Kék Radnóta – Vass Tibor verse
Albrecht Dürer (1471–1528) festménye
Kék Radnóta
Vass Tibor verse
Készecske A Nagy Bibin és a műlovarnőből
Apám rőt sövény
a lassú dél
előtt.
Bolond,
ki öltre rogyván öl,
fél, újra lépked, átmegy
a szomszéd szobába süttetni a hasát.
Oda besüt a nap a szombati krónika előtt,
így elvan vígan még egy darabban, azt hiszem.
Apám bereki napóra. Svéd csepp, aranyér, zsírsavak, tőkehalmáj féláron.
Anyám hol
mint akit szárny emel,
hol hanyattfeküdt házfal,
váltogatja kékjét. Zsírját sírva szívja fel az este.
Anyám a kék kékessárga józansága. Aszúbor, töpörödő szem.
Fúrókulcs, barackbefőtt, hernyó a rőt sövényt övező féltéglákon.
Ölelőt akartam mondani. S hogy éltég lát. Az jól vakul a holtághoz.
A zsírsírásról jut eszembe, zsírsírni szoktam néha vagy nem néha,
ha felvérzem azt a kéket. Kitódul a vérem.
Vass, ó-ra gondolok, és akkor sajnálom magam,
vagy savóra, és akkor nem, süttetem vasam.
Belenyugszom, hogy lesz kevés szívembennincsharagmár,
nem lesz sok boldogságkékmadár, elvagyok ezzel a kevés-sok hülyeséggel,
ennyit erről, tettetett menetben.
Két kékedben, két Kakodban hintalózom csöndesen.
Egyikük fojt, fullaszt, öl el. Elöl
látszik a képen a másik, lehúz, altat, befed.
Persze, hogy látszólag ezzel vagyok jóban.
A másik kikacagja légszomjam, hátulról szorít, mélykékülésig.
Persze, hogy éjkakulásignak hallom.
A szorításból, ha szoli után jelentkezem:
Pilóta elvtárs, itt Vass honsvéd,
jelentem, ma semmi feledésre méltó esemény nem történt.
Anyám mondja szolinak a szolgálatot, szoliba jár dolgozni.
Elmegy reggel Lillafüredre, egy sziklából védeni a légteret,
pilóta elvtársakkal konzultál,
megtér másnap délelőtt, van visszatérni otthon,
kék a szeme alatt, alszik két órát, kékebb lesz,
aztán csinál egy ebédet vagy nem. Kerülgeti nagyanyámat,
aki rendszerint az ebédet csinálja, sziklából ételt,
anyám otthon van szoli után még két napot, juthat ideje magára,
juthat rám. Azidőtájt van egy csajom, azt mondja, megyek szoliba,
cseréltek csövet. Mondom, ha most elmész, ne is gyere vissza.
Évekkel később mutatkozik, kék a szeme alatt,
alszik nálam két órát, kölcsönkér kétezret, aztán nem látom soha.
Van egy másik, szorít, kikacagja légszomjam,
adok neki kétezret, hogy többé sose jöjjön vissza. Honi a légsvédelem.
Kérek engedélyt megnézni, svédül hogy van az, hogy lak,
kacagó szél, elsuhan, hogy van a halál nagy csöndje sem.
A lak lenne elöljáróbb, több levélen Kakot elírják Laknak,
Hernádlaknak szerintük van értelme, szép.
Mint a szilvalekvár szó meg a béke méhe zöngne.
Persze, hogy a széppel vagyok jóban.
Lakon lakni előkelő, mégse ugar, mégse álmon átesem.
De Pilóta elvtárs, én csak a műlovarnőre keresek.
Műlovagló, műbika fennáll a szótárban. Megvan a hintaló is.
A svéd nyelvről van egy beképzelgésem,
három karja van, kettő hasonló, mint Kaknak,
a harmadik egészen egyedülálló. Értsd: csatolható protézis
egy látszólag egymagában álló karkinövés-helyre.
A svéd nyelvnek előbb-utóbb lesz Kakkinövése.
Ha megyek, ha nem. Ha jön, ha nem.
Hanem ha fölteszi, leveszi, fölelisz, leleszti,
megölel, megpofoz, megpolel, megöfoz. Megszeret egyre.
Azt hiszem, mondtam már,
bolond, ki öltre rogyván öl, fölkél. És újra a kéked, anyám,
a szolgálatod. Szolid mosolyod, ha az írásban tévedek.
A rőt sövény lelőtt.
Értsd: csatolható protézis
egy látszólag egymagában álló sövénykinövés-helyre.
Egyes nyelvekben nincs semmi különös, egyesekben meg van.
Ne menj tovább. Kiálts rám. Töppedek.
Hogy ne legyen ilyen tréfás az aszúdás vége, tegyük hozzá,
állítólag ma kék az ég. Észrevehettem volna a lassú dél előtt.