Momentán hazafiasan

HELYSZÍNI

A Kex és tea sorozat idei zárórendezvényén Kemény István és Bárány Tibor a Momentán Társulat segítségével az Édes hazám című antológia „műhelytitkaiba” avattak be.

Momentán hazafiasan

A Momentán Társulatnak nem jelent gondot, ha egy verseskötet anyagát varázsolják komplett színházi estévé egy kisebb dobogó és néhány szék segítségével. A Kex és tea című sorozat, mely eredetileg a fiatalokat szólította meg az irodalommal, az évek folyamán olyan népszerű lett, hogy most már alig lehet beférni a Marczibányi téri Művelődési Központ kistermébe, ha új estre kerül sor. (A két elmaradhatatlan kellék, a keksz és a tea ezúttal sem hiányzott, kellemesen télies fűszerillat lengte hát be a teret.)

A társulat ezúttal két vendéget is hívott: Kemény István költő és Bárány Tibor szerkesztő együtt „képviselték” az Édes hazám című, közelmúltban megjelent költészeti antológiát. A téma pedig, ahogy azt momentán meghirdették, a „modern magyar nemzeti és nemzetietlen dalok, hazafias és hazafiaskós versek”, melyek kapcsán körbejártuk, „mi történt Petri óta patrióta körökben, hogy hányadán is állunk a mi Kárpát-medencei szeretett és gyűlölt rántotthús-országunkkal, ahol krízis van, Krőzus nincs.” Az este első részében maguk a művek szólaltak meg, vendégszövegekkel is kiegészítve.

A társulat, ha nem is az összes taggal, felsorakozott

A Momentánban az a jó – morfondírozik el az ember, ahogy nézi és hallgatja a maroknyi színészt (akik egy pillanatig sem színészkednek) –, hogy akkor is természetesek tudnak maradni, ha nem improvizálnak, ami az ő igazi terepük. A felolvasásokban hálistennek semmi manír, nincs „öblögetős” szavalat, magasba lendülő karok és égre emelt szemek – tisztán a versek szólnak, azokon keresztül pedig a költők.

Várady Zsuzsi, Tóth Barnabás és Simonyi Balázs

Egy nyitó Hobo-blues után Orbán Ottó sorai vezetik fel az estét, és rögtön „kánonban” elhangzó felelgetős művek következnek, így például a jelen lévő Kemény István Szélsőséges dalocskája Rapai Ágnes Vicces vagyok című művével beszélget. Ebben a blokkban hangzik el Kemény István két verse is: a közelmúltbéli „lavinát” elindító Búcsúlevél, és a Szomorúan – ez utóbbit maga a költő, párversét a társulatból Tóth Barnabás olvassa fel.

Tóth Barnabás és Kemény István

De hogy ne adjuk át magunkat a szomorúságnak, jön humorosabb blokk is, itt szólal meg többek között Kovács András Ferenctől a Gyűlésező hóemberek, melyről aztán a műsor második, beszélgetős felében megállapítják a vendégek: tréfás hatásából sokat veszített az utóbbi jónéhány évben, és kesernyésebb konnotációk tapadtak hozzá. Szilágyi Ákos Varjúk károgása című verse a költő más műveihez hasonlóan „működik”: hangosan kel igazán életre, és Simonyi Balázs a legjobb magyar hangot adja a károgó sereghez. Következik azután még „iróniával kesergős” rész, melyben az antológián kívüli szövegekből helyet kap Esterházy Termelési regényének és a Kis magyar pornográfiának egy részlete, és az előadás végül a közéleti és a „menni vagy maradni”-egységgel zárul. Meghallgatjuk itt Kemény István Nyakkendő című versét az antológiából, melynek témája prózában is visszatér majd a beszélgetés során.

Simonyi Balázs

A szünet után mindenki marad a második „felvonásra” is, pedig nem volt rövid az est, de most hallgathatjuk meg mindennek a hátterét. Bárány Tibor nem titkolja Simonyi Balázs kérdésére, hogy sokadszorra meséli el a keletkezéstörténetet: az Élet és Irodalom hasábjain Bán Zoltán András és Radnóti Sándor között bontakozott ki vita Kemény Búcsúlevél című verse kapcsán a hazafias költészetről. „Ehhez szóltam hozzá én is azzal, hogy a hazafias költészet nem Kemény versével kezdődött, jelen volt már a korábbi években-évtizedekben is, csak nem figyeltünk rá” – folytatja a történetet Bárány Tibor, akit a Magvető Kiadó kért fel az antológia összeállítására.

Bárány Tibor

De hogyan született maga a Búcsúlevél? Kemény a maga szimpatikus szűkszavúságával elmondja, hogy hosszú folyamat eredménye a költemény, melyet 2006-ban kezdett írni. „Depressziós vers – teszi hozzá – és a sikere inkább ijesztő számomra, mint öröm.” Simonyi Balázs kitér arra a kényes kérdésre is: miért nem akarja egy ideje Kemény maga felolvasni ezt a verset? „Amikor utoljára olvastam, mintha valami furcsa elvárást éreztem volna, hogy na gyere, István, olvasd fel megint, áruld el a hazádat – akkor döntöttem úgy, én nem szeretném többet felolvasni.”

Kemény István

Maga az antológia nem egy reprezentatív válogatás, nem egy „best of” – mutatja be Bárány Tibor a Turi Tímea szerkesztőtársával közösen összeállított gyűjteményt –, sokkal inkább azzal a szándékkal született, hogy a versek beszélgessenek egymással. Mert élőszóban sajnos nem ezt tesszük. „Az a baj – mondja Bárány – hogy a politikai nyelvet eluralták bizonyos elkoptatott szószörnyetegek, és ahogy a beszélgetésekben ezeket a fordulatokat használjuk, a másik arca helyén rögtön az ellenséget kezdjük látni.” Amikor egy jó verssel találkozunk – érvel Bárány a költészet mellett – az éppen hogy kikerüli ezeket a fordulatokat, és olyan nyelvet használ, amelynek hatására elgondolkodunk az üzenetén, meg akarjuk érteni.”

Kemény István úgy látja, mostanában értek össze bizonyos költészeti, irodalomtörténeti és történelmi folyamatok, melynek hatására felerősödött a figyelem a közéleti líra iránt, illetve mozgatórugója mindennek az a keserűség is, amely nagyjából az ezredfordulón köszöntött rá egész Kelet-Európára. Amikor idehaza is felismertük: az egységes Európa sem lesz a Kánaán, ott is van első- és másodosztály. Bárány Tibor inkább a megválaszolatlan kérdésekben látja a kétségbeesés okát: hogyan fogunk itt egymással beszélni? hogyan számoljuk fel a korrupciót? és sorolhatnánk.

A közönségből egyenes és világos kérdés érkezik: az antológiában kevés a jobboldali, különösen a szélsőjobboldali költő. Ha a költői beszédmódok párbeszéde volt a cél, nem kellett volna egy ciklust szentelni ezeknek? Bárány Tibor másképp látja: szándékosan kerülték el a kategorizálás csapdáját, ezért nincs is névmutató a kötetben, hogy ne lehessen számolgatni. Egyébként a jobboldal elismert költői ugyanúgy szerepelnek benne, Csoóri, Csontos János, Marsall László, a szélsőjobb pedig szerencsére nem büszkélkedhet tehetséges költővel, akinek a minősége alapján helye volna a válogatásban. A zenében már nehezebb dolgunk lenne – állapítja meg a szerkesztő, akinek egyébként merész álma egy hasonló tematikájú zenei válogatás megvalósítása. Ebbe Cseh Tamástól a Belgán át a Tankcsapdáig nagyon sok irányzat beleférne. (Ebből egy kis ízelítőt is kaptunk a műsor kezdetén versben elhangzó dalszövegeknek köszönhetően, a Kaukázustól a Kispálig.)

Korábbi Kemény-kötetek is előkerültek

„István, te voltál már nyakkendőigazító?” – hangzik el a moderátori kérdés a műsor vége felé, utalva a költő Nyakkendő című versére, mely emblematikus darabja az antológiának. „Több esetet fel tudnék idézni – mondja Kemény, mosolyogva reflektálva saját soraira, aztán így fejezi be: – amikor nekem igazították meg. Valami nagyon elromlott ebben az országban egyszer, talán valaki beszólt valakinek, de nem húsz éve, sokkal régebben, innen kéne elmozdulni valahogy. De ez csak úgy megy, ha először magunk körül teszünk valamit, talán csak mosolyogni kéne, nem tudom. Ez közhely, de átélt közhely.”

Zárásképp még meghallgatjuk Bárány Tibortól Erdős Virágnak azt a versét, amely két héttel „csúszott ki” a kötet lezárásából, és népszerűsége szó szerint tarolt a Facebookon. Aztán elégedetten kiisszuk a teánkat, elrágcsáljuk a maradék kekszet, és hazaindulunk, mert ugyancsak későre jár. Ennyi fért bele – momentán.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Kapcsolódó anyag:

Kemény István: Búcsúlevél; Nyakkendő; Szélsőséged dalocska; Szomorúan 

Kovács András Ferenc: Gyűlésező hóemberek