Dénes László: Kényszerpálya

krónikussá vált e gyáva sóhaj a keserű szájíz anyám abbahagyta a technikumot nem volt ki őrizze-hajtsa otthon a csordányi két tehenet kulákok voltak osztályellenségek most takarítónő nagyon beteg apám munkás s bár meggyőzhetetlen mostanság mind több érdeklődéssel szemléli mások mennybemenetelét az idegen-hideg tej az iskolák a táborok a jelvények a kukoricásban viháncolva-csámcsogva csörtető vadak nekem se tettek jót mindenem megvan kivéve mindazt amire vágytam ami megvolt s amire nem vigyáztam

minden halállal én leszek kevesebb mert egy vagyok az emberiséggel ezért hát sose kérdezd kiért szól a harang

köldökzsinórszakadtával belém rekedt a kételkedés hogy értem is szól ha hinném nem is kérdeném talán jólesne talán meg is köszönném fiúi áhítattal ferde-fals torokból buggyanó göcsörtös szavakkal köszönném visszanézve onnan de kinek a harangozók mind süketek

ha más szemével láthatná a dolgokat ha megszabadulhatna önmagától kínzó rögeszméitől úgy ahogy azt a háború megkívánja

enikő incselkedő ózoneső enikő rügyező májusi felvonulás enikő horizontnyi párolgó szántás enikő márkás selyemhálózsák enikő jajdejóhabossütemény enikő szikrázó ereklye enikő ölelő-kékülő szikladac enikő tigrisléptű sikongó zuhanás enikő lám eső vonul szántás habzik szunnyadó szikra dacolva zuhan jöjj indítsd vonatom valami csatába küldj adni és kapni

sohasem hitte volna hogy a szerelemnek és a harcnak ennyi köze lehessen egymáshoz nem hitte volna hogy ezt valaha is meg fogja tudni

ámuldoztunk rémüldöztünk amikor ismeretlen halászok zavaros vizekbe vetették hálóikat és kifogták hozzátartozóink (szüleink? nővéreink? társaink? kedveseink?) fejetlen csonka kőszobrait egy szó sem szakadt ki belőlünk kilincsekre tapadt ujjakkal késtük le az utolsónak vélt rohamot is mert csókot sütöttek arcunkra a júdások makulátlan pilátusok útleveles mikulások

ha ma reggel meghalsz nem lesz semmi panasz ellened

egy órája sincs hogy elküldtelek most itt ülök fehér szegéjű indigókék pizsamában mely misibácsinak ki a mutter nagybátyja s börtönőr valahol közép-európában neki kicsi volt hát rám maradt és hasztalan próbálom megfogalmazni több vagy már mindannál mi megérdemelten lehetnél több az idehazudott jelennél az elengedhetetlen feltételeknél a lehetséges körülményeknél az önként ránk kényszerített beleegyezésnél több a kívánt összefüggéseknél nem létező önmagadnál

amit most el kell végeznem egyedül akarom elvégezni ha itt maradsz velem nem tudom megtenni mind a kettőnk helyett mész te vagy minden ami még megmaradt belőlem

mikor még szöktem volna nem volt kihez csak a büdös udvarok csak az összehányt állomások csak a megvasalt redőnyök csak a tántorgó látomások csak a tehetetlen szégyenérzet romboló éberség csak a hamisíthatatlan hazugság mihez is tudnám hasonlítani az űzött vadat ha nem a mindig elviselhető fájdalomhoz a leláncolt félelemhez a körömszakító szabadsághoz az elkallódott városokhoz az ellobbant asszonyokhoz az izzadt hajnalon gépeket szülő szüzekhez mihez is ha nem az űző vadhoz mihez is tudnám hasonlítani az embereket ha nem az emberekhez

az utolsó éjszakák sohasem jók sohasem jó az ami utolsó legfeljebb az utolsó szavak sikerülnek néha

mindenhatóságilag engedélyezett mikroszkóp alatt mindaz amit ma még megtehetsz közelmúltunk csökevénye jövőnk izgága embriója szivárványarcunk gombatenyészet sarkantyús enyészet kötött atillák kultúrmakramék konzervált könnykockák kietlen krumpliföldeken plezúros perverz tolvajkulcs zűrzavar önkezűleg vetsz véget elégedetlenkedéseidnek erős felindulásból elkövetett mondatok után nyomoznak az ujjongva tapsikolók gyengélkedsz dadogsz hallucinálsz kilépsz itt hagysz le vagy s ki vagy tüntetve szabványhalálod után szavatosságukat vesztett kincseid csüngnek-lengnek tiprott mellkasodon ha netán itt-ott harang kondul hát suttogd csak büszkén-gőgösen a kajánkodók fülébe hogy az most épp

érted szól

(A kiemelt sorok Hemingway Akiért a harang szól című regényéből valók.)

A leadben az illusztráció Horváth Csaba alkotása