Ugrás a tartalomra

 

Lelki mélységekből az ég felé

Mezey Katalin, a Széphalom Könyvműhely vezetője és Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötték a költőt. A könyvbemutató első felében Lázár Balázs és Tallián Mariann színművészek olvastak föl Oláh János régebbi versei közül, többek között az Ars poetica, a Túlélőballada, a Pinceszeri elégia, Az öregség és A nemlét dallama című költeményeket.

A színművészek előadása után Bertha Zoltán irodalomtörténész beszélt a Belső tükörről, ám mielőtt magáról a kötetről szólt volna, röviden méltatta Oláh János eddigi költői, írói munkásságát. Fölidézte a legutóbbi, 2011-ben megjelent Száműzött történetek című prózakötetét, melyben a szenvedés, a fájdalom és az őszinteség fonódott össze. A kifosztottság, a nemzet elkorcsosulása és a külső-belső száműzetés jelenik meg a kisprózákban, melyek – idézte Lezsák Sándor gondolatait – „a fenyegetettség kordokumentumai.”  Oláh elbeszélései szuggesztív hatású, modern népiséggel átszőtt, újrealista prózai művek a kisemberekről, a narrátor pedig egy olyan időszak korhű krónikása, melyben a diktatúráké volt a szó.

Az irodalomtörténész röviden felidézte a szerző másik, Közel című regényét is, melyet végig áthat a lélektan és a metafizika, mégis konkrét, léttapasztalattal átitatott mű. Határ Győző nyomán a regény „bartóki kontraszthatására” hívta fel a figyelmet.

Az újonnan megjelent Belső tükör nem előzmény nélküli: Bertha Zoltán kiemelte a kontinuitást a felidézett két kötet és a mostani között. Hiteles, változatos és megragadó alkotásoknak nevezte Oláh összegyűjtött verseit, majd a kötet poétikai sokszínűségét hangsúlyozta. „A Belső tükör érzelmi, látványi, látomásos művek gyűjteménye. De profundis szólalnak meg, ahol a szubjektív létérzékelés a transzcendensbe nyúlik.”

Az irodalmár méltatta a művek szikárságát, tárgyilagosságát és a „visszafogott szenvedélyét ennek az öntörvényű költészetnek.” Kitért arra is, hogyan jelennek meg a nemzeti megmaradás nyomasztó sorskérdései a művekben a szimbolikusság, historizmus és mitologikusság összefonódásának eredményeként. „Egyszerre emberi és emberfeletti, a lelki mélységekből az ég felé szökő alkotások ezek.” Méltatását Tőkés Lászlót idézve zárta az előadó: „Oláh álmában is éber, a vak világban is látó költő”

Bertha Zoltán köszöntője után Szentmártoni János kérdezgette a költőt. Mivel tíz évig voltak munkatársak a Magyar Naplónál, az Írószövetség elnöke ezen a vonalon indította el a beszélgetést. A folyóiratot immár több mint húsz éve minden viszontagság ellenére kézben tartja és  vezeti Oláh, bár – ahogy bevallotta – éppen a főszerkesztői munka terhei miatt saját írásaival jóval kevesebbet tudott foglalkozni. Szintén sok energiát vett el tőle, hogy sok támadás érte őt is, a Magyar Naplót is néhány költő, író részéről, s ezek a küzdelmek jócskán igénybe vették.

A Magyar Napló és a Széphalom Könyvműhely közös születésnapján, Mezey Katalinnal (Forrás: www.magyarnaplo.hu)

Az akadályoztatással már az érettségi idején szembesülnie kellett, amikor is a magyartanára meg akarta buktatni, amiért egy akkori lapban, a Magyar Közértben megjelent a Szél vagyok című verse. Felidézte a hatvanas évek egyetemi éveit, ahol „rendkívül pezsgő irodalmi élet folyt”, s ahol a később legendássá vált Kilencek költői csoportja is megalakult (Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Péntek Imre, Rózsa Endre, Utassy József). Még egyetemistaként találkozott Bella Istvánnal – e költői barátság meghatározó lett egész életében.

Oláh beszélt az Elérhetetlen föld című, bemutatkozó antológiáról, melyet nagyon nehezen sikerült kiadniuk a rettenetes szakmai ellenállás miatt. Az antológia sikere után sokak szemében ellenséggé vált, olyannyira, hogy az egyetem befejezése után nem kapott sehol munkát, így lett végül cselgáncsedző.

A viszontagságok mellett azonban olyan költők támogatását, barátságát élvezhette, mint Weöres Sándor, Juhász Ferenc vagy Nagy László. „Akkor még voltak igazi irodalmi tekintélyek. A mai tekintélyek többsége már nem képvisel irodalmi kvalitást” – fogalmazott a költő-író napjaink értékvesztésével kapcsolatban.

Előző verseskötete, a Por és hamu megjelenése óta tizenkét év telt el, a most kiadott Belső tükör tehát amellett, hogy a régebbi munkák gyűjteménye – még tizenéves kori verse is olvasható benne –, sok újat is tartalmaz. Az est zárásaként azonban Szentmártoni János kérésére nem az újakból választott, hanem azt a régi, még gimnazista korában írt verset olvasta fel a költő. A könyvbemutató után a szervezők borral, pogácsával vendégelték meg a jelenlévőket.

***

Oláh János
Hajnal felé
 
Ifjú csillag gyúl az égen,
öreg lámpás, ég a Hold.
Káprázattal teli minden,
ami van, és ami volt.
 
Nehéz szekér, alig mozdul,
jobbra-balra ing az ég,
szállingózva űri por hull,
sarjú szénánk szanaszét.
 
Végtelenség üres terhét
nem bírja már, recsegőn
vén szekerünk, mint a nemlét,
lezökken a dombtetőn.
 
Túlságosan messzi minden.
Vagy túlzottan is közel?
Új kétely az ősi hitben
megbocsátón átölel.
 
Miért késik, hol a hajnal?
Láthatatlan szekerünk
újra indul, üggyel-bajjal,
s halálig dülöng velünk.
 
Éjszaka van. Senki se vár.
Patkó koccan: kici-kocc.
Fényt, meleget közeleg már,
aki hoz, jaj, de ki hoz?

 

 

Csepcsányi Éva

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.