Jelige: Domo

Levelek Júliának

 

Július 26.

Kedves Júlia!

Utazásom nagyszerűen telt. Rögtön vonatra szállásom után megismerkedtem egy Legynei nevű úriemberrel. Egy fülkében utaztunk, és ő kitűnő beszélgetőpartnernek bizonyult. Egész úton élvezhettem a társaságát, mivel ő egészen Kassáig utazott, jóval tovább, mint én.

A vonat nem késett. Hat óra körül elbúcsúztam Legyneitől, és leszálltam Zselecbányán.

Vendéglátóm, doktor Neverics már várt rám. Mint Rátkai is mondta, magánklinikát működtet gazdag páciensek számára. Állítólag nagyon jól keres vele. Kocsival jött elém, ő maga hajtott.

Hamar megérkeztünk. Kaltafa nincs messze a forgalmas Zselecbányától, mégis kellemesen félreeső helyen van. A doktor úr lakhelye – egy szépen felújított kúria – pedig a falun túl, kicsit beljebb a hegyek között található.

Neverics doktor ismeretségi köre rendkívül széles. Az ország minden pontjáról, sőt még külföldről is érkeztek művész urak. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a mi Rátkai doktorunknak ilyen jó kapcsolatai vannak. Köszönd meg neki még egyszer a nevemben, ha találkoztok!

Neverics is igazán örült nekem, mint mondta, festőkből hiányt szenvednek. És valóban, vendégei főként írók, költők és zenészek.

Az első közös vacsora, az ismerkedés kellemesen telt. Bár akad néhány különös alak is a vendégek között.

A kastély személyzete igencsak nagyszámú. Bizonyára a doktor ezzel is fitogtatni kívánja gazdagságát. Vagy talán a tökéletes kényelemre törekszik a kedvünkért.

Este még társalogtam a jó Nevericcsel a dolgozószobájában. Biztosított, hogy leveleimet nyugodtan rábízhatom a személyzetre, gondoskodni fognak kézbesítésükről. Így vissza is vonultam, hogy mindezt megírjam Neked. A doktor úr is biztatott, hogy részletesen számoljak be mindenről, hiszen a családról nem szabad megfeledkezni.

Drága Júliám! Ezzel zárom is soraim, és kívánok minden jót,

Mihály

 

Július 27.

Drága húgom, Júlia!

El kell mondanom, hogy itt igen furcsa emberek is vannak. Például a szomszéd szoba lakója, az olasz zongoraművész kifejezetten rosszul alszik. De ez még hagyján. Álmában kiabál is! Bizonyára komoly gondok gyötrik, ezért illedelmesen hallgattam a dologról. Nem tettem szóvá sem előtte, sem más előtt.

A nap jól telt. Nagy sétát tettem a kastély környékén. A személyzet egyik tagja, bizonyos Levente lelkesen kalauzolt. Hegyek, völgyek között barangoltunk; igazán kedvemre való ez a táj.

Valamiért a falu irányába nem mentünk. Nem akartam erőltetni a dolgot. Bizonyára nyomós oka van ennek a derék Leventének, hogy ne menjen arra. Talán szeretője volt a faluban, szakítottak, s most nem mer volt kedvese szeme elé kerülni.

A koszt egyébiránt kiváló, és mindenki nagyon kedves. Délután váltottam néhány szót a kertésszel. Jó erőben lévő, magas fiú, de meg kell mondjam, a fametszéshez csöppet sem ért. Bizonyára protekcióval kapta ezt a jól fizető állást.

Ahogy a doktor úr előzőleg ígérte, kaptam mindent, mire a festéshez szükségem lehet. Így nem kellett a vonaton cipekednem. Vásznak, ecsetek, festékek; mind kiválóak!

Kedves Júlia, írj minél hamarabb, hogy mi hír odahaza!

Szeretettel,

Mihály

 

Július 28.

Drága Júliám!

Ma reggel, mintha kedves útitársamat, Legyneit láttam volna a folyosón Nevericcsel diskurálni. Bizonyára káprázott a szemem (tudod jól, nehezen ébredem), mert érdeklődésemre egy lakáj biztosan állította, hogy Legynei nevezetű vendég vagy alkalmazott nincs.

A személyzet tagjai már-már zavarba ejtően kedvesek. Ez a derék Levente úgy ragaszkodott hozzá, hogy ismét elkísérhessen, mintha az állása múlna rajta. Nem akartam megsérteni, így nem sokáig ellenkeztem.

Most sem mentünk a falu felé. Óvatos érdeklődésemre Levente magyarázott valamit. Nem értettem miről van szó, ám nem akartam tolakodó lenni. Egyre komolyabb a gyanúm, hogy valaki nem szereti őt Kaltafán. El sem tudom képzelni, mi bajuk lehet egy ilyen derék legénnyel, mint ő. Bizonyára szerelem van a dologban.

Szeretettel ölel bátyád,

Mihály

 

Július 29.

Kedves Júlia!

Levente és a falu esete nem hagyott aludni. Talán az ingerszegény környezet az oka, hogy ezen ennyire felizgattam magam. Elhatároztam, utána járok a dolognak.

Jóval reggeli előtt kikászálódtam az ágyból. Azonnal indulni készültem, hogy kérdezősködhessek Kaltafán. Meglepő módon a szobám ajtaját zárva találtam. Bizonyára én zártam be tegnap este, de nagy felindultságomban elfelejtettem, hová tettem a kulcsot. Feltúrtam az egész szobát, de nem leltem. Mivel nem hagyott nyugodni az ügy, úgy döntöttem az ablakon keresztül távozom. Majd később találok megfelelő magyarázatot.

Régen valószínűleg rossz környék volt ez. Az ablakon kívülről rács feszült, amit a kúria felújításakor nem vettek le. Igazuk is van, ki tudja milyen idők várhatók.

Így kénytelen voltam megvárni, míg reggel egy lakáj pótkulccsal kinyitotta szobám ajtaját. Magyarázkodtam, de ő csak legyintett. Szóra sem érdemes, mondta.

Reggeli után indulni készültem. Most egy másik legény ajánlkozott kísérőnek. Ellenkeztem volna, hogy már nincs szükségem vezetőre, ismerem a környéket. Aztán eszembe ötlött, hogy ezek a fiúk valószínűleg ki vannak éhezve a művészek társaságára. Talán műkedvelő fiatalok, ezért is vállalták el ezt az állást.

Engedélyeztem hát, hogy csatlakozzon. Mondtam, vezessen a falu felé (direkt, mintha nem ismerném az utat, had higgye fontosnak magát). Szabadkozott, mondván, Kaltafa nagyon unalmas hely, tud sokkal szebbet is mutatni. Voltam-e például a Zerge-forrásnál?

Magyaráztam neki, hogy fontos ügyben kell a faluba mennem. Egy barátomról van szó, részleteztem, miközben átvágtunk a kastély kertjén. De ő csak erősködött az igaza mellett.

Én határozottan a falu felé vettem az irányt, mikor kiléptünk a kapun. Erre ő karon ragadott. Vitt volna a másik irányba. Én ösztön-szerűen futásnak eredtem. Jó kondíciómnak hála, le is hagytam.

Egészen jó kedvem kerekedett. Kellemes volt az idő, jól esett futni. Kicsit le is izzadtam, de ennyit szívesen megtettem barátomért, Leventéért.

Már láttam Kaltafa háztetőit, mikor elém toppant a protekciós kertész. A fák közül lépett ki. Isten tudja, hogy keveredett oda, de rögtön ebédelni invitált. Mondtam, ha már itt vagyok, előbb elintézném a dolgom. De ő csak erősködött, hogy báránysült lesz a kastélyban ebédre, arról nem jó lekésni. Ebben igaza is volt, de én mégiscsak mentem volna tovább.

Ekkor elém állt. Felajánlotta, ha elfáradtam ő, szívesen visszavisz, az ne legyen gond. Na, erre már megfordultam volna, hiszen nem akartam szégyenben maradni (még hogy nincs erőm a visszaútra? nekem, aki rendszeresen sportol?), de már fel is kapott, és vitt. Én békés ember vagyok, senkit sem szeretek megbántani. Inkább hagytam, hadd vigyen, minthogy konfliktus legyen az ügyből. És kényelmes is volt. Olyannyira, hogy kicsit el is szunyókáltam. Késő délután ébredtem az ágyamban.

Neverics doktor ragaszkodott hozzá, hogy megvizsgáljon, mintha komolyabb problémám lett volna egy kis fáradtságnál. Hiába, szakmai ártalom ez az orvosoknál. A hivatást nem lehet szabadságra küldeni!

Szerencsére a báránysültből raktak félre vacsorára.

Zárom soraim e fárasztó nap után.

Minden jót,

Mihály

 

Július 30.

Szeretett Júliám!

Felháborító, ami itt folyik! Ma újra elindultam Kaltafára (mégsem hagyhatom cserben az én Levente barátomat!), de szó szerint megakadályoztak benne!

Bizonyára mindegyiküket valami szerelmi tragédia tartja távol a falutól. Miféle szívtipró hölgyek élhetnek Kaltafán? Azt gondoltam ki, hogy Neverics doktor biztosan a csendőr feleségébe szerelmes, ezért nem mer arra járni. A többi legények meg egymást közt civakodtak – sőt párbajra is sor került! – egy hölgy szívéért! Hogy békesség legyen köztük, inkább megfogadták, be sem teszik a lábukat Kaltafára. És nőgyűlölő egyletet alapítottak. Ezt elő is adtam nekik, ők meg úgy csimpaszkodtak belém, akár egy prófétába! Bizonyára igazat szóltam.

Nem akarván felhánytorgatni múltjukat – én mindenkivel a legjobb viszonyra törekszem – inkább mellőztem a témát.

Hagytam, hogy a szobámba hurcoljanak. Vezessék csak le a dühüket, gondoltam. Na de ki sem akartak engedni! Kénytelen voltam kiabálni és ütni a falat. Erre bejöttek, én pedig puszta kényszerből (hiszen mi mást tehettem volna?) nekik estem. Persze csak az ő érdekükben. Hiszen nem tudnak ezek nőkkel beszélni!

Kijutási kísérletem valóságos verekedésbe torkollott. Ott hadonászott a protekciós kertész, a kedvesarcú Levente, a cvikkeres Neverics. A szomszédban meg rikoltozott az olasz zongoraművész. Kénytelen voltam visszavonulni. Csak papírt és tollat kértem, hiszen megígértem, hogy naponta írok.

Szeretettel ölellek,

Mihály

 

Július 31.

Júlia!

A mai napon megtörtént a katasztrófa! Reggelinél udvariasan előadtam, hogy majd én kibékítem őket a kaltafai fehérnéppel. Csak mosolyogtak, szájukat húzogatták. Bizonyára olyan mélyen él bennük a trauma, hogy nem bírnak szabadulni tőle.

Láttam, hogy a szép szó itt nem segít. Mikor éppen a kertben sétáltunk, egy óvatlan pillanatban futásnak eredtem.

Egyszerre öten vetették rám magukat! Én foggal-körömmel küzdöttem, de hiába, végül legyőztek. Aztán egy furcsa szobába zártak, attól való félelmükben, hogy ha megszököm, kiújítom a háborút köztük és a falu közt. Szegényeknek eszét vette a rettegés!

Hiába vertem a falat, hiába kiabáltam. Rám se hederítettek. Végül csak papírt és tollat kértem, hogy írhassak Neked. Azt adtak.

Júliám, az lenne a legjobb, ha mielőbb idesietnél, és közvetítenél a kastély és a falu között. Bizonyára akadozik az élelmiszerellátásunk is, azért ilyen idegesek. Te vagy az utolsó reményem!

Siess, ahogy tudsz,

Mihály

 

Augusztus 1

Tisztelt hölgyem, Füredi Júlia!

Sajnálattal értesítem Önt, hogy várakozásainkkal ellentétben bátyja, Mihály állapota rosszabbodott. Kiújult dühöngési hajlama, valamint újabb rögeszméket vett a fejébe. Dührohamában egyszer (miután szökésre tett kísérletet) eszméletét vesztette.

Helyzete miatt kénytelenek voltunk gumiszobába zárni. Az Ön írásos beleegyezése nélkül nem kezdhetjük meg a gyógyszeres kezelést. Kérjük, mihamarabb nyilatkozzon ez ügyben!

Kiváló tisztelettel,

Dr. Neverics Aladár

U.i.: mellékelve küldöm az ápoltunkkal íratott, önnek címzett terápiás leveleket.