Új barázda, új eke, új hullahegyek
Az Új barázdát szánt az eke, az első igazán hithű, hittel teli regény 1959 óta nem jelent meg magyarul. Lehet, ennek köszönhető, hogy bebukott a kommunizmus. Nincs programhely, ahonnan egyenesben érkezik és segít az ige. Süthetjük, ha nincs.
Orosz regényíró, elbeszélő. Mihail Alekszandrovics Solohov 105 éve, 1905. május 24-én születik a doni kozák régióhoz tartozó Vjosenszkajában. Apja alsóközéposztályhoz tartozó orosz ember, aki kozákok közé települ. Számos foglalkozást űz, gazdálkodó, marhakereskedő, molnár. Anyja írástudatlan orosz parasztlány, egy kozák özvegye, aki hogy fiával foglalkozhasson megtanul írni és olvasni is. Solohov iskoláit Karginnban, Moszkvában, Bogucharban és Vjosenszkajában végzi, de mikor 1918-ban a polgárháború eléri a felső-doni régiót befejezi tanulmányait, és csatlakozik a Vörös Hadsereghez. Tanúja a felső-doni régió kozákjainak bolsevik ellenes felkelésének, és harcol az ellenforradalmi partizánok ellen.
A polgárháború befejeztével Solohov Moszkvába utazik, kétkezi munkából tartja fenn magát. Dolgozik dokkmunkásként, kőművesként, könyvelőként. Közben írói tanfolyamokon vesz részt. Első nyomtatásban megjelent műve az A teszt című szatirikus cikk, mely 1922-ben jelenik meg a moszkvai Josevszkaja Pravdában. Első elbeszélése, az Anyajegy 1924-ben jelenik meg. Solohov még ugyanebben az évben visszatér Vjosenszakjába, ahol minden idejét az írásnak szenteli. Ugyanebben az évben feleségül veszi Maria Petrovan Gromoslavkaiát. Két lányuk, és két fiúk születik.
Solohov első elbeszéléskötete, a Doni mesék 1926-ban jelenik meg. A kötet elbeszéléseinek nagy része a polgárháború által kettészakított kozákságot ábrázolja, ahol a konfliktusok falvakat, családokat állítanak szembe egymással. 1926-ban kezdi írni a Csendes Don című nagyszabású regényeposzát, melynek kötetei 1928-1940 között láttak napvilágot. Solohov a kozákság sajátos világát egy család életén keresztül ábrázolja, melynek életét az első világháborút megelőző évektől egészen 1922-ig a szovjet-rendszer megszilárdulásáig követi nyomon. (Ehelyt nem kanyarodunk rá az ismert történetre, mely szerint halott fehér tiszt málhájában találta a regényt Solohov felesége.) Solohovot elsősorban az foglalkoztatja, miért vettek részt a kozákok forradalom elleni küzdelemben.
Solohov 1932-ben jelenteti meg a kozákok kollektivizálását megörökítő Új barázdát szánt az eke című regényét, melyben lelkesedéssel ábrázolja a folyamatot. A regényben olyan optimistán festi le a kollektivizálást, hogy műve hamarosan a kolhozvezetők kötelező olvasmánya. 1932-ben belép a kommunista pártba, 1937-től népi küldött.
1933-ban ír Sztálinnak a brutális kollektivizálásról, és a mese szerint eléri, hogy segélyekkel csökkentsék az 1933-as ukrajnai éhség következményeit. (A 1932-33-as éhínségben közel hétmillióan pusztulnak el. Ezen van mit csökkenteni.) Felemeli hangját az 1938-as tömeges letartóztatások ellen. Ugyancsak a mese szerint „hűtlenségi per” indul ellene, de nem esik bántódása, mivel a szovjet irodalmi közvélemény elismert alakja. Mintha Sztálint ez bármikor bármiben akadályozná.
A második világháború alatt a központi lapok haditudósítójaként számol be a Don-vidéki eseményekről. Az 1942-ben megjelent A gyűlölet iskolája című propagandisztikus elbeszélésében összegezte az első háborús év eseményeit.
1957-ben jelent meg világhíres kisregénye, az Emberi sors. A regény hőse, Andrej Szokolov német fogságba került, de ott is megőrizte hazája iránti hűségét. Családja pusztulása után egy árva kisgyerekkel kezdi újra életét.
Solohov 1959-ben Hruscsov kíséretében Nyugat-Európa és az Egyesült Államokban utazgat. 1961-ben a Központi Bizottság tagjává választják. Beszédei és újságcikkei nagy részében hűen szolgálja az aktuális politikai irányvonalat. Sztálin is, Hruscsov is becsüli az ideológiai hűséget, a hű kiskutyát.
1965-ben megkapja az irodalmi Nobel-díjat.
1984. január 21-én hal meg Vjosenszkajában.
Kapcsolódó: Találkoztam Solohov elvtárssal
Mihail Alekszandrovics Solohov (Vjosenszkaja, 1905. május 24. – Vjosenszkaja, 1984. január 21.) irodalmi Nobel-díjas orosz-szovjet elbeszélő, regényíró.
Elbeszélés-kötetei
Az anyajegy (1924)
Sibalok magzatja
Idegen vér
Pusztítás
Kolcsak, a csalán meg egyebek
Donsszkije rasszkazi (Doni elbeszélések) (1926)
Regényei:
A csendes Don. 1-4. köt. (1928-1940)
Új barázdát szánt az eke (1930)
Akik a hazáért harcoltak (1944)
Emberi sors (1956)
Feltört ugar (1960)
Nahaljonok (1966)
Díjai:
Irodalmi Sztálin-díj (1941)
Irodalmi Lenin-díj (1960)
Irodalmi Nobel-díj (1965)
