Egy asztalnál az állatokkal

Különös létérzés a címe Korter Vilmos fotókiállításának, amelyet július 17-én nyitottak meg a kolozsvári Korunk Stúdiógalériában. A két performance-sorozat dokumentációja élet és halál, illetve ember, állat és természet viszonyának abszurd megjelenítése.

Egy asztalnál az állatokkal

Koter Vilmos csíkszeredai származású, Kolozsváron végzett, megjárta többek között Indiát, amelyhez több munkája köthető, részt vett a nemzetközi hírű dél-koreai Geumgang Természetművészeti Biennálén, visszatérő vendége a Korkép-Gyergyószárhegyi Nemzetközi Művésztelepnek. A Korunk Stúdiógalériában látható munkák is a művésztelepen születtek.

A képzőművész szereti a műfaji változatosságot, sosem ragad le egyetlen kifejezési formánál. Mindig az alkotások mondanivalója határozza meg a kivitelezést. Témáit  egyszerűen, letisztultan tálalja, fő ihletforrása a környezet, amely hol falusi közeg, idilli természeti táj, hol pedig városi élettér.

A 2013-ban készült Betakarva, illetve a 2011-es Találkozás állatokkal című munkák erőssége a tárlatot méltató filozófus és  egyetemi oktató  Gregus Zoltán szerint a kettős utalásfunkció: egyszerre illeszkednek a képek rendjébe, a reprezentációk történetébe, és mutatnak azon túl.  Nem függetleníthetők a korábbi testábrázolásoktól vagy a halotti kultusz szertartásainak hagyományaitól; a test, mint médium, itt is a konceptualitás hordozója. Az alkotások a vizuális és szimbolikus kultúra lenyomatai, ugyanakkor egy “képellenes”, a gesztusok szövetére épülő hagyományra támaszkodnak.

 A Különös létérzés címet viselő kiállítás közönsége a Korunk Stúdiógalériában

Gregusnak a képek felidézik Hans Holbein Halott Krisztusát és Abbas Kiarostami hősét A cseresznye íze című filmből, akit senki nem akar elföldelni. A fényképek inkább az esemény egyszeriségét, egyedi élményét, s ezáltal dokumentálhatóságát hangsúlyozzák, míg az állatok és ember különös találkozását bemutató videoinstalláció annak reprodukálhatóságát és megoszthatóságát.

A fotók által megszűrt performance az átmenet, a határtapasztalat kérdéseit járja körül. A fénykép szükségszerűen kimerevít, ezért képtelen rekonstruálni egy tünékeny eseményt, de a tudat működéséhez hasonló artikulációkat hoz létre. Az eredeti esemény egy olyan pontra utal vissza, amely átmenetet képez élet és halál között, egy olyan pillanatra, amely képtelen véget érni. A halálról való gondolkodás, amelyre a munkák is utalnak, bizonytalanságot szül a nézőben, idegenséget, amelyet nem tudunk az otthonosban, a megszokott dolgok rendjében elhelyezni. Ahogyan a holttest nincs pontosan a saját helyén, már nem az, aki volt, és nem is teljességgel más – elhelyezhetetlen, azaz megbontja a tér homogenitását.

A halál felforgatja a dolgok rendjét, nem természetes. Ezért lehetséges a természet olyan elgondolása, amelyből kiiktatjuk a halált. Az örök körforgásként felfogott természet külső nézőpontot feltételez, nincs benne helye a saját halálnak. A performance által megszabott keretben nincs halál, és nincs feltámadás sem. Mégsem puszta játék ezekkel, elgondolkodtatja a szemlélőt, egyfajta ráhagyatkozás is lehet a természetre, amelytől egyre távolabb kerülünk.

A tárlatot méltató Gregus Zoltán filozófiai tartalmakat vélt felfedezni a munkákban. Szerinte a művész élet-halál, ember és természet abszurd viszonyát jeleníti meg

A Betakarva sorozat munkái nyilvánvaló kapcsolatot teremtenek a szerves anyaggal, mégis a széna, az agyag, a föld vagy a forgács nem természetes módon simulnak rá az emberi testre. Meghökkentő, kegyetlen természetet rejtenek. A saját test anonimmá válik.

A performance időbeli forma, tünékeny, de kitüntetett tartalmú esemény. Nem a hétköznapok ideje, hanem a színházé. Ilyen kitüntetett időegységeket képeznek a nyomaiban még fellelhető közösségi rítusok ünnepei: a vasárnapi ebéd  vagy a temetés.

Koter Vilmos érzékenyen építi be munkáiba ezeket a hagyományokat. Mindkettő az önnön testével tápláló anyatermészet talaján áll, mégis van valami eltérítés ezekben a munkákban. Formálisan nézve teljesen mindegy, hogy ki kit eszik, az állatok engem vagy én őket – utal a méltatás a Táplálkozás állatokkal sorozatra. A munkán – akárcsak a művész 2008-as, Jamanvar a teheneknek című alkotásán – az állatok  közös asztalhoz ülnek az emberrel, így családttaggá válnak. Egyszerre van ebben a gesztusban valami mélyen emberi és embertelen. Állat és ember egymásrautalsága a táplálkozás gesztusában a hatalom megnyilvánulását és eltörlését fejezi ki.

Korter Vilmos természetközeli hagyományból építkezik, amelyet föl is forgat egyben. Elemeket használ föl ebből a közegből, de a konstrukció már más tájakra vezet. Nem romantikus, sem a természettel, sem a hagyománnyal kapcsolatban. Inkább józan, beleértve ebbe az abszurd szembesítést is. Gregus szerint ezzel magyarázható a kiállítás címe, a Különös létérzés is.

A tárlatot augusztus 3-ig lehet megtekinteni hétköznapokon 9–14 óra között.

Varga Melinda

A Betakarva című ciklus munkáin fakéreggel, forgáccsal, földdel, agyaggal és fűvel fedi el az emberi testet. De értelmezhető a temetési szertartás egy-egy stációjának is ez a képsorozat. Ezen a fotón  az egyik fakérges változat látható

ForgForgáccsal betakarva

Az Agyaggal betakarva sorozat egyik darabja