Szent haldoklók terme – Dobozi Eszter versei
Szent haldoklók terme
Dobozi Eszter versei
Kórtermek
Gyöngyi emlékére
Kinek fenyegető, kinek
üdvössége: ágaival
ahogy betölti a teret,
ahogyan lent és fönt között,
s oldalirányban megfeszül
egészen láthatatlanul,
tapinthatón s valószerűn
mégis: a nyűtt testek fölött
magasodón áll – a kereszt.
Egy-egy horkantás jelzi csak,
s a gyors lélegzetvételek,
zihálva újraéledők,
hogy hol vagyunk. Szentély ez itt.
Szent a haldoklók terme mind.
Még valami él
Amit elhallgattunk,
már kimondhatatlan,
amit eltitkoltunk,
már örök homályban,
amit visszagyűrtünk
meg nem mutatkozik,
ajtó, mi bezárva,
mindigre becsukva,
emészti, mint a tűz,
a magába forduló,
szűkülő tudatba
hull minden, ami volt.
Ám az el-eltűnőn
túl még valami él:
a riadt tekintet,
hogy jössz-e, jössz-e még…
