Drogregény „arccal fölfele”
Kubiszyn Viktor második kötetében „azok hangján ír, akik nem szólalnak meg”. A Fogaltház a drogfüggők árnyéklétének irodalmi feldolgozása személyes tapasztalatok alapján. A kötet kolozsvári bemutatóját nagy érdeklődés övezete.
Drogregény „arccal fölfele”
Kubiszyn Viktor Foglaltház című kötete szépirodalmi eszközökkel megformált történet a kábítószerfüggők világából, a Zónából. Sorskatalógus, hallucinogén drogregény, szociográfikus metszet, spirituális megváltástörténet – olvasható a Jószöveg Műhely Kiadó gondozásában megjelent kiadvány hátlapján. A kolozsvári Insomnia kávézóban tartott bemutatón Gondos Mária-Magdolna és Bedő Heléna beszélgetett a szerzővel.
Kubiszyn első könyve, a Drognapló önéletrajzi ihletésű dokumentumregény, a szerző tizenhat évig tartó szerfüggőségének története, az új kötet viszont fiktív. Gondos Mária-Magdolna elsőként arra volt kíváncsi, hogy melyiket volt nehezebb megírni, és milyen érzés mások hangján beszélni.
A Drognapló esetében a kiadó ismeretterjesztő jellegű kiadványt szeretett volna a kábítószerekről. Kubiszyn nem tartotta érdekesnek leírni a különböző drogok jellemzőit, hiszen ezeket az információkat bárki megtalálhatja a Wikipédián, de a dokumentarista jelleget igyekezett megtartani. Nagyon nehéz volt őszintének maradnia önmagához és a környzetetéhez, illetve visszamennie azokba a nehéz, a szó szoros értelmében homályos életszakaszokba, amelyeket földolgozott. A Foglaltháznál már nem voltak ilyen kötöttségek, szabadon kezelhette a történetet, a karaktereket, ezért sokkal könnyebben ment az írás. Az új kötet sok szereplőt vonultat fel, az egyik mellékalakban a szerzőre ismerhetünk – így érzékelteti az olvasóval, hogy nem teljesen kivülálló. Mint amikor a filmben a rendező is felbukkan egy epizódban. A fikcióra alapozó „zónapróza” élményanyaga nagyon is személyes, hiszen minden író abból dolgozik, amit megél, tapasztal – mondta az meghívott.
Bedő Heléna a könyvben sokszor emlegetett „árnyéklétezés” jelentésére volt kíváncsi. Az árnyéklétet nem a drogok használata, hanem maga a függőség, mint egisztenciális állapot határozza meg – hangzott a válasz. A létezést a folyamatos kényszer strukturálja, hogy minden áron be kell szerezni a bázisdrogot, amely életben tart. A valóság egy kábítószeresnél „árnyékban van”. Ez az életforma a kivülállónak szürreális – ezért annyira izgalmasak a témát földolgozó filmek, mint a Trainspotting.
Ezután arról szólt a beszélgetés, hogy mit fed a „posztakut elvonás”, egyáltalán az elvonás fogalma, amely a kötet egyik alapmotívuma. Az elvonás hiányállapot, amely lehet fizikai és lelki tünetegyüttes, és elsősorban a drog típusától függ, mikor és milyen mértékben alakul ki. A lelki függőségtől sokkal nehezebb megszabadulni, hiszen az ember folyamatosan vágyik arra az állapotra, amelybe a szer révén kerül. Olyan, mint a rossz szerelem. Nagyon nehéz kezelni, sokáig megmarad, ki kell tölteni az űrt, amelyet a drogfüggő érez – ezért esnek vissza nagyon sokan. Ilyenkor következik a posztakut elvonás. A lelki függőséget fizikai tünetek is kísérhetik: a mozgáskoordináció hiánya, stresszérzékenység, hangulatingadozás, zavarodottság, álmatlanság.
A szerzőnél fél év „tisztaság” után is előfordult, hogy a füves cigaretta illatát érezve megkívánta ezt a létállapotot, de másfél év után már nem érdekelte. Mindig más és más kihívásokkal kell megküzdenie annak, aki elhagyta a kábítószert. A legfontosabb a lelki egyensúly megtalálása, a helyes önismeret. A világ ugyanolyan, az emberi alaptermészet, a hazugság, a képmutatás mit sem változott, a mindennapok sok stresszel, nehézséggel járnak – az anyagosnak kell megváltoznia, a külvilágtól hiába várja ezt.
A Foglaltház szereplői nem tudják „merre vannak arccal”. Az író szerint viszont nem csak az alkoholtól vagy kémiai szerektől függő nem találja a helyét a világban, ugyanígy lehet elveszett ember akár a banktisztviselő, élhet ugyanolyan lelki nyomorban, zárhatja magát ugyanolyan spirituális börtönbe. A munkamánia szintén árthat a személyiségnek, annak ellenére, hogy a társadalom számára elfogadott és hasznos.
A Drognaplóban azt írja a szerző: a társadalom beteg, az anyagosok ennek a kórnak a tünetei. A Foglaltház ezzel kapcsolatban így fogalmaz: a város mocskos, de a drogok eltűnésével sem lenne tisztább. Az új könyvben – akárcsak az előzőben – fiktív, önigazoló párbeszéd részeként jelenik meg a tipikus drogos attitűd: a másra mutogatás, a külvilágra hárítás.
Az író sok visszajelzést kap, számos föllépése van Magyarországon és külföldön egyaránt, iskolákba is gyakran meghívják. A fiataloknak – és persze nem csak nekik – mindkét könyv hasznos olvasmány, az irodalmi élmény mellett kaposzkodóként szolgálhat kellemetlen lelkiállapotok kezelésére, mert a függőség illuzórikus mennyországából nagyon nehéz megszabadulni. Kubiszyn elmondta: neki a vallás, az istenhit segített nagyon sokat, ezért úgy is mondhatná, ő most „ arccal fölfele van” .
Varga Melinda
