Száz vers alatt a Föld körül
Hogyan lehet egyszerre a hatévesekhez és a felnőttekhez szólni? Miként beszélhet egy gyerekvers Trianonról és Kierkegaard filozófiájáról? Szőcs Géza Carbonaro: Hat-százhat című, olykor földrajz- és történelemkönyvnek is beillő kötetét mutatjuk be.
Szőcs Géza költő sokrétű pályájának legújabb állomása az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban Carbonaro: Hat–százhat címmel megjelent kötete. Az alcíme Utazás tréfás rímekben Magyarországon és a világ körül.
A József Attila- és a Kossuth-díj mellett számos más elismeréssel minősített poézis szép halomnyi könyve után e legutóbbi olyan, mint a hab a tortán. Egyszerre könnyű és nehéz. Könnyű, mert rövid, valóban tréfás, így könnyed hangvételű műveket olvashatunk. Emellett tartós hab, amelyet nehéz elkészíteni, ahhoz mesterségbeli tudás kell. A műkorcsolyázók vagy balettművészek légiesnek látszó előadása hátterében kőkemény munka húzódik meg, melyet a műélvező csak alig-alig vesz észre.
Az alcím tréfás rímek kiemelése arra figyelmeztet, hogy az olykor amatőr verselőkére emlékeztető megoldások, sorvégi összecsengések Szőcsnél a humor forrásai. Ezt a tömören fogalmazó műfajt nevezi a szerző kisversnek. Ilyenekből áll a kötet.
Az alcím alatt instrukció: Gyerekeknek, 6 éves korúaktól 106 évesekig. Akár egy társasjáték fedelén, csak itt hat évvel bizakodóbb a szerző, ami a várható élettartamot illeti. A bevezetőben pedig bevallja, hogy a 150 évesekre is gondolt, de azokat a verseket már nem írta meg – talán majd a következőkben. Nem csekély adalék azonban, hogy akárhány éves legyen is a kedves olvasó, a gyermek-énjét mindenképpen mozgósítania kell az olvasásnál.
Sőt a szerző vagy a szerkesztő további életkorbeli csoportosítást is figyelembe vett az összeállítás során: „6 éven fölülieknek, 18 éven felülieknek (majd így tovább: 30 évesnél idősebbeknek, vagy 42 és 54 és 66 és 78 és 90 éven felüli gyerekeknek)”. Ez viszont korántsem kizárólagos rendezőelv.
A felnőtt részünk azért szükségeltetik az olvasáshoz, mert a Hat–százhat nem lírai földrajztankönyv, hanem a valódi topográfia elemei közé fiktív elemek, néha képtelen természetrajzi motívumok szövődnek. Erre olykor a vers utáni tréfás jegyzet is figyelmeztet, például A százéves Winnetou-ban.
Gyerek is olvashatja, de felnőtt is kellhet a Szófia című vershez: „Ez a város itt Szófia / Itt él egy bölcs lány, Zsófia / Beszéde sosem szófia. / Úgy hívják, Fehér Zsófia. / Mátkája Fehérlófia.” A gyereknek érdemes megmutatni a térképen, hol van Szófia. Majd magyarázatra szorulhat, hogy a szófia bölcset jelent, és ezzel miféle ellentmondás születik meg a szövegben. A mátka és a Fehérlófia már remélhetőleg ismerős.
A gyergyószentmiklósi Pillangókisasszony meghatóan szép gyereklányvers, noha város elevenedik meg benne. A földrajzon kívül van itt más tantárgy, tudományterület is: ének-zene és történelem. Utóbbira példa a Kaukázus is, melyben Sztálin alakja rémlik fel.
A kolkhiszi nimfa az aranygyapjút megszerző Jászón mitológiai kalandjairól szól. A jegyzetek megfogalmazása („nimfa: hosszú hajú vízi néni”) arra utalhat, hogy a szöveg itt is számít gyerekolvasókra, noha az „akháj nyikháj” két regiszterből összeillesztett belső rímének tagjait már nem magyarázza meg.
Inkább felnőttekhez szól a bibliai-történelmi, egyben aktuálpolitikai Hebron, Izrael című költemény, mely az izraeli–palesztin konfliktust villantja fel. A Máramarost lengyel nevén emlegető Marmarosz, a márvány látványban bizonyára az 1942–43-ban oda menekülő lengyel zsidókról emlékezik meg. A Lelőhely: Rókus kórház hét szónyi kétsorosa pedig Gérecz Attila költő 1956-os hősi halálának állít emléket.
A verseket továbbszínesítik Jánosi Andrea illusztrációi, melyekben kedves, könnyen érthető értelmezéseiről alkotott képet.
A kötetbeli szövegek azon a fundamentális ősnyelven szólalnak meg, melyről a Mi a vers? című ars poeticában ír Szőcs A szélnek eresztett bábu című kötetben. Ősnyelv alatt itt az a beszédmód értendő, amely eredendően a költészeté, ez képes leginkább érvényesülni ott, ahol a köznyelv már elnémul.
Szőcs szerint „olykor a legegyszerűbb kétsorosban is több filozófiát sikerül elrejtenie a költőnek, a jó költőnek, a nagy költőnek, mint másnak egy egész eposzban.” Keveset beszél, de sokat mond a Moldváról szóló kétsorosa: „Magyar föld volt egykor Moldva / ma már másképp van megoldva.” Az első sor az ezeréves Erdély részeként láttatja Moldvát, míg a második a jelen állapotot, a sortörés pedig magát Trianont jelképezi. A komandói kisvasút végállomása című vers a sors forgandóságának középkori példázata alapján beszél Trianonról.
A személyiségkettőzés (Szőcs Géza – Carbonaro) alapján nem meglepő Babits Mihály művének, A gólyakalifának az említése. A téma a középkori Ezeregyéjszaka tündérmeséjéből származik, melyben a visszafordíthatatlan gólyává változás egy varázsszó kimondhatatlanságán múlik. A megmásíthatatlanság motívuma szintén utalhat az 1920-as békediktátumra – kesernyés humorral.
A kötet lezárása előtt Sírfeliratok Capritól Nagyvázsonyig címmel hét epitáfium olvasható Villonra emlékeztető fekete humorral. A kötetben végighúzódó filozófiai mélység íve nagyjából itt érheti el a gyermeki százévesek szintjét. A 99. számú versben (A Lánchíd közepén) olyan viszonyítási pontot láttat a költő, ahonnan végigmérhető az előbbi ív, annak állomásai. A híd alatt Hérakleitosz folyója hömpölyög, de az ugyanarra a pontra történő visszatéréssel Kierkegaard-ral is együtt gondolkodunk. Hiába érkezünk vissza ugyanoda, a közben megtett út már változtatott rajtunk – vonhatja le a következtetést az olvasó is.
Az utolsó versszak a „szabadakarat” régi filozófiai kérdését feszegeti. Pontosabban azt, hogy valóban választhatunk-e az előttünk mutatkozó lehetőségek közül. A József Attila-i lezárás („Dehát kinek is szólanék”) ugyanolyan nihilista, mint Szőcsé („s kinek keze fogja?”). Heidegger szerint a semmi a létező tagadása, így kiragadva kontextusából tragikus ez a vers. Ha azonban a kötetben jellemző iróniát is hatni engedjük rá, akkor ismét Kierkegaard-ra gondolva az irónia éppen a tragikum helyére lép, ellehetetlenítve azt.
A lezárás, az Utóirat. A Napon a magyarországi, erdélyi és a nagyvilág helyszínei után távolabbi nézőpontból láttatja a világunkat, ez a költemény hódolat a költészet nyelvének:
A nyelv, melyet a földlakók szíve megtanult,
más, mint amit Isten... amit az Isten valamiért...
azt tanulták meg, amit Isten elfelejtett.
Szőcs könyvének gyermeki aspektusa nem az infantilizmussal magyarázható, hanem a dán filozófusnál maradva az értelmességre való potenciával. A játékos ember, a homo ludens Huizinga szerint az emberi kultúra megalapozója, erre épül minden. A szerzőre illik Weöres definíciója is: költő az, aki a gyerekkori nyelvi játékokat nem tudja abbahagyni. S a kötet egészéből kihallik Kosztolányi kérdése: „Akarsz játszani [...] hosszú utazást?” Szőcs Géza kötete erre száz versnyi lehetőséget teremt.
Szőcs Géza Carbonaro: Hat-százhat. Utazás tréfás rímekben Magyarországon és a világ körül. Occident Media Kft., 2015.
Dominka Ede Harald
