Ugrás a tartalomra

Háború az irodalom nyelvén

Közhely, hogy a háború mindig vér, üldöztetés, szenvedés, és általában a civil lakosságot éri a legnagyobb igazságtalanság. Jászberényi Sándor első novelláskötete, Az ördög egy fekete kutya és más történetek (Kalligram, 2013) azonban képes hitelesen, távolságtartóan és mégis megrázóan szólni a háborúkról. A szerző 2000 óta publikál szépirodalmi folyóiratokban, emellett főállású haditudósító. 2013-ban jelent meg a Budapest–Kairó. Egy haditudósító naplója című, saját fotóival illusztrált könyve a Libri Kiadónál. A két könyv élményanyaga nagy vonalakban ugyanaz, a Közel-Kelet térségében dúló katonai összecsapások, bár az utóbbié, a dokumentumregényé konkrétan csak a 2011-es egyiptomi forradalom.

A szerző első szépirodalmi munkája, Az ördög egy fekete kutya elején a következőket olvashatjuk: „Minden e könyvben szereplő karakter kitalált személy. Az említett intézmények, rövidítések, katonai alakulatok nem utalnak létező intézményekre. A történetek és a valóság megtévesztő hasonlósága a véletlen műve.” E rövid útbaigazításnak éppenséggel ellentmond, hogy a Kairó–Budapestben meglepően hasonló történeteket mesél el a szerző egyes szám első személyben, de nem irodalmi nyelven. A novelláskötetben az eseményeknek a szépirodalom nyelvén megírt változataival találkozunk.

A novelláskötet narrátora végigvezet minket Egyiptom, Afrika és a Közel-Kelet állandó háborús konfliktusain. Az elbeszélő, mivel haditudósító is egyben, folyamatosan utazik, vele együtt mi is. Szenvtelen, ugyanakkor hiteles hangon beszél borzalmas dolgokról. A szerző játszik a pszichológiával is, a kegyetlen események bemutatása után hirtelen váltások következnek, ez fokozza a feszültséget, és kellő időben késleltet. Az elhallgatás kimerevíti a poszttraumás állapotot, sokkal szörnyűbb dolgokat képzelünk az elhallgatott mondatok mögé, mint amit meg lehet jeleníteni.

Az ördög egy fekete kutya és más történetek kisregényként is megállná a helyét, egyedül az első fejezet nem illeszkedik a többi időrendjébe. Ebben ugyanis az elbeszélő haldoklásáról és gyermekkoráról, illetve első állatgyilkosságáról mesél, mintha visszafele lépkedne az időben: „Hosszú másodpercek teltek el így, hogy farkasszemet néztünk, hogy bámultam bele a fekete szemébe és közben folytak a könnyeim. »Hát ti meg mi az istent csináltok itt?« – hallottam apám hangját. Sápadtan állt a kerítésnél, kezében cigarettával. Egy mozdulattal mellettem termett és egy nagyot rúgott a varjúba, hallottam a madár csontjainak reccsenését. A rúgás a levegőbe emelte és több tollát kitépte.” A könyv összes többi fejezete már „háborús”

 A tömör, minimalista nyelv és a filmszerű ábrázolás igen hatásos. „Legalább legyek nincsenek.” – gondoltam és letérdeltem Abdul Karim mellé. Nehezen viselem azokat a holttesteket, melyekben férgek nyüzsögnek.”

A narrátor fokozatos érzéketlenné válása fokozza a tragédiák súlyát. A könyv egyik utolsó novellájában már szemrebbenés nélkül agyonverné baltával az apja tacskóját, mert az állatorvos nem akarja elaltatni. Végül már csak pár dolog villanyozza fel: a szex, az alkohol, a drog, valamint a folyamatos adrenalinszintet biztosító háborús helyzet.

 A cím a novellák elolvasása után még esetlegesebbnek tűnik, hiszen a könyv nem az ördög motívumára épül még a sejtetés, az utalás szintjén sem, csak egyetlenegy novellában szerepel a bukott angyal egy fekete kutya alakjában. Kár, mert ettől „transzcendensebb”, több értelmű lehetett volna a könyv, ha már a cím ezzel kecsegtet.  

Jászberényi Sándor azon nemzedékhez tartozik, amely már szembe akar nézni kollektív vagy személyes traumáival. Prózája Balázs Attila, Szerbhorváth György, valamint Sejla Sehabovic háborús történeteihez hasonlít. Jászberényi szövege férfipróza a legjavából, az érzéketlenné válás és a szexualitás bemutatása is jellegzetesen férfi-szemszögből történik. A „vadászó lényt” – az ölés ösztönével – érzelgősség és mentegetőzés nélkül ábrázolja.

A könyv ritmusa változó. Egy darabig feszes, de a közepétől néhol unalmassá válik, és szájbarágósan ismétli önmagát. A zárlatban maga a szenvedő hős, az elbeszélő is kegyetlenné válik, mint maga a háború: „A kutya mindig lassan hozta vissza a labdát, szagot kapott, kitérőket tett. Bőven volt időm. Odajött hozzám, a labdát a lábam elé gurította, majd izgatottan nézett fel, a farkát csóválva. Nem vártam meg, míg felméri a helyzetet. Ütöttem. Jó helyen találtam el, nyekkent és elterült. »Ennyit a kutyáról« – gondoltam. »Majd reggel elásom.«” Ez az utolsó előtti novella megmenti a könyvet a monotóniától. Érzékenyen írja le a kutya szeretetéhségét, új gazdára találásának örömét, ugyanakkor távolságtartással a saját hidegségét, idegenkedését: „A kutyára megint rászereltem a pórázt. Izgatottan topogott az ajtóban. Apám hosszasan sétált vele, nyilván ezt hiányzott neki. Beültettem az anyósülésre, nyugton volt. Gyakran utaztak Terike kocsijával.”

Jászberényi a háborús jelenetek megszakításaként jól időzítve adagolja az alkohol- és drogfogyasztás, valamint a szexjelenetek részletes leírását. A szöveg dinamikájának egyik forrása az, hogy a férfi narrátor a történetleírásokkal váltakozva csíkokat húz fel az agyába (kokainozik), füvezik, és rengeteg töményet iszik.  

A szerző ezzel a novelláskötettel bebizonyította, hogy képes függetleníteni magát az publicisztika realizmusától és magas esztétikai nyelven is marandót alkotni. A könyvet mindenképpen érdemes elolvasni, mert a háborúnak és utóhatásainak mellbevágó és meghökkentő irodalmi leírását adja.

 

Jászberényi Sándor Az ördög egy fekete kutya és más történetek. Kalligram, 2013.

 

Czapáry Veronika

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.