Irodalmi Jelen

Januári slam-szemle

2013. január. 08. - 10:10

HELYSZÍNI

Új helyszínt avatott estjeihez az Irodalmi Jelen: az idővel megszeretett, ám kinőtt Zsivágó után egy sarokkal odébb, a Buena Vista étteremben nyitotta az évet a folyóirat, a hazai slammer-mezőny kiválóságainak részvételével.

Januári slam-szemle

A tágasság elkélt a januári lapszámbemutató helyszínén, mert igen szép számú érdeklődő gyűlt össze az étterem „karzatán”, ahol a legfrissebb lapszám már az asztalokon várta az új olvasókat. Mányoki Endre üdvözölte a szerkesztőség és Böszörményi Zoltán főszerkesztő nevében a meghívottakat – köztük négy tehetséges fiatalt az Astoria Slamből, akik a műfaj profi művelőiként voltak jelen – és a közönséget, amelynek soraiban többek között Csider István és Simon Márton is helyet foglalt.

A Vista asztala

A lap a slam megjelenése óta kitüntetett figyelemmel követi a műfaj alakulását, melynek súlya a kortárs költészetben mára tagadhatatlan: a slam, mondhatni, a topon van. Angyal Gyulától, a „szövegelők” vezetőjétől egy kis műfajtörténeti összefoglalót is kaptunk, és a későbbi hozzászólásokból, szelíd szócsatákból azt is leszűrhettük, hogy alig nőtt ki a hazai talajból e megmondóműfaj első hajtása, máris több ágra oszlott, amelyek azért békésen megférnek egymással. Keresztes Noémi például az Astoria Slam Poetry vezetőjének és két tagjának – Angyal Gyula, Bozó Patrik és Egyed Krisztián – gyűrűjében nem tartja magát „igazi” slammernek, mert a többiekkel ellentétben nem jellemző a szövegeire az erős társadalomkritika, és nem követi a Budapest Slam aktualizáló, „odamondogató” vonalát.

Az Astoria Slam két tagja: Bozó Patrik és Keresztes Noémi

Vita kerekedett a zenei effektek használatáról Jász Attila és Angyal Gyula között: míg Jász kifejezetten zenepárti és Závada Péterék sikerével érvelt, sőt elmondása szerint maga is igyekszik zenész közreműködőkkel, például Dresch Mihállyal teljessé tenni estjeit, addig Angyal Gyula kitartott amellett, hogy az elkántált versnek alapvetően meg kell állnia zene nélkül is a lábán. Hogy egyáltalán nem lesz egyhangú a sok prózai szövegmondás, arra Angyal a veszprémi Királyné Slam sokszínűségét hozta példának, plasztikus élménybeszámolóban festve le az ott megnyilvánuló karakterek – többek közt Kotroczó Máté – egyediségét, megnyerő színpadi kiállását.

Jász Attila

Veszprém jó hívószó volt, hogy Géczi János is csatlakozzék a vitához, hiszen ő személyesen és több oldalról is ismeri az említett fiatalokat, szinte valamennyien tanítványai voltak az egyetemen. Géczi új nézőpontot hozott be a műfaj értékelésébe: a műveltségalapot, valamint az ahhoz hozzárakott „bunkóság”-faktort és „lakodalmasságot”, amely persze (szín)játék is, miközben van egy komoly rétege. A slam színháziasságával mások is egyetértettek, és ennek fontosságára épp Angyal Gyula előadásmódja volt jó példa, aki jelezte is, hogy ne lepődjünk meg az „átszellemülésen”, mielőtt előadta – valóban igen hatásos, és Bécsben díjat nyert – Sharon Stoner című szövegét.

Géczi János jól ismeri a veszprémi slammereket

Hasonlóan szuggesztív volt Bozó Patrik és Egyed Krisztián előadása is, de különösen jól hatott Keresztes Noémi énekelt verse, amelyben a műfaji határok közötti átmeneteket érzékeltette énekhangon és prózában. A hol bluesosan, hol elégikusan megszólaló líra tisztán tört fel Noémi torkából, és innentől már nem is volt érdemes költészet és zene kapcsolatát vitatni.

Gondolkodók. Egyed Krisztián és Acsai Roland

Géczi János egyébként épp a műfaji határok felbontásában látja a slam lényegét, és ehhez csatlakozott Mányoki Endre is, aki a graffitit hozta példának, ami után már lehetetlen ugyanúgy tekinteni a művészetre, mint előtte. „Addig a slammerek esélytelenek, amíg nem társművészetekben gondolkodnak” – fogalmazott Géczi, összhangban Mányoki meglátásával, miszerint a művészetben az új műfajok mindig megtalálják maguknak az addig betöltetlen tereket, közöket, és megteremtik a maguk formáját. Kölüs Lajos mindezt szociológiai vonatkozásokkal egészítette ki: szerinte nagyon fontos tényező, hogy a slammerek jól ismerik egymást, új közösségek születnek, és az előadók a publikummal is kapcsolatot teremtenek. A tehetségek ráadásul kiemelkedhetnek a mikrokörnyezetükből.

Mányoki Endre

Ám messze nem csak „elméletből” állt az este, hiszen nem maradtak el a felolvasós örömök sem. Majoros Sándor mindenki bánatára szerényen elhárította a mikrofont, ellenben szívesen vállalta a felolvasást Acsai Roland, akit friss Radnóti-díjasként is megtapsolhattunk, továbbá előadta néhány művét Debreczeny György, Payer Imre, Bora, Jász Attila – akitől egyébként angyali üdvözlet témában hallgathattunk meg egy verset Angyal Gyulával való vitája után. Galántai Zoltánt különösen örömmel üdvözölte a szerzők között Mányoki Endre, mivel egy ideje újra publikálni kezdett – új regényének részletei hamarosan olvashatók is az Irodalmi Jelenen. Weiner Sennyey Tibor zárta a sort, aki hosszas viaskodás után végül a drogokról szóló versét olvasta fel, megteremtve így a párbeszédet Angyal Gyula Sharon Stonerével.

Galántai Zoltán

A dialógus aztán a költészeten túl élőszóban, kötetlenül folytatódott a galérián, a füstös bölcseletbe burkolózók számára pedig az étterem előtt, a csípősbe fordult, januári hidegben.

Hamarosan interjút olvashatnak Angyal Gyulával, az Astoria Slam Poetry fő szervezőjével.

Laik Eszter

Fotók: Hegedűs Gyöngyi (Bora)

További képek a helyszínről: