Ugrás a tartalomra

Az első modern magyar értelmiségi: Kazinczy Ferenc – INTERJÚ és VIDEÓ

Aegon-díjas regénye, a Kitömött barbár a negyedik kiadásnál tart, szakmai elismerés mellett jelentős közönségsiker is, már készül német és lengyel fordítása. – Péterfy Gergellyel arról is beszélgettünk, miért időszerűek a felvilágosodás kérdései.

Péterfy Gergely (Forrás: Facebook)

A Kitömött barbár című, legújabb regényedben a felvilágosodás utáni időszak művelődés- és politikatörténeti hátterét vázolod föl, Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátsága erre apropó. Ez egy különleges kapcsolat, mégis meglepően keveset tudunk róla. Mennyi életrajzi adatot építettél be a regénybe?

Nagyon sokat. Miközben készültem a megírására, teméntelen anyagot gyűjtöttem össze, éreztem annak a felelősségnek a súlyát, hogy ezt a témát mindenképpen alaposan körbe kell járnom. A magyar irodalomtörténetben ez a barátság fehér folt, nem dolgozták fel.

Angelo Soliman is kevésbé kutatott terület volt, egészen a múlt század utolsó évtizedéig, amikor halálának kétszázadik évfordulóján újra felfedezték figuráját. Össze kellett raknom a történetet, ki kellett derítenem, hogy ez a két ember miként és miért találkozott, mi kötötte össze őket. Eljutottam a 19. századi szabadkőművességhez, ami ugyancsak izgalmas vetülete ennek a periódusnak. Magyarországon szakirodalmat nem lehetett olvasni erről, a kilencvenes és a kétezres években eléggé nehezen kutatható tárgy volt. Így kerültem Bécsbe. Nagy mennyiségű adatot gyűjtöttem össze, ebből írtam egy doktori disszertációt, amely tartalmazza a regény szárazanyagát – hogy így mondjam élelmiszeripari nyelven. Amikor a regény megírásához hozzáfogtam, el kellett döntenem, mi az, amit az életrajzi adatok közül használok, beleillik-e abba a dramaturgiába, metaforahálózatba, tematikába, azokba a kérdésfelvetésekbe, amelyek engem igazán érdekeltek. Ha pedig nem illettek bele, fogtam, és kipenderítettem. Rengeteg olyan adat szerepel ebben a könyvben, amely az olvasó számára fikciónak tűnhet, és közben teljesen valóságos. Így nem fikció az sem, hogy Kazinczyt a családja hogyan fogadja, milyen gyűlölettel és megvetéssel kezeli, miután kijön a börtönből, de az is valóságból vett elem, hogy a házának az alapjait elmérte az építész. Viszont sok mindenről gondolhatja az olvasó, hogy ez biztos az irodalomtörténeti valóság, miközben azt éppen kitaláltam. Például a történet negatív pólusán helyezkedik el Kazinczy egyik öccse, aki a valóságban nem volt ilyen visszataszító ember.

Ez igazából nem is történelmi regény, műfajilag histographical metafiction inkább, ahogy Vonnegut vagy Borges több műve is. Nem az volt a célom, hogy csak a múlt elfeledett, ám figyelemreméltó történeteit tárjam az olvasó elé. Ami ebben megfogott: az aktualitása. Ez igenis rólunk szól, a mai kor problémáiról beszél egy történeti elbeszélés ürügyén, annak az újrarendezése, a történelmi motívumok felhasználásával.

Akkor mondhatjuk azt, hogy a felvilágosodás kérdéseire keressük ma is a választ?

A felvilágosodás olyan kérdéseket tett fel az egész civilizáció számára, amelyeknek a megválaszolása folyamatosan zajlik. Nemcsak az ész kontra hit, vagy a szekularizáció kontra szakralitás, a feudalizmus kérdései, hanem alapvetően az emberről, az énről, a lélekről vetődtek fel olyan kérdések az elmúlt kétszázötven-háromszáz évben, amelyek korábban nem merültek fel. Akkor dőltek el azok az irányok, amelyek meghatározták, merre halad a nyugati civilizáció, ennek a levét isszuk, ennek az eredményeit élvezzük ma, és a kérdésfelvetéseinket az alapvetően ott eldöntött stratégiák határozzák meg.

A regény elején olvasható egy érdekes, a magnóliafa-ültetés és a magyar társadalomnak a világ összetettségétől, sokszínűségétől való félelme közötti párhuzam…

A magnóliaültetés valóban központi metafora. Akárcsak a magnóliafa, Kazinczy és Angelo is idegen test a társadalom szövetében. Ebbe a metaforába illeszkedik ez az idegen növény is, amely szimbolikusan és talán allegorikusan is összefoglalja azt a problematikát, amely a regény egészét jellemzi. Azt a folyamatot jeleníti meg, hogy a hazai talajba miként kerülnek be a civilizáció újszerű, különös, szokatlan és e föld lakói számára feldolgozhatatlanul, megemészthetetlenül fenyegetőnek tekintett elementumai, és ami Kazinczy Ferenc számára a szépség és a kultúra, az a föld derék népe számára a fertőzet, a ragály, az idegenség botránya, a saját identitásukat fenyegető veszély. Idegen, ahogy a Nyugat intézményei, eszméi próbálják a gyökerüket keresni ebben a magyar társadalomban, és nem találják, vagy olykor megtalálják, de időről időre kiszakítják őket – ennek a folyamatát allegorizálja ez a magnólia.

Ez akár napjainkra is érvényes allegória.

Maximálisan. Azok a problémák, amelyekkel Kazinczy megküzdött, az a sors, amin keresztülment, egy paradigmatikus sorssá vált, mint kiderült. Ő az első olyan magyar értelmiségi, amilyenné mi lettünk az azóta eltelt időben. A Nyugat és Kelet közötti konfliktus, az állandó küzdelem, amelynek a mai politikai állapot is nagyon pontos leképezője és kifejezője, határozza meg nemcsak a magyar, hanem a szlovák, a román értelmiség hétköznapjait is.

Egy paradigmatikus kelet-európai sorsmintázatot rajzolt meg az én értelmezésében Kazinczy Ferenc élete, amely nem más, mint állandó hányódás, tépelődés a Nyugat értékei és a Kelet sorsa, a Nyugat intézményei és a Kelet indulatai, a Nyugat törvényei és a Kelet babonái között.

A Kalligram Kiadó standjánál ülünk, és miközben beszélgetünk, sok olvasó szeretné dedikáltatni a Kitömött barbárt. A regény népszerű, az Aegon-díj pedig a szakmai elismerés jele. Azt nyilatkoztad, hogy élvezettel olvasható könyvet akartál írni, nem kedveled a köldöknézegetést, az öncélú esztétizálást.

Szerintem nagyon sokféleképpen lehet jó irodalmat írni. De egy idő után el kellett gondolkodnom azon, mi érdekli a magyar értelmiségieket, hol vannak azok a problémák, amelyek a legégetőbbek, a legfontosabbak. Úgy tűnik, hogy ezt most teljesítette a Kitömött barbár. Abban az értelemben lett kultkönyv, hogy egy olyan értelmiségi felvetésbe illeszkedik, amely a mindennapjainkat is átszövi.

Korábbi regényeidet generációs regényeknek is nevezik, egyetértesz ezzel?

Van olyan is, valóban. Az első regényem, A B oldal többé-kevésé teljesít ebből a kritériumból valamit, de hát igazából az sem az. Egyéb könyvet nem is tudnék mondani, ami az én szocializációm kezdetéről szólna. A B oldal a hetvenes-nyolcvanas évekről szóló, abban az időben játszódó regény, de a többi könyvem nem nagyon illeszkednek ebbe a kategóriába. Még A tűzoltóparancsnok szomorúsága valamennyire, de az is csak többé-kevésbé. Mindenféle regényeket írtam, a legutóbbiak, a Halál Budán, az Örök völgy és a Kitömött barbár történelmi metafikciók, az Örök völgy meseregény.

A Kitömött barbárból drámát is írtál. Hogyan jeleníthető meg színházi nyelven a történet?

Felkérésre, kedves dramaturgok unszolására készítettem egy drámai verziót, de én nem vagyok jó színműíró és színházi ember, nem érzem a színpadot. Írtam ebből egy kísérleti szöveget, ami egy csomó embernek tetszett, most éppen a Katona József Színházban nézegetik. Lehet, hogy lesz belőle valami, lehet, hogy nem. Az egy egészen másfajta, játékos, bábszínház jellegű, groteszk megközelítése ennek a történetnek. De hát ez egy dilettáns elképzelés a színházról.

Mennyiben volt meghatározó a családi háttér, az Áprily–Jékely rokonság abban, hogy irodalmi pályára léptél?

Alapvetően. Mindazt, ami a személyiségem kialakulásában döntő volt, a családból hozott impulzusok alakították. Mivel folyamatosan könyvek, versek, zene és festészet vett körül, meg szobrászat apám révén, számomra a művészet egy természetes közeg volt. Ebből nem léptem ki, ilyen értelemben inkább a hagyományhoz való viszony oldalán változtattam. Az is érdekes kérdés, hogy a mai politikai, szellemi helyzetre Jékely nagyapám vagy Áprily dédapám milyen választ adna. Egyáltalában nem feltételezhető, hogy a politikai, pláne a kultúrpolitikai jobboldalon helyezkednének el.

Az lett volna a természetes indulásom, ha használtam volna a családi kapcsolati hálót, és a szellemi élet konzervatív oldalán keresek lehetőségeket, ott próbálok publikálni, de hát ez nem így történt. A rendszerváltásnál nyilvánvaló lett, hogy nincs közöm a magyar jobboldalhoz. Am8kor publikálni kezdtem, soha nem volt arról szó, hogy milyen családból jövök. A második könyvem megjelenése után került szóba, hogy kik vannak a felmenőim között.

Ha már családi hagyományról beszélünk, a vers nem vonzott?

Tökéletesen tehetségtelen vagyok költészetben. Az ember, ha átkozott nagy szerencséje van, nagyon hamar rájön arra, mi az, amiben van képessége, és mi az, amiben nincsen.

Egy interjúban azt mondtad, hogy a 21. században nincs megfelelő, a kor viszonyait leírni képes nyelvünk, folyton visszatérünk a múltba, archaizáló szándék jellemzi a mai magyar nyelvet és gondolkodást. Miért?

A 21. század új világában a magyar nagyon nehezen tart lépést a fejlődéssel, amellyel a világnyelvek a változást követik, tehát csak kullog utánuk. A társadalom is nagyon nehezen alkalmazkodik a helyzethez, és ahogy a politika reagál az új világ kihívására, az tragikus. Nem az előremeneteléssel próbálja feldolgozni ezt, hanem visszafordulással, ami nem más, mint pszichotikus viselkedés. Regresszív pszichózis lett úrrá az országon. Az emberek rovásírásos táblákat raknak települések elé, ősmagyar zagyvalékokkal terhelik magukat.

Több könyvedet lefordították németre, Bányató című regényed jelentős kritikai visszhangot váltott ki. Minek köszönhető kortárs íróink sikere a német nyelvterületen?

Sok és összetett oka van, hogy a magyar irodalom hogyan került be a németbe. Ki lehetne emelni Mészöly Miklóst, aki fölhívta a magyar irodalomra a német kiadók figyelmét, és az ő segítségével kerültek be az akkori fiatalok, Esterházyék, Nádasék ebbe a körforgásba. Ezek mindig egyéni törekvések, szerepvállalások mentén alakulnak ki. A rendszerváltás környékén nagyon megérdemelten jöttek divatba azok a szerzők, akiket most is szeretnek a németek. Itt alapvetően Esterházy, Nádas, Kertész nevét kell kiemelni, de Darvasi Lászlónak is nagyobb sikere van ott, mint a magyar könyvpiacon.

A német kultúra rettenetesen nyitott és érdeklődő, ennek történeti okai vannak, nagyon szeret elgondolkodni más sorsokon, más világokban, nagyon nagy kíváncsisággal fordul Kelet-Európa fele is. Ebből a kitüntető figyelemből jutott az én könyvemnek is. A Kitömött barbár is meg fog jelenni németül jövő év tavaszán, készül már a bécsi kiadás is a Nischen Verlagnál. A fordító nagyon sok résszel már kész, kíváncsian várom, hogy fog megszólalni németül, milyen visszhangja lesz, ez teljesen megjósolhatatlan.

A sztori nagyon morbid történet volt Bécsben, sokáig nem is akartak róla beszélni az osztrákok.

Sokáig valóban így volt, hosszú időn át övezte hallgatás ezt a történetet, érthető okokból. Bécs embere eléggé negatív szerepet játszik benne, de a kilencvenes években nagy fordulat állt be, a történetet feltárták, újra elbeszélték, és a lelki munkát is elvégezte az osztrák társadalom.

2012-ben volt egy nagy kiállítás, amely az egész Angelo-történetet feldolgozta és beillesztette a posztkoloniális elméletbe, diskurzusba. Ez részben a kisebb érintettség okán Magyarországról nem mondható el. A Kitömött barbár az első posztkoloniális magyar regény, ha megengedhetek magamnak egy ilyen blöfföt.

Ez szinte az egyetlen magyar kulturális érintkezési felület olyan nagy témákkal, amelyek a nyugati irodalom vezérszólamai az elmúlt évtizedekben. Különös, hogy pont az az ikonikus magyar alak, aki egyébként meglehetősen szürkén és elég marginálisan van jelen a köztudatban, szép magyar beszéd versenyeken említik maximum a nevét, nyelvészek szakterületévé vált, tehát látszólag nem egy izgalmas szereplője a magyar kultúrának, pont ő a részese egy ilyen világtörténelmi jelentőségű történetnek.

Az imént említetted Mészöly Miklós nevét. Ma van ilyen ikonikus figurája az irodalmunknak?

Nekem Esterházy művészete változatlanul a legfontosabb tájolási pont, mindig örömmel fordulok az ő könyveihez, ha bátorítást akarok meríteni a magyar értelmiséggel, magyar irodalommal kapcsolatban. 

A Facebookon van külön írói oldalad, ahol a Kitömött barbár nagy népszerűségnek örvend. Számodra miért fontos jelen lenni a közösségi hálón?

Játékos természet vagyok, szeretem tesztelni magam körül a világot. Érdekel, hogy abban a térben, az írói oldalamon, amelyben van majdnem négyezer követőm, milyen visszajelzések érkeznek. Sok emberhez el lehet így jutni. Izgalmas dolog követni, hogy egy-egy mondat, impulzus, szöveg vagy kép milyen hullámokat ver. Mint a kis denevér repülök, leadom radarjelemet, és nézem, honnan verődik vissza, lehet, hogy ebből nem vonok le semmilyen tanulságot, de a létezés egy újfajta élményével ajándékoz meg.

Mi a következő regényterved, szeretsz-e egyáltalán beszélni készülő könyveidről?

Tücsöknek-bogárnak, fűnek-fának elmondtam az elmúlt tíz évben, hogy én az Angelo Soliman történetén dolgozom. Ez egy nagyon jó stratégia volt, nagyon szerettem, bizonyos fokig felkeltettem az érdeklődést azokban, akikhez eljutottam ezzel a sztorival. Most nem mondom el, mit fogok írni.

Varga Melinda

 

 


Péterfy Gergellyel a Fiatal Írók Szövetségének visegrádi táborában Patócs László beszélgetett. Az erről készült vágott videofelvételt láthatják.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.