Irodalmi Jelen

Vörösbegyek nyugalma, drága Fif!

2012. szeptember. 12. - 11:21

FŰALATT

Az alábbiakban részleteket közlünk Hétvári Andrea kötetéből, amely Radnóti Miklós és Gyarmat Fanni naplóinak megidézésén túl saját reflexiókkal is kiegészítette kapcsolatuk dokumentumait.

Kapcsolódó anyag: Interjú Hétvári Andreával

1939. szeptember 11.

Gyönyörű ősz van. Miklós Apollinaire-t fordít, Vas Pista Villont. Délután beszélgetnek a fordítás elkészült részleteiről. Nekem még vissza kell szaladnom az iskolába. Estig órám van. Útközben a körút szögletes formái. Kávéházak kockái gurulnak. A szökőkút képversbe illő. S az Opera teltkarcsú ívei?

A
fénybe
igyekszem.
Minden percem
drága. Süppedő homo-
kon nem győztem hiába.
Kitágult jelenem végtelenig élem,
szenvedésből épült ezer kockaélen.
Kavargó méhemből jövendőt ellettem.
Jövőm, izmom, erőm fehérlő kváderek.
Ében sírkamráim zsibongó tengerek. Porladó kövekből
lét igéje lettem. Elszállt a múlandó múlt idő felettem.

1939. szeptember 17. vasárnap

Tegnap befejeztük a gyerekkori naplót. Végeztem a gépeléssel is. Fekete Continental írógépemen tettem félhivatalossá az írást. Ékezetes betűk nincsenek rajta. Ki kell egészíteni velük a szöveget. Mik egész nap ezzel babrál. Reggel négy órakor Szovjetoroszország megtámadta Lengyelországot. Csak émelyeg, és nem érti. Hiába hozattam Salvus vizet. Este a kézírása villan: „Robbanj fel világ!” – Féltem. Nem szabadna ennyit törődnie.

létrafokok
ősszel krizantém –
filozófiák csöndje

1939. szeptember 26. kedd

Ma eladtuk sötétkék kétsoros ruháját s két pár barna félcipőt, hogy megvehessük a Gide Naplót. A Pléiade-féle teljes kiadást. Harminc pengőt kértünk a cókmókért, a könyv 28 pengő. Freud meghalt. Képek az Illustration szeptemberi számában. A Louvre csomagol. A samothrace-i győzelem szobra csúszik lefelé a lépcsőn. Aphroditét, Vénuszt, Simonettát is csomagolják. Tegnapelőtt meghalt Eti. Pista telefonált. Csütörtökön temetik.

anyagtalan forrás
testemet felszívná −
nyílnék szüntelen

1939. szeptember 27.

Vacsorához való kenyeret szelek. Miklós érkezik. Gyuláékkal volt találkozón. A fiatal költészetről volt szó, s azt mondja Cs. Szabó és Kerecsényi úgy vélekednek, ő az egyetlen, akinek minden megjelenő verse meglepetés. Aki legmagasabbra tűzte azt a bizonyos zászlót. Elérhetetlen magaslatokra. – Dolgoznia kellene, s mégis menekül a versírás elől.

írni
mintha csak
az Isten hallana

1939. szeptember 28.

Eti temetése. Hűvös, őszi idő. Eti meghalt, Varsó is elesett. Este összebújunk, mint a borzas verebek. Nem jön álom a szemére. – ...én táncolni láttam, beszélgetni, élni! Aludni sose! – konokul maga elé néz. Pillantásommal ölelem, míg az este egyenletes zajai karjukra nem veszik.

van úgy – hogy
az egyetlen mód
koszorút fonni

1939. szeptember 29.

Tegnap a temetőben egy vadgesztenyét vettem tenyerembe a földről. Fényes volt, gyönyörű, finoman erezett – valódi műremek. Mik ma délben megtalálta kabátzsebemben. Leroskadni látom. Fénytelen, tompa lett, ráncos és gyűrött. Kérlelőn pillant föl. Szemeiben semmi több: borzalom.

állok értetlen −
születésétől fogva
tudok egy helyet

Kézírása gömbölyödik az esti fényben: „Ma észrevettem, hogy mennyire szeretem az átjáróházakat. Ha nem is rövidíti az utamat, ha süt a nap, akkor is átmegyek rajtuk. Jó egy kicsit visszamenni az anyaméhbe...”

emlékezés vize
marja a torkod –
emlőimből idd

1939. október 6.

A gyászlobogót tegnap este a fölöttünk lévő erkélyre akasztották. Miklóst láthatóan zavarja. Túl sok volt a búcsú az elmúlt időben. Ma is sokáig vagyok bent a gyorsíróiskolában. Délután Mik József Jolánnal találkozik, aki Attiláról ír életrajzot.

Napló a gyerekkorról lett a címe az írásnak. Aztán az esti lámpafénynél megszületik az új, a valódibb cím. Ikrek hava. Miért pont ikrek? – kérdem. – Májusban születtem, ikergyerek vagyok. – Mindszent hava. Vagy, ahogy a székelyek mondják: magvető hava. – toldom meg, s kitöltöm a forró csipketeát. Hűvösödnek az esték.

földbe születés
rajzolt kezdetem –
virágillat-iniciálé

1939. október 12.

Mik ma végre boldog! Megmutatta a Szerelmes verset Frankl Sándornak, az meg egészen elfulladt a gyönyörűségtől. – Látja, az ilyen vers az, amin Isten kezét érzem. Egy igazi költő gyakran ír sikerült, kitűnő, sőt remek verseket, de néha-néha olyant, amin Isten kezét érezni, ami – csoda és nem művészet!

Abbahagyom a képzeletben rajzolást. Ruhákat tervezek helyette. Döntöm el magamban. Aztán lehunyt szemmel mégis megfestem az alakot. Ni, ennek csak és kizárólag arca van. Így tervezzek el legközelebb bármi mást.