„Sámánok az archívumban”

HELYSZÍNI

„Megőrzés, kutatás, megosztás" címmel rendeztek kétnapos konferenciát a közkinccsé tett és a kutatók számára őrzött művészettörténeti, irodalmi, zenei, tudományos értékekről.

„Sámánok az archívumban”

A konferencián a 2012 óta az MTA  Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának csoportjához tartozó néprajzi, művészettörténeti, irodalomtudományi, régészeti, zenetudományi és filozófiai intézetek munkatársai ismertették gyűjteményeiket, adatbázisaikat. Néhány előadásról, kapcsolódó kérdésfelvetésről szólunk a sok érdekes közül.

A konferencia helyszíne, a Zenetudományi Intézet

Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese megnyitójában fontosnak nevezte a leendő Tudománytár létrehozását, melynek feladata a dokumentumok megőrzése, kutathatóvá tétele. A létrejövő adatbázisok azon felül, hogy új kutatásokat tesznek lehetővé, együttesen hálózatkutatást is indikálnak. Ennek alapjait rakta le a konferencia szervezője, a Lendület kutatócsoport nyertes pályázatával és a konferencia szervezésével.

Csépe Valéria

Gyáni Gábor történész bevezetőjében levéltárosi múltját is felidézve beszélt a korunk információs áradatát jelentő „big data”-ról, az óriási adathalmazról, amely a káosz felé mutat. Míg a XIX. században a gyűjtemények építését a múlt megőrzésének igénye hívta elő, ma elsődlegesen szolgáltató funkciót látnak el. Érdekes felvetése, hogy a levéltárakban kialakított gyűjteményi rend egyben meghatározta a kutatás irányait is, az egyfajta rendezettséggel pedig a múlt nagy részéről hallgat. Később az egyik szekciót elnöklő Fodor Pál, a Kutatóközpont főigazgatója úgy reagált, hogy az előadások azt mutatják, mégis a rendezettség és nem a káosz irányába haladnak a gyűjtemények, valamint a történészek mindig is sok adattal dolgoztak, amiből kimazsolázták a számukra lényegeset.

A gyűjtemények alapjait sokszor híres adományozók vetették meg, mint a mai Irodalomtudományi Intézet könyvtárát, amely az 1895-ben alapított Eötvös József Collegium könyvtáraként jött létre, vagy az MTA-székház harmadik emeletén található Képzőművészeti Gyűjteményt, melynek első darabja a Széchenyi István által adományozott „Borúra derű” című allegorikus festmény volt.

"Borúra derű" - remélhetőleg csupa derű vár a kutatóközpontokra is

Az egyik legfontosabb tevékenység a gyűjteményekben az átmentés, digitalizálás, adatbázisok létrehozása. Ezek közül néhányat csak kutatók használhatnak, ilyen például a középkori zenei források digitális gyűjteménye, amely kódexek zenei részeit gyűjti össze, Kiss Gábor zenetörténész munkája. Folyamatosan közkinccsé teszik és kiállítják viszont a hangszergyűjteményt ugyanitt, a Zenetudományi Intézetben, amely az egykori Bartók Archívumra épült kutatóintézet, és a konferencia helyszínéül is szolgált.

Nemzetközi kitekintésről adott hírt Balogh Balázs, a Néprajztudományi Intézet igazgatója, aki az egykori Monarchia területén található országok Etnofolk projektjét ismertette. A nagyközönség számára is elérhető www.etnofolk.eu oldalon szövegek, térképek, hang- és képfelvételek ismertetik az itt élő népek hagyományait, szokásait. A nagyszabású vállalkozás a turizmust is elősegítheti, az Európai Unió pályázatán nyertes vállalkozásnak 2014-ig kell megvalósulnia.

A Művészettörténeti Intézetben külön Magyar Művészek Lexikona segíti a képzőművészet kutatóit. A Magyar Művelődési Adattár létrehozásáról Kőszeghy Péter irodalomtörténész beszélt. Az adattár nem a MAMÜL (Magyar Művelődéstörténeti Lexikon) online változata lenne, melynek főszerkesztője, hanem olyan asszociációs tartalmak létrehozása a cél, ahol például a szerzetességtől el lehet jutni az üvegművességig, mert szerzetesek voltak az első üvegművesek.

Kőszeghy Péter

Felmerült a külön archiválás a folyóiratok nyomtatott és online változatának kapcsán (Mester Béla, Filozófiai Intézet), és ugyancsak kérdéseket vet fel a kritikai kiadások immár online változata (Kecskeméti Gábor, Irodalomtudományi Intézet). A megőrzés-megosztás néha ellentétes érdek, hiszen vannak pótolhatatlan szellemi kincsek.

Kecskeméti Gábor

Ezek egyike Diószegi Vilmos, a magyar néphit nyomába eredő tudós gyűjteménye, melyről Hoppál Mihály néprajzkutató tartott előadást „Sámánok az archívumban” címmel. Egykori tanárának terepen végzett munkája, annak dokumentációja unikális érték, beleértve a Diószegi saját fotólaboratóriumában végzett munkát, ahol a Szibériában készített felvételeit maga hívta elő. A hagyatékot kezdetben a Néprajzi Múzeum folyosóján tárolták. Hoppál Mihály konferenciákon kért és kapott könyvanyagot nyugati kutatóktól, 1991-től pedig Kínába is eljutott. Maga is készített interjúfilmet egykori mesterével, és összesen 670 óra részben montírozott filmanyaga vár jelenleg digitalizálásra. Véleménye, hogy a vizuális megörökítés fontos, hiszen sokszor egy gesztus tanulmányozása fed fel értelmezési lehetőséget. Szerinte az anyagnak nyitottnak és átláthatónak kell lennie. A sámánizmus helyett a sámánság terminológiát javasló Hoppál Mihályt kiegészítve Somfai Kara Dávid, a Sámánizmus Archívum munkatársa beszélt a gyűjtött szövegek feldolgozásának fordítási nehézségeiről a négy mongol és hat török nyelvjárás használata során.

Hoppál Mihály

Az intézetek gyűjteményei együttműködnek más gyűjtőhelyekkel, így az Irodalomtudományi Intézet Archívuma a Petőfi Irodalmi Múzeummal, hiszen például Kosztolányihoz kapcsolódó anyag mindkét helyen, és az ITI-hez tartozó Illyés Gyula Archívumban is van; ugyanígy kiegészíthetik egymást a Művészettörténeti Intézet és a Magyar Nemzeti Galéria anyagai.

Az egyes intézetek megtekinthetők: http://www.btk.mta.hu/intezetek.html

Szöveg és fotók: Csanda Mária