A vágy villamosa

Helyszíni

A vágy villamosa

A vágy villamosa

 

Sérült személyiségek, perifériára szorult emberek, idegenség és szeretetéhség, kegyetlen és gyötrő álmok, valóság és illúzió kavalkádja, testi-lelki erőszak, amelyet felold ugyan az ölelés, de aztán másnap kezdődik minden elölről, érzelmek, beteges szexuális vágyak, az emberi személyiségünk torzói, az őrület és a normalitás határa – Tom Dugdale merész tettre vállalkozott: megrendezte Tennessee Williams kultikus művét, A vágy villamosát a Kolozsvári Állami Magyar Színház olyan remek művészeinek közreműködésével, mint Kézdi Imola (Blanche), Pethő Anikó (Stella), Farkas Loránd (Stanley), Orbán Attila (Mitch), Varga Csilla (Eunice), Sinkó Ferenc (Steve) és Marosán Csaba, aki a fiatalembert és az orvost alakítja.

Mielőtt a kolozsvári teátrum nagy sikerű és formabontó évadzáró produkciójáról beszélnénk, érdemes néhány apróságot kiemelnünk a drámaíró életművéből, illetve néhány fontos életrajzi adalék is segíthet a mű interpretációjában, hiszen az író legjelentősebb darabjai családja és önmaga tragikus sorsának lecsapódásai.

Tenessee Williams

Tennessee Williams mintegy harminc színművet írt, novellistaként, költőként és esztétaként szintén jelentős életművet hagyott hátra. Jelentősebb színdarabjai több más mellett Az üvegfigurák, A vágy villamosa, Az iguána éjszakája, Tetovált rózsa, Az ifjúság édes madara.  

Az író legtöbb színműve személyes ihletettségű, szereplői megformálásában gyakran nyúl vissza Rose nővérének alakjához, akit skizofréniával kezeltek, majd a kezelés sikertelensége folytán lobotómiát végeztek rajta, amelynek következtében cselekvőképtelenné vált. A vágy villamosának Blanche szereplője, illetve az Üvegfigurák főhősnője is róla formálódott.

Tennessee Williams Elégia Rose-ért című verse Koros-Fekete Sándor fordításában megkapó érzékenységgel jeleníti meg ezt a bensőséges testvéri viszonyt:

 

Ő a vas, mint a szív hevít,
oly illanó, vékony, heves,
míg végül semmivé bomol,
mint gyors villám, vagy mint a szél.
Mégis, szelleme itt marad:
a semmi lett tükrözi,
egy árnyék, rebbenő levél,
ha hold kel vagy hajnal pirul.
E bódulat többé sohasem
lesz az enyém, hiába is
űzi szívem  a jelenész,
mi vershálómon fennakadt.

 

Az író a darab keletkezéstörténetéről és annak előképéről, az Üvegfigurákról a következőképp vall egy interjúban:

Sosem tudtam tisztán megragadni a folyamatot, amelynek során egy színdarab ötlete megszületik bennem. A darab egyszerűen alakot ölt, akár egy jelenés, amely egyre világosabbá és kézzelfoghatóvá válik. Eleinte nagyon halvány gondolat, mint például a Vágy villamosa esetében, amelyet az Üvegfigurák után írtam. Egyszerűen felmerült bennem egy látomás egy nőről, aki az ifjúkora vége felé jár. Egy széken ül, egyedül egy ablak előtt, boldogtalan arcát megvilágítja az ablakon beszüremlő holdfény. A nőnek találkája lett volna, de hiába vár a férfira, akivel össze akartak házasodni.

Azt hiszem, a nővéremre gondoltam, aki őrülten szerelmes volt egy fiatalemberbe, aki a cipőkereskedelemben dolgozott, és udvarolt neki. Nagyon jóképű férfi volt, a nővérem fülig beleszeretett. Valahányszor a telefon megszólalt, Rose majdnem elájult, mindig azt hitte, őt hívja a fiú randira. Minden második este találkoztak, aztán a hívások egyszer csak abbamaradtak. Rose akkor kezdett idegileg leépülni. Ebből  a látomásból alakult ki később A vágy villamosa. Először Blanche széke a holdfényben volt a címe, ami egy nagyon félresikerült cím – mindenesetre A vágy villamosa ebből a képből, az ablak előtt ülő nő képéből született.” (www.theparisreview.org)

A vágy villamosa 

Williams alkoholbeteg és gyógyszerfüggő, élete alkonyán naponta csupán néhány órát bír dolgozni, túlérzékeny, depresszióval küzdő személyiség, aki tart attól, hogy nővére sorsára jut, és egy szép napon ő is megőrül. A helyzetét nehezíti, hogy homoszexuális, a korabeli társadalom nem nézte jó szemmel nonkonformista életmódját, a homoerotikus szerelmet pedig mélyen elítélte. Jelentős szerepet játszott Frank Merlóval való bensőséges kapcsolata, stabilitásra sarkallta a labilis és mély depresszióval küszködő írót, a kapcsolat 1963-ig, Merlo haláláig tartott, ebben a periódusban volt a legtermékenyebb.

A vágy villamosát 1939-ben kezdte el írni, hősnőjét, Blanche DuBois-t Rose alakja ihlette, ugyanakkor az író néhány jellemvonása is fölfedezhető benne, így az alkoholizmus és beteges szexéhség. A darabért 1947-ben Tennessee Williamsot Pulitzer-díjjal tüntetik ki.

Az Üvegfigurák című színdarabja, amellyel szintén jelentős sikerre tett szert, és amely a Vágy villamosának egyfajta előképe, szintén nagyon személyes, és ebben is felfedezhető Rose alakja. A második Pulizert hozó Macska a forró bádogtetőn című munkájában ugyancsak fellelhető családjának a tragikus sorsa, a családtagok személyiségvonásai.

A kolozsvári előadás díszlete, a színpadkép minimalista, az üres térben alig találunk berendezési tárgyakat, a téglavörösre festett ajtón kívül az egyszobás lakásban, ahol Stella és Stanley szerény körülmények között él minden elmozdítható, kis kerekeken kigurítható a fotel, a hálószobai ágy, az asztal, függönnyel eltüntethető a fürdőszoba és a vendégágy, ami egy matrac, apró mozdulattal félrelökhető. A rendezés azt próbálja ezzel sugallni, semmi sem állandó ebben a világban, a társadalomban egyik percről a másikra megváltozhat, átértékelődhet bármi.

A vágy villamosa

A darab a bomlott elmeállapotú Blanche köré építkezik, a színpadi eseményeket ő alakítja, így a díszlet csupán pőre eszközzé válik. A jellemformálás szerepe a kolozsvári előadásokban talán még sosem volt ennyire erőteljes és központi tényező. Kézdi Imola alakítása remekbe szabott, a művész nemcsak gesztusaival, mozgásával, hanglejtésével, hanem szemének  ragyogásával, annak fakulásával is játszik, megbabonázza a nézőt, már-már mi is Blanche-ok leszünk. A főszereplő a téglavörös ajtón lép be, kezében bőrönd és virágcsokor, amelyet kishúgának, Stellának szán. Az ajtó a szenvedélyességet, az érzelmek dominanciáját szimbolizálja.

A francia negyedből, vidéki földesurak világából a munkásosztály körébe érkező úrihölgy káprázatos jelenség, lénye egy finom, századeleji bájt, eleganciát sugall, ám az is gyorsan láthatóvá válik, ez a világ letűnőben van, ahogy az is nyilvánvaló színpadra lépésének a pillanatában, hogy valami nincs rendben Blanche-sal, a konyakos üveg után nyúl, és alig bírja palástolni idegességét, amíg a húgára vár. A nő élete a vágyak, álmok és beteges kényszerképzetek villamosán megy valahová. Vőlegénye öngyilkos lesz, amikor fény derül homoerotikus hajlamaira – Blanche személyisége sérül, álomvilágba, képzelgésekbe menekül. A családi birtok, a nagy ház elúszik, a hölgy szeretetéhsége, ragaszkodása, sebezhetősége férfiak karjaiba löki, de az érzéki örömök nem tudják boldoggá tenni, a pillanatnyi vágyak, indulatok és a képzelet kártyavárában összeomlik, elmegyógyintézetbe kerül.

Stella húga előtt mindezt egy ideig sikerül titokban tartania, megjátssza az úrilányt, aki ódzkodik Stanley állatias viselkedésétől, s amikor a férfi megveri fiatal és állapotos feleségét, az meg visszamegy hozzá egy öleléstől elcsábulva, nem bír szörnyülködni. Holott az ő életvitele több szörnyülködésre adna okot.

A vágy villamosa

Stanley átlát a szitán, a feszültség folyamatos a két szereplő között.

Farkas Loránd egy igazi vérmacsót alakít, aki többször bántalmazza feleségét, a kapcsolatból sem a férfinak, sem a nőnek nincs menekvése, szerelmük, ragaszkodásuk beteges. Stella ki akar törni a családi környezetből, vált, elutazik, máshol próbál szerencsét, a házasságban azonban boldogtalan, csak ezt önmagának sem vallja be. Menekülnie nincs hová, inkább eltűri az ütlegeket, az agressziót, a pszichés zsarolást, azt gondolja, mindez csupán pillanatnyi, és azért az ura jó ember. Stella szexuálisan túlfűtött, állandóan csak a szerelmeskedésen jár az esze, a férfi ezt kihasználja, és folyamatosan ezzel zsarolja, amikor elmérgesedik közöttük a helyzet. Pethő Anikó a naiv, fiatal és szeretetéhes, buja lányt hitelesen és megkapóan alakítja.

A háttérben egy másik házaspár – Eunice és Steve – is feltűnik, amely egy hasonló kapcsolatnak a prototípusa, alátámasztja, hogy ebben a világban az igazság viszonylagos, az érzelmek és a valóság képlékeny, a képzelgésekbe menekvés ilyen körülmények között elfogadhatóvá, sőt egyetlen kiúttá válhat.

A vágy villamosa

Mitch alakja, akit Orbán Attila visz színre szintén izgalmas, és a jelen társadalom fontos problémáira fókuszál. Az édesanyjával élő idősödő férfi szintén beteg és szenved, az érzelmi kötelék, az anyának való megfelelés és a családi fészekből kiszakadni nem akarás, a frusztráció, a görcsösség és a többi szereplőre vonatkozó szeretetéhség közelebb hozza a mi társadalmunkhoz Williams figuráját.

A rendezés érdekessége, hogy bizonyos elemek mentén felfedezhető Elia Kazan filmadaptációja és a színmű közötti átjárás. A szereplőkben, a kellékekben és jelmezekben gyakran ismerünk a film nyelvezetére.

A jelmezek és a díszlet egyedisége Carmencita Brojboiu munkáját dicséri, aki nem először dolgozik a kolozsvári színházzal, ötletei, elképzelései mindig sokat adnak az előadásokhoz.

Az üres tér, az egyszerű kellékek a generációk közötti együttélésre és az ezzel járó konfliktusokra is utalhat, az egy fedél alatt élő, idősödő, harmincas évein túl járó hölgy és fiatalabb, kissé naiv lány között erős a kötelék, ugyanakkor éles ellentétek fedezhetőek fel, amelyek a munkásosztály és az elszegényedett arisztokrata réteg viszonyának érzékeltetésére szintén alkalmas.

Blanche alakja ugyanakkor szimbólum is, a kívülálló, az idegen, a másság testesül meg benne, amely tágabb értelemben akár a különféle társadalmak és kultúrák keveredésére is utalhat, illetve a többségi társadalomtól eltérő civilizációs és vallási normák elítélésére, a kisebbségek beilleszkedési nehézségeire.

Allan, Blanche vőlegénye megerősíti ezt: ő az, aki sosem jelenik meg, de mindvégig ott van, a nő sorsának meghatározó figurája.

Tennessee Williams színháza több más mellett azért is mozdította ki a korabeli színházjárót a komfortzónájából, mert 1947-ig ez a téma tabunak számított, neki viszont volt merészsége ezt is beemelni a drámába. A családon belüli erőszak szintén egy olyan szegmens, amellyel korábban nem foglalkoztak, a bántalmazott nőknek és gyermekeknek nem sok konkrét segítsége volt a negyvenes évek Amerikájában – az európai társadalom sem arról volt híres, hogy ezzel foglalkozott volna.

A társadalom ingatagsága, brutális reakciói, manipulálhatósága, a történelem, a múlt és a jelen kapcsolatának viszonylagossága átviszi Tennessee Williams darabját a jelenbe. Percig se legyen kétségünk afelől, hogy egy betegséggel, pszichés problémával élő embert ma nem aláznának meg, s ha kiderülne a szomszédról, hogy homoszexuális, nem ítélnék el, nem taszítanák a halálba akár. A családon belüli erőszak s a nők bántalmazása is hasonló prototípusokon működik, mint a negyvenes évek Amerikájában. Vannak dolgok, amelyek állandóak, akár a színdarabban a téglavörös ajtó.

Az emberi természet nem változik, csak az idő ad hozzá más, látszólag cifrább díszletet.

Őrület és normalitás határán egyensúlyozunk, egy képlékeny, túlmediatizált, magánytól, szeretetéhségtől szenvedő emberi társadalomban.

Varga Melinda

Fotók: Kolozsvári Állami Magyar Színház

 

 

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése