Ugrás a tartalomra

Célok fogytán – Végh Attila versei

VÉGH ATTILA
CÉLOK FOGYTÁN
versek
 
 
 
Punk
 
A rend után nem jön semmi,
tanulj meg jól eltévedni,
ha a japánkert füstbe ment,
ott a bozótos enjambement,
lélegző, nyirkos szövedék,
talán épp ide rejtették
az ősök a szent csendeket,
ha mégsem, akkor cseszheted.
Ki viszi át egy új sorba, mintha
folytatása volna,
a túlírt, kifáradt létet?
Mikor jön a dús enyészet,
beszőve majd a lényeget:
eredetiség = eredet?
Franc tudja, de nem is számít,
nézgelődj csak, mondj akármit,
ezek úgyse hisznek neked.
Tedd le szépen a seggedet.
Korai lenne megírni,
hogyan lesz vége majd. Így, ni.
 
 
 
Célok fogytán
 
Biztos, hogy még nem éltem soha.
Biztos, hogy többé már nem élek.
Nem vagyok az időd orvosa,
te nem vagy orvosa enyémnek.
 
Nincs honnan, ahonnan a fények.
Nincs hová, ahová az esték.
Legyen elég az, hogy most élek.
Sorsom a percek ne keressék.
 
A sors ökölbe szorult óhaj.
Villámlás lecsukódó szemben.
Cél felé süllyedő hajóraj.
Könnyű érintés a lehetetlenben.
 
 
 
István utcai séta
Bella István emlékére
 
A galaktikák szíve átlátszik rajtad,
föld alól szól egy vers. Havazik.
Menekvő, alkonyi képek suhannak
át a színen. Tán hajnalig
állnék itt, próbálnám meglesni, hogy
az éj eszi a tájat,
és kivárni, amíg fájni fog
a szótlan alázat.
Nem megy. Súlytalanság fátyla
rajtam, a fákon.
Az élő már nem látja,
ahogy átvon
hófénylap-tereket
a semmi.
Késő. Nem lehet
lenni.
 
 
 
Utassy, holdvilág
 
Íróasztalom fölött halottak.
Fényképről néz Kosztolányi, Ady.
Mennyi könyvet írtak a Holdnak!
Éjjel a szuszogásuk hallani.
 
A szobám szellemtemető.
Szőnyegét finom hamu lepi.
Szitálják, szűrik a levegőt
elmúlt barátok festményei.
 
Kezemben Utassy-kötet.
Költő siratja a fiát.
Honnan lopjon tüzet,
hogy meg ne fagyjon a világ?
 
Hűvös szél vág be az ablakon,
a temetőt szellőztetem.
Megjelenik minden hajnalon,
a virrasztásban itt terem,
 
és leül az íróasztalomhoz.
Azt mondja: ne félj, Dzsó vagyok,
azért jöttem, hogy dolgozz,
ünnepeld meg az új napot.
 
És rám néz. Hold nő bal szemében,
jobb szemébe fullad a Nap.
Ólomba merülök. Majdnem megkérdem
tőle: mindenen túl vajon mi marad.
 
Felhő úszik a néma égen.
Dzsó eltűnt, fekete léptű alkony.
A Határtalan énekében
kígyózik a hangom.
 
Ott ébredek, ahol elhal.
Felejteni kell a létet.
Nappali, menekülő szavakkal
üldözni a Semmit. Ami éltet. 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.