„Tiszta slammel”
HELYSZÍNI
Az Inspiráció Műhely volt és jelenlegi ELTÉ-s bölcsészhallgatókat tömörít, s ha az nem is derült ki a „Tiszta slammel” című beszélgetés során, milyen formában működik, de szervezésből jelesre vizsgáztak: pezsgő vitát szerveztek telt házas előadóteremben Erdős Virág, Kornis Mihály, Pajor Tamás és Závada Péter részvételével.
„Tiszta slammel”
A négy vendég – akik az est második részében megrendezett slamverseny zsűrijeként is működtek – mindegyike kapcsolatba hozható a legdivatosabb és legfiatalabb műfajjal, a slam poetryvel. Erdős Virág közéleti versei „felrobbantották” az érdeklődést az égető társadalmi kérdések iránt, és a Facebookon addig soha nem tapasztalt mértékben szerzett versolvasókat. Kornis Mihály próza- és drámaíró, a Színházművészeti Egyetem egykori tanára, a tömegmédia egyik legkíméletlenebb, kultúrapárti kritikusa, aki az előadott költészet hagyományos ágát is művészi szinten műveli: hónapról hónapra kortárs költők verseit mondja a Nyitott Műhely estjein. Pajor Tamás a nyolcvanas évek legendás underground zenekarának, a Neuroticnak a frontembere volt, hogy aztán a szintén legendássá lett Rocktérítő című filmben láthassuk élete nagy fordulatát: a darabokra hullott rockerből éneklő-rappelő evangélista lett. A „Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy” sor szerzője az ország első rapszövegírójaként szállóigévé lett mondatokkal ajándékozta meg a kultúrát. Závada Péter az eggyel fiatalabb zenészgeneráció egyik legsikeresebb előadója az Akkezdet Phiaiból, immár költőként is debütált, előadóként pedig rendszeresen részt vesz slam-esteken.
A beszélgetés kezdetén, majd egy-egy tematikai egységet elválasztva videobevágásokat láthattunk, melyben fiatalok nyilatkoztak a költészethez, irodalomhoz való viszonyukról. Például, hogy olvasnak-e verseket. Kevés kivételtől eltekintve az egyetemisták életének sem része a költészet, és sajátos módon a szakmát felpezsdítő slam poetry sem különösebben ismert: többen nyilatkoztak úgy, hogy még soha nem hallottak róla. Kornis Mihály úgy vélte: manapság nem olvasni kellene verseket, hanem venni a bátorságot, kiállni és mondani azokat – a versmondást az író „fölfelé beszélésnek” nevezte egyfajta transzcendens értelemben. Erdős Virág felemelő élménynek nevezte a nagy lelkesedést, amellyel tömegek fogadták a verseit; szerinte nem baj, ha nem hagyományos formában olvassuk-hallgatjuk a műveket, hanem például a Facebookon. Pajor Tamás és Závada Péter számára a költészet és befogadása ősi, zsigeri igény az emberben, melynek már csecsemőkorban jelét adjuk, és nem kellene természetesnek tekinteni, hogy eltűnik az életünkből.
Megosztottabban vélekedtek a meghívottak a költészet szerepéről napjainkban. Erdős Virág szerint a moderátor felvetette „jobbítás” biztosan nem feladata az alkotásoknak, sokkal inkább a hangadás a tömegek helyett: „helyzet van”, vegyük észre, hogy valami dolgunk van. A hazaképből, amelyet ma kapunk, a fél ország kiszorul – fogalmazott Erdős Virág –, a költőnek kell megteremtenie a teljesebb hazafogalmat. Kornis szerint ezt legérzékletesebben egy versével mondhatná el Erdős, majd hozzátette: azt tartja költészetnek, amit például az egyetemi diákság a közelmúltban az érdekei védelmében tett. „A személyes felelősség egy-egy pillanat ihletésében megfogalmazott gondolatainak van költészeti súlya” – összegezte véleményét az író.
Závada Péter már konkrétabb műfaji kérdések felé terelte a beszélgetést, radikális véleményt képviselve, és a Költészet Napja alkalmából megrendezett Pion–Simon–Sirokai-estet elevenítette föl (a közönség soraiban szétnézve Simon Mártont is megtaláltuk). Az érdeklődés óriási volt a rendezvényen – mesélte Závada, és ő itt fogalmazta meg, hogy a hagyományos „közéleti költészet” már kevés, nincs társadalmi súlya, hatása. „Én már nem tudnék az aktuálpolitikáról verset írni – magyarázta a műfaj kiüresedéséről. – Ha a közéleti költészetnek nincs hatása a fiatalokra, akkor annak nincs értelme.” Meglátása szerint, ha a közéleti költészet nem jut el a fiatalokhoz, akikre akár "társadalomjobbító" hatása is lehetne, és kizárólag a szakma olvassa az ilyen témájú antológiákat, akkor azok társadalomformáló hatásukat nem érik el. A költő-előadó kiemelte azt az alkotói attitűdöt is, amikor a politikai jobb- vagy baloldaliság megosztottságától függetlenedni képes alkotók objektív rálátással művelnek nagyon magas szintű közéleti költészetet, mint például Térey és Szálinger.
A művészi célokról az eszközökre terelődött a vita, megadva a hangot a videobejátszással, melyben arra a kérdésre keresték a választ a készítők: van-e helye a trágárságnak a művészi szövegben. A nyelv eldurvulásával kapcsolatban Závada rámutatott: nem újkeletű jelenségről van szó, hiszen már Petri Györgynél is megjelent, de a napjainkra jellemző fordulatot a Telep-csoport költészete alapozta meg: ők honosították meg azt a felülstilizált élőbeszédet, amely a szöveget eltolta a hétköznapi nyelv felé. A költő felhívta a figyelmet, hogy fontos különbséget tenni a slam, a rap és a vers nyelve között, mert ez három különböző műfaj. Erdős Virág szerint saját nyelvünkön íródik a vers és saját magunkról szól: ezért vagyunk obszcének és durvák. Kornis úgy látja, hogy minden művészi alkotás elbírja a durvaságot, ha annak helye van, költői, retorikai értelemben. „A hétköznapi mocsokban nincsenek relációk, minden szavában szimplán elviselhetetlen akar lenni” – tette hozzá az író, aki egykori önmagát is revideálta. Petri barátjaként, közös alkotásaik során úgy gondolták: elvből, csak azért is használják a vulgáris nyelvet, „mert akkor az egész ország egy nagy, viaszosvászon hazugsággal volt leborítva”. Ma már másképp látja: a nyelv oly mértékben pusztul, hogy semmi olyat nem írna, amivel ehhez hozzájárulna – és nem is leplezte véleményét, hogy az amerikanizált dal- és versszövegek is e köznapi piszokból építkeznek. Pajor Tamás dalszövegeiben kerüli az obszcenitást; szerinte a trágárság mélyen a köznyelv része lett, a forradalom tehát az, ha „ennek kikerülésével mozgatunk meg valamit a szívben”. Erdős Virág szerint inkább a nyelv rétegeinek leválása, elszigetelődése a nagy baj: egyre több kifejezést nem értünk már meg, akár a tájnyelvből, akár a régi vagy rétegnyelvi szavakból. Példának hozta készülő kötetéből a „fapados” szót, amelyről a szerkesztőnek is a repülőtársaságok jutottak eszébe, holott a versbe egy hajléktalanszálló okán került.
Závada Péter szembehelyezkedett Kornis Mihály sötét látomásaival a nyelv és a nemzeti kultúra pusztulásáról. „Én Nádasdy-hívő vagyok – mondta a költő az ismert nyelvész képviselte irányvonalra hivatkozva –, a nyelv élő, önmagát működtető folyamat, amelybe mesterségesen nem lehet beavatkozni. Amire nincs igény, az nincs, nem véletlenül nem beszélünk ma Bessenyei nyelvén.” Kornis nem ismerte el, hogy ő „nemzethalál-víziókban” gondolkodna, csupán tényt állapított meg: a rap amerikai műfaj, és csak egy tünete a globalizálódó kultúrának. Ebben az euro-amerikai világban egyszer majd olyan kuriózum lesz magyarul beszélni, mint ma latinul. Pajor Tamás Závada mellé állva tette fel a kérdést: nem arról van inkább szó, hogy a rap, a slam új kontextusba helyezi a nyelvet, és az irónia eszközeként használja pont azt a beszédet, amelyet a társadalmi jelenségekre reflektálva kritizál?
A technokrata kifejezésektől hemzsegő szövegek épp e reflexiót fejezik ki – erősítette meg Závada –, még akkor is, ha van, aki csak akkor „tapsikol örömében, ha meghallja, hogy Facebook vagy lájk”, mert ennyit ért belőle. Azt is hangsúlyozta a költő: ő maga is más regiszteren szól verseiben, és máson a dalszövegekben. Egyébként szerinte a rapet amerikai műfajnak nevezni egy skatulya, a rap a népköltészet beköltözése a városba. Pajor ezt azzal egészítette ki: a rap a zene és a költészet találkozása, amely a legősibb érzékeinkre hat. „A nyolcvanas években azt hittem, nagyon gyorsan kifutja magát ez a műfaj – mondta a dalszerző –, de ma azt látom, népszerűbb, mint valaha.” Pajor egyébként zsoltárokat is ír modern nyelven, ami Závada szerint összhangban van a korjelenséggel: a modern műfajokban visszanyúlunk az antik hagyományokhoz, a rap narratívabb ága például az epikus költészethez.
Felváltják-e a modern műfajok a hagyományosakat? – tette fel a moderátor a kérdést, miután megnéztünk egy-egy videoklipet az alkotóktól, Erdős Virág Elviszem magammal című, Kistehén-feldolgozásban slágerré lett versét, majd egy Akkezdet Phiai- és egy Pajor-rapet. Erdős Virág a bejátszások után felvetette: nem jelent-e problémát, hogy a szövegek többségét nem lehet elsőre érteni? Pajor és Závada szerint egyáltalán nem baj, ha többszöri hallgatásra, utánolvasásra ösztönzik a közönséget, épp ezt akarják elérni a tartalomsűrűséggel. Erdős számára azonban fontosabb, hogy rögtön megragadja olvasóját, mert ha ez nem sikerül, azt elszalasztott lehetőségként éli meg. A videók végén Geszti Péter „hírhedt” Költőtroll című számából is láthattunk egy részletet, melyet szintén kommentáltak néhány szóban a vendégek. Závada szerint Geszti egyszerűen „beszólt a partvonal mellől”, aminek nem volt értelme, inkább csak gyanút keltett vele, hogy meg van sértődve, mert kihagyták valamiből. Pajor frappáns összegezésében: az előadó e megnyilvánulása enyhén szólva „gesztistelen” volt.
A műfajok „lecserélődésének” lehetőségét Erdős és Závada egyaránt hárította. „A szélesedésben és a tágulásban hiszek” – fogalmazott Závada, amihez Erdős így csatlakozott: „Nem az a fontos, hogyan jut el a vers az emberekhez, hanem, hogy eljusson”. Kornis szerint, amíg a médiumok urai döntik el, ki legyen népszerű és ki nem, nem sokat lehet tenni. Abban bízik, jön majd egyszer „egy mutáns”, aki az utcákon képviseli a kultúrát, és nem adja el magát a tömegmédiának. „Ismertté kell válni” – mutatott rá Kornis a szerinte egyetlen járható, modern útra. „Előttetek az a feladat áll, hogy megteremtsétek a saját ismertségetek, de ennek a velejéig korhadt médiának a megkerülésével” – szólt a fiatal hallgatósághoz. Pajor szerint épp ez a nehéz, mert a hagyományos közvetítőcsatornák hatalma nagyon is körbe van bástyázva.
Závada optimistább volt: az általa bemutatott, Budapesten működő slam poetry klub épp a demokratizálódás fontos terepe; itt mindenki megmutathatja magát három percben. Persze, a demokratizálódás velejárója, hogy „rengeteg rosszat is végig kell hallgatni, ugyanakkor így kerülnek elő a jók és a tehetségesek is. „A lényeg, hogy van párbeszéd, kommunikáció, a fiatalokat érdekli és tömegével jönnek” – csinált kedvet a költő a műsor vége felé a közeledő versenyhez is. A megmérettetésre az Inspiráció Műhely estjén egyébként tizenegyen jelentkeztek, és a meghívott négy alkotóból álló zsűri pontozta a megszólaltatott műveket.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
Kapcsolódó anyag:
Válogatás az Irodalmi Jelen Slam School Poetry-pályázatára érkezett művekből
