Ugrás a tartalomra

Abszurd, misztikus, történelmi

Egy lengyel, egy olasz és egy szlovák szerző műve: három színfolt, három „csepp” az európai kortárs irodalom hatalmas tengerében. Csepcsányi Éva könyvajánlója a Könyvfesztiválra megjelent újdonságok közül.

Abszurd, misztikus, történelmi

Ignacy Karpowicz lengyel író Balladyny i romanse című, Lengyelországban nagy port kavart regénye Égiek és földiek címmel jelent meg Magyarországon, Körner Gábor fordításában a Typotex Kiadó „Science in Fiction” sorozatában. A szerző a kötet bemutatóján sajátosan fanyar humorral számolt be könyve fogadtatásáról: a konzervatív jobboldal blaszfémiát emlegetett, és még a műről elismerően nyilatkozó kritikusok is a „groteszk” és „bizarr” jelzőkkel illették a művet.

Balra Ignacy Karpowicz

Tény, hogy nem könnyen emészthető a Bulgakov, Kundera és Rabelais nyomdokait követő alkotás, melyben föld és ég szó szerint összeér, bár nem mindig abban a formában, ahogy elképzelnénk. Karpowicz így fogalmazta meg írói attitűdjét: „A mi korunkban leginkább a tragikomédia mutatható fel, és minden ártatlannak tűnő történet az abszurdra épül. A humor és a távolságtartás a legjobb arra, hogy a világban létezni tudjunk.” Kitért arra, hogy a lengyel irodalom nagy része patetikus, szomorú, „összeszorított”, és kevés benne a humor, neki viszont kimondottan az volt a szándéka ezzel a művel, hogy szembemenjen a hagyományos áramlattal.

Az olcsó kabarétréfáktól viszont távol tartja magát, a hangzatos irodalmi gegek nem érdeklik. Az Égiek és földiek regény filozófiai, vallási, történelmi, pszichológiai rétegeket, lenyomatokat kopíroz egymásra, nem kevés intellektuális erőfeszítést követelve az olvasótól, aki talán saját bőrén is tapasztalja mindazt a fásultságot, csömört, melyet Karpowicz ironikusan mutat be a mai emberek életével kapcsolatban, s amelyre válaszul istenek seregeit küldi le a földre: Niké, Afrodité, Ozirisz, Jézus, Lucifer sorra megjelennek művében. Talán meglepő épp egy lengyel szerzőtől ez a szinkretizmus, de az irodalom nem dogmatikatankönyv: olykor provokatív és bizarr a mű, akár mai világunk.

Az olasz díszvendégek közül egy nem a legnagyobb hírveréssel beharangozott, és hazájában sem a leghíresebb olasz költő művére figyeltünk fel. Épp rejtőzködése, titokzatossága, hermetikus költészete teszi különlegessé Daniele Cavicchia A víz asszonya című verseskötetét. A bemutatón Mezey Katalin, a Széphalom Könyvműhely vezetője és Lukácsi Margit, a kötet fordítója beszélgettek Cavicchia költészetéről.

A versek áttetszők, hömpölygők, egyúttal olyan könnyen kisiklanak az ember kezéből, mint a víz: Cavicchia műveit nem hiába nevezik bölcseleti költészetnek. Mélységes fájdalomból táplálkoznak versei: a lánya tizenhét éves volt, amikor egy ritka betegségben meghalt. A költő utolsó három kötete ezt a traumát, tragédiát dolgozza fel, így a most magyarul megjelenő A víz asszonya is.  Verseiben szürreális módon kapcsolódik egymásba két nőalak, akik külön-külön is képlékeny létezők, az egyik egy lány, a másik egy anya, aki elveszíti gyermekét, s újra lány lesz, majd különféle alakokat ölt: a szerelmesét, a tanácsadóét, a hírnökét. Belőlük áll össze a víz asszonya, aki valamiképpen mégis külön entitás. Emellett szerepel a versekben négy különös férfialak is, akik időnként hírnökökké változnak, de olyan tekercseket visznek, melyek nem olvashatóak, nem tudják a hírt megosztani a címzettekkel.

Lukácsi Margit műfordító a kötettel

A fordító elmondta, hogy az olasz szövegben nincsenek nevek, a nemekre a névmásokból következtethetünk, így nem volt könnyű dolga, mivel a magyar nyelvben nincsenek nyelvtani nemek. Mezey Katalin kiemelte, hogy a sűrű, misztikus szöveg az átlényegülések különös varázslatának sora, melyben egy emberi lény emlékké, majd visszhanggá válik.

Maga a költő is magányos alak az olasz költészetben, nem társas alkat, a közlés képtelenségének tragikumát képviseli. Az elveszett szavak, az átadhatatlan üzenetek hermetikus világában bolyong, és az olvasóra bízza, hol, merre tör magának kiutat költeményein keresztül.

Végül egy klasszikusabb stílusú prózai művet ajánlunk az olvasó figyelmébe: Rút Lichnerová szlovák írónő Anna Regina című történelmi regényét. Lichnerová regényeivel, elbeszéléseivel, rádiójátékaival vált híressé hazájában, az írás mellett művészettörténészként tevékenykedik Selmecbányán. Épp a város gazdag történelmi múltja ihlette az Anna Regina című regényét is.

Az írónő alapos kutatómunkába kezdett a tizennyolcadik századi bányavárosról, melynek felvirágoztatása Bél Mátyás és Mikoviny Sámuel nevéhez köthető. Mikoviny Pozsony vármegye mérnökeként tevékenykedett, és a Selmec környéki bányavárosok felmérését végezte. A mű címszereplője, Anna Regina volt a felesége.

Mivel róla sokkal kevesebb történelmi adat maradt fenn, az ő alakja inkább a fantázia műve, bár az író elmondása szerint látta a kézírását, és ez sokat segített neki az asszony személyiségének megrajzolásában. A tizennyolcadik századi, soknyelvű – magyar, szlovák, német, olasz – város életét Anna Regina szalonjából, hálószobájából kitekintve ábrázolja az író, nem kevés élccel, humorral, ugyanakkor pontos és tárgyilagos történelmi háttérrel. Körtvélyessy Klára, a regény fordítója elmondta, hogy a műből elősejlő különleges selmecbányai hangulat és a szereplők közötti kapcsolatrendszerek, emberi viszonyok ragadták meg leginkább az Anna Reginában.

Sokszor tűnnek fel tragikus, szívszorító epizódok a regényben, melyből kirajzolódik a kor bányamunkásainak sanyarú élete. Erről korabeli forrásanyagokból, bírósági végzésekből tájékozódott az író. Lichnerová nem moralizál, de amikor a rosszról ír, mindig szem előtt tartja, miként irányíthatja az ember tekintetét a tragédián, az élet sötét oldalán túl található jóra. Például azokra a szép szerelmi történetekre, amelyek szintén a regényt tarkítják.

Csepcsányi Éva

Fotók a helyszínről: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.