtetett volna, vagy háborúkat vívott volna. A titok egy olyan gyakorlat, amely a mai napig élénken jelen van a perui kultúrában, sőt, az iskolákban is tanítják. (Bárcsak eltanulnák itt Európában is…) Az El Ayli a kölcsönösséget jelenti, az adok–kapok viszonosságát, amely mélyén baráti szövetség rejlik. Vagyis én segítek neked a vetésben, te segítesz nekem a házépítésben, és így tovább… Az Andok környékén ez a cserebere-szisztéma nem csak a személyes és kisközösségi szinten működött, de a törzsek között is: Pacsakutek a szomszédos törzsek vezetőitől nem kért mást, csupán munkaerőt. Ők pedig visszakapták más módon, amit segítettek.

Hogy nyilvántartsák e pozitív szellemű „adok–kapok” forgalmát, a kipu írást használták, ami előtt a mai napig leesik a tudósok álla. Ezek azok a bizonyos csomózott kötelek, amelyek annyi információt hordoztak, hogy elképzelni is nehéz. A mai napig nem született megfejtése a kifinomult kódrendszernek. Képeket is láthattunk az „egyszerűbb” (no igen…) kipuktól a bonyolultabbakig – ez utóbbit lenyűgözően míves nyakláncnak nézné az ember. A megtermelt és kiadandó termények mennyiségét is így tartották számon a kipu-szakértők (ezt a szót itt sajnos nem sikerült rögzíteni az előadáson, de a korabeli írástudókat fedte). Egyébként a termények raktározása kulcskérdés volt az ősi peruiaknál, hiszen a száraz évszakot át kellett vészelni – ehhez elképesztő méretű, kőfalba vájt raktárüregek épültek, és e raktárterületek jelentették egyben a birodalom közigazgatási központjait. Mindez olyan jól szervezetten működött, hogy a mi önkormányzataink elbújhatnak mögöttük – igaz, a modern bürokráciát nem nehéz felülmúlni.

Ezt a kiput is megcsodálhattuk a vetítővásznon

Az előadás végén még az ünnepekről is megcsodálhattunk tarka fotókat – Peruban minden hónapra jut egy tradicionális ünnep, de valójában még ennél is többel büszkélkedhetnek. Látványosságában kiemelkedik a Corpus Christi ünnepe, melyet eredetileg a spanyolok hozhattak az országba, de mára számos indián eredetű elem tarkítja. Ilyenkor végighordozzák az utcán a szentek szobrait, zenével és hagyományos indián táncokkal kísérve. A színpompás ruhákba öltöztetett szobrok menetét százezrek kísérik. Szintén katolikus eredetű a Gyertyaszentelő Boldogasszony, amely februárban kezdődik, és tizennyolc napig tart. Kicsit hasonló a mi farsangunkhoz és busójárásunkhoz: nagy szarvú, ördögpofájú jelmezbe bújt férfiak bukkannak fel a tömegben, és ijesztgetik a népet. De megvan a maguk húsvétja és pünkösdje is, mindennél hatalmasabb viszont az Inti Raymi, más néven Napfesztivál, ami a legfontosabb ünnepség Cusco-városban. Ilyenkor külföldiek özönlik el a várost, már csak azért is, mert ilyenkor a Cusco közelében levő fő turistalátványosság, a Machu Picchu is könnyebben járható.

A szünet után következett az est fő látványossága, Rocío egy ifjú honfitársa tánc- és mozdulatbemutatója, melynek során hagyományos andoki táncokat, illetve dramatikus játékra emlékeztető koreográfiát adtak elő a magyar közönségnek. Mindehhez a belváros párás hősége tulajdonképpen autentikus hangulatot is teremtett.

                                                        Forrás: OIK Facebook-oldala                                                                                             

Laik Eszter

Kommentek elrejtése, megjelenítése