Ugrás a tartalomra

 

Mozart mára hangolva

Egy menyaszony, két férfi, egy féltékeny feleség – a Kolozsvári Magyar Opera legutóbbi bemutatójának hívószavai. Azt gondolhatnánk, hogy kortárs vígjátékot reklámoz a Szamos-parti operaház, pedig Mozart közismert operájáról, a Figaro házasságáról van szó.

 

 

 

Mozart mára hangolva

 

Mozart gazdag életműve, számos vígoperája bármely korban megállja a helyét, a Figaro házasságára ez különösképp igaz. Valószínűleg ennek, és nemcsak a jó marketingfogásnak, a figyelemfelkeltő beharangozónak köszönhető, hogy nagyon sokan voltak kíváncsiak a bemutatóra és az azt követő két előadásra.

A vájtfülűeket és a szakmabelieket az is becsábíthatta a zenés színház új produkciójára, hogy az elmúlt húsz évben Kolozsvárott nem mutattak be Mozart-operát. Márpedig, ahogy azt Szép Gyula, az intézmény igazgatója találóan megfogalmazta a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón: „Nincs operaház Mozart nélkül”. Novák Péter rendező szerint – akinek ez az első klasszikus operarendezése – maga az opera mint műfaj sem létezik Mozart nélkül.

A zeneszerző egyetemes érvényű üzeneteket juttat kifejezésre, a fordulatokban gazdag cselekményt, a mély dimenziókat a zene elemeivel feltáró jellemrajzot viszont nem árt a mai kor ízlése szerint tálalni. A modern kivitelezés ugyanis nem vesz el a mű értékéből, hanem éppenséggel hozzátesz, hangsúlyoz bizonyos tartalmakat.

 

Az anyagországi Novák Péter 21. századi környezetbe helyezi az operát, megszólítva azt a fiatal közönséget, amely a műfajt egyébként elitistának, túlságosan sznobnak gondolja. Az opera nem könnyű műfaj, ezért nem meglepő, ha valaki kezdetben idegenkedik tőle.  De csak azok éreznek így, akik valamilyen előítélet miatt még nem kaptak rá az ízére.

A néző már a nyitány közben érzékelheti, hogy csöppet sem fog unatkozni. A színpadkép kísértetiesen emlékeztet egy spanyol szappanoperára: kétszintes lakást láthatunk nagyon sok fehér  ajtóval, amelyeken ki-be járkálnak az énekművészek, a kórus és a  tánckar, vagy éppen a felső szintről, néha meg az erkélyről hangzik el egy-egy közismert ária.  A  latin-amerikai „szirupos” filmekre emlékeztető díszlet meglehetősen merész, de szerencsére nem hatásvadász rendezői fogás.

A zene Jankó Zsolt karmester szerint olyan, mint egy svájci óra: rengeteg apró alkotóelemből áll, s ezeknek tökéletesen kell illeszkedniük egymáshoz. Ez adja a plusz-töltetet, amelytől a mű felemelkedik, és nem marad puszta együgyű történet. A címszereplő, Figaro (Sándor Csaba) esküvője Susanne-nal, a grófnő komornájával (Covacinschi Yolanda)  váratlan akadályba ütközik. Gazdájuk, Almaviva gróf (Balla Sándor) ragaszkodik feudális előjogához az első éjszakát illetően, holott korábban visszavonta azt. Pénzzel, ígéretekkel, zsarolással kívánja elérni célját, de aljas terve a vőlegény tudomására jut, és végül sikerül meghiúsítani azt.

A leleményes Figaro, éles eszű menyasszonya, no meg a csalódott feleség, Rosina grófné (Egyed Apollónia) csapdát  állítanak a kéjsóvár és igazságtalan grófnak. Terveik szerint az apród Cherubino (Veress Orsolya) ölti magára Susanne öltözékét, hogy egy szerelmi légyotton tegyék nevetségessé a csábítót.

 

A díszlet, a jelmezek mellett – a szereplők a mai kornak megfelelő öltözetet hordanak – az opera aktualitása elsősorban a jellemábrázolásban, illetve a hatalom és egyén viszonyában keresendő. Bár ma már nem a feudális társadalomban élünk, ahol a nemességnek különböző előjogai vannak, az egyén most is kiszolgáltatott, a hatalmon lévők tulajdonképpen bármit megtehetnek. Ha az elburjánzó korrupcióra, a morális értékek erodálódására, az érdekközpontú társadalomra gondolunk, nem is tűnik annyira romantikusnak az operabéli szerelmi történet.

Mozart a zenével ábrázolja a darab szereplőit. Tulajdonképpen színpadi játékra sem lenne szükség, önmagában is érzékletes a becsvágyó, erkölcstelen gróf megszólalása. Novák rendezésében azonban a zenei tartalom hiteles színpadi játékkal párosul. Balla Sándor maga a megtestesült pökhendi úr, minden mozdulata, gesztusa gátlástalanságot sugároz. Egyetlen-egyszer nevetünk rajta, amikor láncfűrésszel tűnik fel a színpadon, s ezzel akarja betörni felesége hálószobájának ajtaját. (Az eredetiben csak szobakulcsot követel Rosinától a gróf.) A humor mindvégig építőeleme az előadásnak, a mozarti zene játékossága pedig fokozza a színpadi helyzetkomikumot.

Rosina – akit a kolozsvári opera színpadán (és nem csak ott!) már sokat bizonyított fiatal énekesnő, Egyed Apollónia visz színre –, ismerős karakter, mondhatni a mindennapok szereplője.  Egyed nemcsak remek hangjával nyújt kiemelkedő teljesítményt, színpadi jelenléte is élővé varázsolja az előadást. Egy szenvedő, megalázott, megcsalt feleséget látunk megelevenedni, aki bánatát alkohollal próbálja enyhíteni.

 

A darab főhőse, Figaro tulajdonképpen nem más, mint a leleményes legkisebb fiú a népmesékből. Elég ravasz ahhoz, hogy ne hagyja magát csőbe húzni, akárcsak Susanne, a menyasszony. Covacinschi Yolanda szenvedélyes, fiatal hölgyet alakít, aki mindent képes megtenni a szerelméért, de akár a szemét is kikaparná, ha valami gaztetten kapná rajta.

Cherubino  esetlen kamasz fiú, aki még nem találja önmagát, szerelmes a grófnőbe, dalokat ír hozzá, de ugyanakkor minden szoknya alá szívesen benéz, amint alkalma adódik rá. A nadrágszerep különlegessége, hogy Veress Orsolya nem kamasz fiúra emlékeztető énekművész. Mégis úgy tudja színre vinni a karaktert, hogy elfeledkezünk: tulajdonképpen egy dúskeblű, nagyon nőies hölgy áll a színpadon.

Marcellinát Hary Judit, Basiliót  Szabó Levente, Bartolót Mányoki László, Antoniót Kovács Ferenc, Barbarinát Fülöp Tímea, Don Curziót pedig Rétyi Zsombor alakításában láthatjuk, akik igazi színpadi remekművé formálják az előadást.

A másodszereposztást is dicséret illeti, aki teheti, nézze meg mindkettőt, hiszen a társulat bővelkedik jobbnál jobb énekművészekben. Ezzel kapcsolatban nagyon fontos megjegyezni, hogy kevés olyan zenés színház van, ahol nem szükséges vendégművészeket hívni a Figaro házasságának színreviteléhez, a kolozsvári előadás viszont még kettős szereposztással is büszkélkedhet.

A szűnni nem akaró taps pedig visszavisz a történelembe. Mozart operájának ősbemutatóját és az utána következő két előadást is olyan hangosan  tapsolhatták vissza egykor, mint a mostani produkciót.  A Figaro házasságát a francia forradalom előszeleként emlegetik, s a kolozsvári előadások is forradalmiak olyan értelemben, hogy nemcsak a szakmát szólítják meg, a műfaj kilépett az elitista körből, a magyar nyelvterület egyetlen kisebbségi operájának produkcióira egyre többen kíváncsiak.

Az előadást legközelebb a marosvásárhelyiek is megnézhetik, ugyanis november 28-án este hat órától az ottani Nemzeti Színházban vendégszerepel a Szamos-parti intézmény.

Varga Melinda

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.