Képzelt riport egy sohaországi könyvfesztiválról
„Az embereket meg kell védeni a nemzetellenes könyvektől”, üvöltötte a szónok a pódiumról, miközben az ellentüntetők nagyregényekkel és éles gerincű verseskötetekkel a kezükben vonultak a Millenárisra. Fekete egyenruhások sorfala választotta el egymástól a két tábort, a kivetítőn folyamatosan bővült a lista, amely a nem kívánatos könyveket gyűjtötte össze esemesezők szavazati alapján. Ezt vetik össze a Könyvégető portálra beérkezett voksolás eredményével, és a Könyvfesztivál utolsó napján az első ötven helyen végzett művet a kelet-magyarországi Papiruszpusztán egy ellenrendezvény keretében megsemmisítik.
A megnyitó idején első helyen állt Ágasdy Ádám költő több kötete is, aki a szónok beszédében is előkerült mint „fajtalan poéta”, aki „lebalkánozta a hazáját” egy korábbi interjúban. Emellett verejtékező szobrokról ír, miközben mindannyian tudjuk, hogy „szeretkező férfitesteket ért alatta”. Hozzátette még, hogy „a szerző magatartásával megbecsteleníti nemesi vezetéknevét”. Majd áttért a szintén listavezető Sarudy Györgyre, aki állítása szerint a nehéz időkben „magára hagyta hazáját”, valamint a „szerelem és jövő kérdésében is döntésképtelen volt”. De ugyanígy a nemkívánatosságot jelentő előkelő helyen szerepelt Szláv Antal Potyautas és napvilág című regénye, valamint Erdész Imre teljes életműve, illetve Mesterházy Péter néhány „magyarnyelv-idegen”-nek bélyegzett alkotása.
A szónok megjegyezte még, hogy a standok között folyamatosan járőrözni fognak egyenruhásaik, mert terjedőben van a gondolatbűnözés. Mivel az emberek nincsenek tisztában a nemzetellenes könyvek fogalmával, ezért feketébe öltözött kollégáik tanácsokat adnak a nézgelődőknek, melyik könyvet érdemes választani, melyik került már fel a támogatott listára. Ennek alapján táblákat helyeznek el a sátrak mellett, ahol rovásírással is olvasható zöld felirat hirdeti a „nemzetbarát” árusítóhelyeket.
A kiadók ezzel szemben útnak indították az „emberben és nem nemzetben” mozgalmat, amelyhez a magukat „mindent olvasók”-nak nevező ellentüntetők szép számmal csatlakoztak. Az önszerveződő olvasókörök eközben újra reneszánszukat élik, a kocsmákban is fő téma a kultúrpolitika, a botrányszerzők „nem ajánlott” kategóriába tartozó köteteit elkapkodták a boltokból. Az ellentüntetők közül többen a közeli parkokban verseket olvasnak egymásnak. Közöttük felfedezni egy-egy ismertebb kortárs írót, közéleti személyiséget, egykori villalakót. Az esti órákban elterjedtek a gerillaolvasások, melynek keretében a gyorséttermeket, pályaudvarokat ellepték a szavalók és a felolvasók. Nekik azt üzente az est szónoka, hogy „jól rejtsék el köteteiket”, mert egyenruhásaik készen állnak a fellépésre az emberek gondolatszabadságának megóvása érdekében.
A Könyvfesztivál így teljesen értelmét vesztette, mert az emberek félve a fekete uniformisba öltözöttek fellépésétől, inkább otthonaikban olvasnak. A könyveladás a tiltólisták és a gondolatbűnözés visszaszorítása mellett a 21. századi Magyarországon soha nem látható méreteket öltött. A szervezők szerint az ilyen típusú rendezvényeknek nincs többé értelme, az irodalom lassan visszavonul a négy fal közé. Ez volt talán az utolsó magyarországi Könyvfesztivál legnagyobb tapasztalata, és abban politikai meggyőződéstől függetlenül mindenki egyetértett: egyelőre rendben van így.
