Ugrás a tartalomra

Könyv–tér–kép

Mozgalmasan kezdődött és telt a 88. Ünnepi Könyvhét első két napja – az Irodalmi Jelen szerzőinek, olvasóinak biztosan, hiszen átadtuk a friss Irodalmi Jelen-díjakat, egy felolvasóesten is részt vehettek az érdeklődők, és Peter Gehrisch német költő könyvbemutatóján versei mélyére utazhattunk. Mindeközben a téren nyüzsgés, napsütés, barátkozás.

 

Csütörtökön felolvasni is hallhattuk a képen látható szerzőket: Varga Melindát, Kubiszyn Viktort és Demeter Szilárdot

Két debütösünk: Dezső Katalin és Borcsa Imola

Szőcs Géza és Böszörményi Zoltán

Fiatal szerzőnk, Bíró Tímea Oravecz Imrével dedikáltat

A csütörtöki díjátadóról részletes tudósítás is olvasható – a jó hangulatú estre rengetegen eljöttek

Új kötetek csereberéje: Karácsonyi Zsolt és Szőcs Géza

Az ünnepélyes megnyitó előtt néhány percig Dés László emlékezett hangszerével a tavalyi Könyvhetet megnyitó Esterházy Péterre

Kocsis András Sándor, az MKKE elnöke bejelentette a szervezet új igazgatóját, Péterfy Gergelyt, aki rövid köszöntőt mondott

Az Ünnepi Könyvhetet Závada Pál nyitotta meg, gazdag könyvajánlóval és bírálattal a jelen kormány működéséről

Akik tintával keresik a kenyerüket: Balázsi József Attila és Tarján Tamás

Kollégánk, Király Farkas műve is ott sorakozott az Orpheusz Kiadó könyvei között

Acsai Roland szereti Tokiót, s aki olvasta japán tárgyú novelláit, meséit, el is hiszi neki

 Az Irodalmi Jeleneknek nagy keletje van

Egy kis meditálás

Rakovszky Zsuzsát Varga melinda faggatja

A Fiatal Írók Szövetsége első könyveseivel, Csillik Kristóffal és Mizsúr Dániellel Fráter Zoltán irodalomtörténész, szerkesztő beszélgetett

Míg a téren dübörgött a könyves ünnep, az Országos Idegennyelvű Könyvtár csendjében Peter Gehrisch Az én fénytudományom parázsló gyűrűje című verseskötetét mutattuk be

A szerző gyönyörűen előadott német verseit később Mandics György olvasta fel saját fordításában

Standunknál az alkotói utánpótlás is feltűnt

Nádasdy Ádámnak nemrég jártunk egy nagyszerű könyvbemutatóján

A Petőfi Irodalmi Múzeum kis "bazára" igazi kincsesbánya

Röhrig Géza, mielőtt még filmsztár lett

A kitikkadás ellen küzd Nemes Z. Márió

Illusztris társaság gyűlt össze a Nap Kiadó asztalánál, kellemes szalonhangulat a Magyar esszék sorozat kötetei között

Frideczky Katalin kameránk előtt is felolvasott

Kisszínpad, kis közönség

 

Kéket kékért

 

Laik Eszter, Varga Melinda

További képek a galériában!

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.