Irodalmi Jelen

Eleven avantgárd

2013. április. 22. - 17:59

HELYSZÍNI

Nagy Zopán idén megjelent legújabb kötetét, a Próza, vers, esszé, montázst mutatták be a Nyitott Műhelyben. A sajátos atmoszférájú felolvasóest valójában – Kókai János zongorakíséretének és felolvasásának, Császár Blanka jelnyelvtolmács közreműködésének és az „ad hoc” improvizációknak köszönhetően – egy performansz élményével szolgált.

Eleven avantgárd

Az estet Kókai János zongorajátéka nyitotta meg, majd Nagy Zopán kapcsolódott be művei felolvasásával. Az olvasás tempója, ritmusa és a zene intenzitása végig összhangban volt, pedig – ahogy a bemutató után kiderült – a fellépők nagyrészt improvizáltak. Érdekes hatást keltett, amikor (anélkül, hogy megszakították volna a produkciót) a legnagyobb természetességgel helyet cseréltek, Kókai folytatta a felolvasást, Zopán pedig a zongorajátékot. Ezután, amennyire a mikrofon zsinórja engedte, a költő végigsétált a közönség sorai között, közben meg-megállt, mintha a vele szemben ülőnek mondaná csak a verset.

Zopán a zongoránál

A hallgatóság sokszor nem tudta eldönteni, hogy nevessen-e vagy elmélyült komolysággal hallgassa a szövegeket: az előbbire időnként Kókai és Nagy Zopán alakítása és a végletekig kifacsart, atomjaira szétszedett, majd a szerző öntörvényű kénye-kedve szerint összerakott szavak, szókapcsolatok adtak okot, utóbbira viszont a versek, prózaversek elgondolkodtató mondanivalója. Nagy Zopán életműve sokszor az egymás mellé helyezett kérdő- és felkiáltójelet juttatja az eszünkbe, mintha a költő pókerarccal, ugyanakkor a szövegekben bujkáló iróniával, szemtelenséggel kérdezné: „Biztos vagy benne, hogy a valóságban élsz? És tudod is, mi az? Vagy csak be vagy zárva a megszokott keretek közé?”

Van valamiféle végletekig feszített zaklatottság a „zopáni világban”, de a szemlélődés nyugalmát sem nélkülözik a versek. Sajátos, fekete tónusú elegyet alkot a kritika, a fricska és a súlyos jelentés. Igaz, hogy létező hagyományra épít, az avantgárdra, viszont mégsem csupán egy stílusirányzat követője és őrzője ő, hanem új színekkel, élettel tölti meg azt. Ahogy a közönség soraiból mondta valaki: „Ez eleven avantgárd, nem csupán neoavantgárd.”

Eleven avantgárd

Az alkotó maga ezt úgy fogalmazta meg, hogy számára ez az alkotási mód, szövegkezelés evidencia, a lényéből fakad. Mindemellett erős képiség is jellemzi a műveit, melynek az esten is szép példáit hallhattuk: a „létrasétáltatók” a „bolyongó telefonfülke”, a „fodrozódó őskígyó”, mely mellesleg a „templom felé hömpölyög” hol humoros, hol nyugtalanító asszociációkat kelt a hallgatóságban. A vizuális művészet egyébként nem áll távol Nagy Zopántól, az írás mellett fotózással foglalkozik. Új kötetében is jó érzékkel illesztett képeket a szövegek mellé. Szombathy Bálint a fülszövegben így ír ezekről: „A fotók hangulata nem egész száz évre visz bennünket vissza, a dadaisták és szürrealisták színfalai mögé, az első világégést követő bántó melankóliába.”

A felolvasások, zongora-improvizációk után egy magnókazettával rukkolt elő a szerző. Elmondása szerint az „átlagos hétköznapjaiba hallgathatunk bele” a felvételen. Mennyire átlagosak egy eleven avantgárdot művelő költő hétköznapjai? Ezt bárki eldöntheti a felvétel alapján.