Nyáry Krisztián üzenete az Irodalmi Jelen kritikusának
Nyáry Krisztián Így szerettek ők 2 című kötetének előszavában üzent Bíró-Balogh Tamásnak, aki Pletykaapu címmel írt kritikát lapunkba. Az előszó erre vonatkozó részletét olvashatják
„Rendkívül sokan, sokfélét írtak a könyvemről. A dicsérő cikkekről nincs mit mondanom: jól estek, még akkor is, ha olykor túlzott jelentőséget tulajdonítottak munkámnak. Igazi alapos, ám elítélő kritika kettő akadt: Margócsy Istváné (»Irodalomtörténeti Story magazin« in: Élet és Irodalom, 2013/5.) és Bíró-Balogh Tamásé (»Pletykaapu« in: Irodalmi Jelen, 2013. július). Mindketten az irodalomtudomány jeles képviselői, s ezért mindketten a szakma nevében is szólnak. Nagyjából egyetértenek abban, hogy az írók szerelmi életét elbeszélő történetek egyszerű bulvárpletykák, amelyeknek nincs tudományos relevanciája, és nem fogják az olvasó figyelmét a művekre irányítani. Bíró-Balogh szerint – aki a tudományos nyelvhasználatot is számon kéri rajtam – egyenesen veszélyes könyv az enyém, mert »úgy szól az irodalomtörténetről, hogy közben valami egészen másról beszél«. Kritikusaim véleményét tisztelem, ám nem tudom nem észrevenni, hogy kiindulópontjuk azonos azokkal a lelkes olvasókéval, akik tananyagként olvastatnák könyvemet a diákokkal. E megközelítés – húzódjon mögötte elismerés vagy kritika – egyaránt téves.
Hiba lenne tankönyv-pótlékként vagy tudományos szakmunkaként olvasni a könyvemet, – ezt senkinek nem ajánlom. Egyszerűen csak elmesélem néhány számomra kedves szerző magánéletének egy-egy epizódját. Szándékosan nem vonok le belőlük semmilyen tanulságot az egyes művekre vonatkozóan. E szerelmi történetek érdekességét valószínűleg az adja, hogy bár éppúgy hozzátartoznak a tankönyvekben is szereplő írók és költők életrajzához, mint az, hogy hová jártak iskolába, mégis ismeretlenek maradtak a legtöbb olvasó előtt. »De hát nincs ebben semmi új, ezeket a történeteket már mind ismertük« – mondta egy kiváló irodalomtörténész a könyvről szólva. Tudományos értelemben igaza is van, hiszen az általam elbeszélt történeteket valóban nem én tártam fel, nem filológiai újdonságok. Csakhogy ezeket a »titkokat« az irodalomtudomány nem tette közismertté, legfeljebb a magyar szakos bölcsészek csemegézhettek belőlük. Az én szerepem mindössze annyi volt, hogy kinyitottam egy ajtót az arisztokratikus tudományosság falán, melyen át most jóval többen beláthatnak, mint korábban.
Lehet vitatkozni azon is, hogy az írók szerelmi történetei kedvet csinálnak-e a műveik olvasásához vagy sem. A facebookos kommentekből a könyvtárosok és magyartanárok tapasztalataiból az látható, hogy nagyon sokan vannak, akik számára egy izgalmas életrajz kedvet csinál az életműhöz is.
Van olvasóm, aki az általam megírt magánéleti történet kapcsán hallott először Tersánszky Józsi Jenőről, s ma már a kedvenc írója. Van, aki elszomorodott Radnóti Miklós szerelmi életén, ezért újraolvasta a költő összes versét. Elképzelhető persze, hogy vannak olyanok is, akik azt gondolják, hogy egy könnyed történet Ady Endre kalandos szerelmi életéről pótolja a Magunk szerelme olvasását, s hogy ez lenne maga az irodalom. Nekik – aggódó kritikusaimmal egyetértve – azt üzenem: a lényeg a művekben van, a többi csak kiegészítő információ.”
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2. Újabb irodalmi szerelmeskönyv. Corvina Kiadó, 2013.
