Híd a kereszténység és a buddhizmus között

HELYSZÍNI

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a Könyvtári esték programsorozat áprilisi vendégeként Yvon Myoken zenmester, a Mokusho Zen Ház közösségének vezetője tartott előadást. Dr. Bakos Gergely filozófus, bencés szerzetes beszélgetett vele René Girard filozófusnak a kereszténység és a buddhizmus metszéspontján elhelyezkedő elméletéről.

Híd a kereszténység

és a buddhizmus között

Yvon Myoken előadásának kiindulópontja a nyugati kultúra volt, ebből az irányból vitte közelebb a hallgatóságot a két nagy vallás tanai közt hidat képező girardi elmélethez. (René Girard korunk egyik jeles gondolkodója, bár magyar nyelven még kevés műve olvasható. Az avignoni születésű professzor úgynevezett mimetikus elméletében új antropológiát hozott létre.) A zenmester rámutatott, hogy az ember „vágyakozó lény”, amint azt a buddhizmus részletesen tanítja, és ezt a nyugati kultúra a végletekig kiaknázta a reklámmal, marketinggel, olyannyira, hogy már nem is saját magunk kívánta, hanem egy-egy emblematikus karakter – színész, sportoló – által kijelölt tárgyra, dologra vágyunk.

Ezekből az el nem ért vágyakból születik a vetélkedés, harag, bosszú. Myoken hangsúlyozta, hogy a rivalizálás és mások ellen fordulás végtelenül gyűrűző spirálja Girard elméletének egyik sarokköve. Már Arisztotelész megfigyelte az emberek egyedülálló adottságát az utánzásra. Ez magyarázza tanulékonyságunkat, de egyben azt a mimetikus rivalizálást is, amely a megkívánt dolgok vagy személyek kisajátítási vágyából fakad. Az erőszak lehetősége így folyamatosan fenyegeti a közösségeket. René Girard így ír erről: „Ha a társadalmakban létezik egy normális rend, akkor ez egy korábbi krízisnek a gyümölcse, s egyúttal a válságnak a megoldása kell, hogy legyen.”

Yvon Myoken

Girard ebből szövi tovább második nagy témáját, a bűnbak–áldozat mechanizmusáról szóló értekezését, amelyből az archaikus vallásosság ered. Ezt a La violence et le sacré  (Az erőszak és a szent) című könyvében fejti ki. Myoken mester röviden összefoglalta, hogy az erőszakot az emberi kultúrák kezdetén a bűnbak-mechanizmussal kívánták féken tartani.  Az általános agressziót egy „erőszakmentes béke” váltotta fel, amely azért állhatott fenn, mert a közösség egyvalaki ellen fordult. Ezt az embert megölték vagy kiközösítették, majd paradox módon kultuszt építettek köré, istenként kezdték el tisztelni. A rítus, a vallási aktusok arra szolgáltak, hogy az így elért békét hosszú távon biztosítsák.

Myoken kifejtette, hogy a társadalmak pusztulását, az újra és újra keletkező, végül erőszakos úton eltűnő civilizációk hanyatlását látszólag nincs, ami megállítaná. Rámutatott, hogy lényegében erről szólnak a mítoszok is: minden kultúra alapja a káosz, ennek feloldására, magyarázatára keresik a bűnbakot, a rossz forrását. Amikor ez a bűnbak elpusztul, helyreáll a kozmikus, archaikus rend és egy új kultúra születik. Ez a girardi „helyettesítő áldozat”-hipotézis alapja.

René Girard

Myoken ezután rátért René Girard mimetikus elméletének összefoglalására, mely elutasítja az erőszak ösztönös voltát. Girard szerint a globalizáció megmutatja a szegények és gazdagok közötti ellentéteket, szakadékokat, ezáltal kiterjedt mimetikus konfliktusokat gerjeszt. A 21. század legnagyobb fenyegetése a mimetikus vágyakozás, az irigység és a rivalizálás elszabadulása. Mi lehet ebből a kiút? Girard szerint a szakralizált erőszak helyett az erőszakmentes istenkép kinyilatkoztatása. Az archaikus társadalmak rituális áldozatai eleinte egy önmagába zárt, mitikus világképen belül megoldást nyújtottak az átmeneti erőszakmentesség megőrzésére.

Myoken felhívta a figyelmet arra, hogy az idők folyamán mindig olyan áldozatot választottak, aki nem tudott bosszút állni, aki hallgatott. A bibliai zsoltárokat és a Káin–Ábel-történetet ezzel szemben kiemelte, mint az emberiség történetének első olyan tanúságait, melyek a mitológiában hallgatásra ítélt áldozatnak hangot adnak. Itt már a rituális szakralizálás, az erőszak láthatatlanná tétele nem működik, hanem előtérbe lép és problémává válik, mely megakasztja az eddig „jól működő gépezetet.”

Az Újszövetség még inkább választ kínál a mimetikus rivalizálásra.  Girard  Jézus Krisztus példáján bizonyítja, hogy a mimetikus vágyakozás nem vezet törvényszerűen erőszakhoz, hanem mint pozitív utánzás – az Istenre és az örök életre  irányuló mimetikus vágyakozás – az embereket felemelheti és Istenhez vezetheti. Az elmélet révén az is világossá válik, hogy miként járul hozzá a többi világvallás a békés megoldáshoz. Girard a kereszténység mellett nyitott minden olyan vallási hagyományra, amely egyetemes, és elősegíti a pozitív utánzás lehetőségét.

Myoken mester összegzésül elmondta, hogy az áldozat és a keresztény kinyilatkoztatás a girardi gondolatokba ágyazva valódi híd a buddhizmus és a kereszténység között, a felébredés eszköze minden szinten. Véleménye szerint René Girardot nem lehet csak egy közönséges gondolkodóként számon tartani, annyira univerzális, komplex, átfogó; transzcendens hatása pedig messze túlmegy a gondolkodás határain.

Csepcsányi Éva