Irodalmi Jelen

A SEMMI HELYE – Freund Éva versei

2012. október. 11. - 23:43

KÖLTÉSZET

a helyzet nem éles, nem is élettelen
egykedvű gyümölcsök lógnak az éteren
nem jár az eszem min, megy a fejem után
engem követ így, vagy követel a szabály

A SEMMI HELYE

FREUND ÉVA VERSEI

MADARAK

Kulcsrakész, akciós vesztegzár eladó!
Telivér a hajnal, gyors vágta az éjjel.
Légpuskából ismét szárnyon lőtt a vágyad.
Tollak szanaszéjjel.

Egy madár nem madár.
Évszakokat téveszt.
Magához költözik,
fészket lop a szarka.
Kivilágították
oszlopról a csendet,
hogy végig viseljem.

ÉLÉSKAMRA

a helyzet nem éles, nem is élettelen
egykedvű gyümölcsök lógnak az éteren
nem jár az eszem min, megy a fejem után
engem követ így, vagy követel a szabály

talán, ha helyedben vagy ha beléd ülnék
fény-herélt az ég mégis megtermékenyülnél
földsötét minden méhkirálynő a mélyben
– s halálig kísérne rád-írott emlékem

FOLYAMAT

áthaladásom örök kép
villan hóruszi fény, szemem torz csillag, légnemű fátyol
űrhideg ébrenlét kitakar-betakargat

csíkok, hézagok, észvesztő fékek,
az élet nyílnál is sebesebb, nyílt sebből vérzik a lélek
átutazó magamon mém-vírus, kétlaki bor vize számon
nem tudod itt, mikor úton jársz, mikor égi a vájat

itthoni véred a túlparton kivetítve
nézik a vak-szemű vének, lám, te is ingyen-ölő vagy
emlékek piszkos sugarát oldom ki, ím, a szemedből
és tudd: három ritmusú lényed rég kifigyeltem

A SEMMI HELYE

A nap tűi rám fésülik magukat. Ringani kezdek a fénypászma alatt.
Megelőzöm megtorpanásomat: nem szabad elsietnem.
Kalászos füveket szúrok magamba, tanulom a gyomnövények stratégiáját.
Önerőszakos természet.
Része legyek, vagy szert tegyek tudására, még eldönthetem.
Hasonlóságom vonzó polaritást kutat.
Nem lehetek túl sokáig távol, sem túlzottan magamban.
E két tudatállapot váltakoztatásával jutok el az egyensúly ugródeszkájáig,
ahonnan – törődve is azzal, mit jelent a semmibe veszni – elrugaszkodom.
Átveszem bárki nyelvi formuláit. Feliszom a nyálát.
Otthon vagyok női méhkasban, férfi mellkasokban.
Az Altájt is Uralom.
Földrögeszmém, hogy minden hangya fázik a sötétben.
Elszáradt napok kiszikkadt fűszálait szívogatom.
Szomjas életek kimerült kútkáváin döglődöm.
Zöld árnyak nedveiben percről-percre megtermékenyülök.
Kaparófa a sarokban, újra és újra megtisztítom a sártól. A sorsom.
Csempézett falú belső otthonom begipszelt fénytöréseit gyógyítom.
Magamnál csak vendég vagyok, bárhol máshol otthon találsz.
Elburjánzott szövegek sövényeit nyírom alakzatra.
Intravénás érintés-adagomat be-belövöm valaki másnak.
Önátadás a személytelenségben.
A kezdetlegesség letisztultsággal, véglegességgel téveszt meg.
Kétségtelenül kész vagyok mindenre.
Csak hozzám kell nyúlnia annak, ami előttem van.
Vagy azt nem.
Megpróbálom az életet, ha nem sikerülhet.