Irodalmi Jelen

Könyvtári titkok és Ernst 100

2012. szeptember. 16. - 23:26

HELYSZÍNI

Idén is nekivágtunk a városnak a Kulturális Örökség Napjain, egy izgalmas könyvtári élmény után az Ernst Utcafesztiválon is körülnéztünk.

Könyvtári titkok és Ernst 100

A hagyományosan szeptemberben megrendezett hétvégi esemény igazi csemege a városi felfedezőutakat kedvelőknek. Az ünnepi alkalomból bejárhatók olyan épületek is, amelyekbe nap mint nap benézhetnénk, csak a hétköznapok „darálójában” senkinek sem jut eszébe, de olyanok is, amelyek kifejezetten ebből az alkalomból nyílnak meg a nagyközönség előtt. (Ez utóbbiak csak korlátozott számú érdeklődőt tudnak fogadni, előzetes regisztrációval.) Idén szimbolikus jelentőségűvé növekedett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal épülete, mivel a benne működő hivatalt jelenlegi struktúrájában immár biztosan megszüntetik (írásunk a témáról itt olvasható.) A Budai Várban, a Táncsics Mihály utca 1. szám alatt található impozáns épületben felelnek többek között épp azoknak a helyeknek védelméért, amelyek a hétvégi rendezvény keretében megtekinthetők.

Mi egy rég kiszemelt helyszínt vettünk célba, amely olvasóként igazi reveláció volt a tekintetben, hogy léteznek még prosperáló könyvtárak. Igaz, a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárának nem kell könyvvásárlásra költenie, mint a Szabó Ervin-fiókoknak. Gyűjteménye ugyanis az 1920-as évekre olyan jelentőssé vált, hogy rangját nemzeti könyvtár szintjére emelték, s így második lett az Országos Széchényi Könyvtár után. Mára a Debreceni Könyvtáré ez a szerep, de a KSH országos szakkönyvtárként megtartotta kötelespéldány-jogosultságát. Ez azt jelenti, hogy alapvetően az összes, Magyarországon megjelenő kiadványhoz hozzájut: szakterületén (az összes hazai és főbb nemzetközi statisztikai, demográfiai kiadványon) kívül állományába tartozik a klasszikus és a kortárs magyar és világirodalom, a helytörténet, a néprajz, a vallás- és egyháztörténet, a történelem, az informatika, a sport, a könyvtártudomány és a művészetek irodalma, valamint az összes tudományterület alapvető kézikönyvei – tudtuk meg Rózsa Dávidtól, a könyvtár munkatársától, aki a két nyílt napon „idegenvezetőként” kalauzolta az érdeklődőket a könyvtárban.

A KSH Könyvtár egyik olvasóterme

Az első két teremben a könyvtár saját gyűjtőkörének kiadványai találhatók a mezőgazdasági összeírásoktól kezdve a népszámlálási adatokig (a legutóbbinak is már kézbe vehettük előzetes feldolgozását, a végleges még nem készült el). Az igazán izgalmas kiadványokat a nyílt napon belátogatók kedvéért készítették ki az asztalokra: belelapozhattunk a több évtizedre titkosított adatgyűjteményekbe például a megfigyelt személyekről, vagy az ’56-ban emigrált állampolgárokról.

A sérüléseket csak harcok közben lehetett elszenvedni, tehát sokat elárulnak a sérültről...

Innen sétáltunk át a Bibó Terembe, melynek névadója, Bibó István 1963 és ’71 között volt a könyvtár munkatársa. Bibó a börtönből kiszabadulva raktárosi feladatkörben tudott itt elhelyezkedni (tragikus párhuzam Hamvas Béla sorsával), és mindjárt rábízták tízezer kötet kipucolását a raktárból, melyet ő egy infarktussal a háta mögött maradéktalanul teljesített is. (Bibó híresen precíz volt minden munkában, soha nem hagyott maga mögött befejezetlenül semmit.) Érdemi könyvtárosi munkájával később megalapozta a könyvtár szociológiai gyűjteményét. A róla elnevezett olvasóteremben közel tízezer kötetnyi szépirodalom, ismeretterjesztő irodalom, napilap és magazin, CD és DVD olvasható és kölcsönözhető is.

A katalógusszekrény immár történelem. És a tematika is...

A könyvtár alatt három raktár található, ám a 860 ezer kötetből több mint 700 ezret egy törökbálinti raktárban őriznek, olvasói kérésre azonban másnapra megérkeznek a könyvek a KSH-ba. Mi az úgynevezett tömörraktárat látogattuk meg: ez az a jellegzetes, páncélteremhez hasonló helyiség, hatalmas kormánykerekekkel gurítható polcsorokkal, amilyet a tudósítói szem korábban csak filmekben látott (tipikus krimijelenet!) Az egyik kormánykerék elforgatásával és a könyves „szezám” feltárulásával itt a „legbájosabb” látványosság a minikönyvek gyűjteménye volt – ilyesmi mindannyiunk kezébe kerülhetett, például, a Sokadik Pártkongresszus anyagaként, vörös kötésben. E kis jelzettel, raktári számmal ugyanúgy ellátott apróságok között találtunk angol–orosz szótárat, régi folyóirat szemléjét vagy a Magyar Rádió 25 éves fennállására kiadott, rádióműszergyári történetet.

Cukik...

S ha már a múltban kalandozunk, mint Rózsa Dávid elmondta, a könyvtár úttörő szerepet játszott a digitalizálásban: már 1991-ből őriznek CD-ket. A sors fintora persze, hogy nincs eszköz, amellyel ma ezekhez az állományokhoz hozzá lehetne férni. Kérdés tehát, mi a tartósabb adathordozó: a leáldozóban lévő könyv, amelyből még több száz éves példányokat is olvashatunk, vagy az elektronikus fájlok, amelyekből már a húsz évvel ezelőttieket sem tudjuk megnyitni.

Szezám tárult: mögötte a 2001-es népszámlálási adatok

A raktár mélységéből ismét felemelkedve a folyóirat-olvasóban nézhettünk körül, ahol már-már muzeális értékű, első példányokkal kedveskedtek a látogatóknak a könyvtár munkatársai: láthattunk 1957-es Élet és Irodalmat, Németh László Tanúját 1932-ből, az első Nők Lapját 1949-ből, régi Kelet Népét és Ludas Matyit is, melynek címlapján egy karikatúrán Csang Kaj-sek és Truman látható. A könyvtár egyik ötletes vállalkozása és bevételi forrása a születésnapi újságajándék: megadott dátum szerint a megrendelő kérésére névre szólóan bekötik az adott napon megjelent újság fakszimiléjét, akár többféle lapból összeválogatva a gyűjteményt.

Csang Kaj-sek: – Elnök úr! Nézzen oda! Most mi lesz velem? Truman: – Magával? Velem mi lesz?

Búcsúzóul a főigazgatói szoba meglátogatását iktattuk be. Itt azonban nem magát a főigazgatót, hanem egy nála sokkal idősebb, nagy múltú tárgyat csodálhattunk meg, mely egykor nélkülözhetetlen volt a Hivatal munkájához. Egy korabeli számológépről van szó, melynek működését egyszer egy látogató el tudta magyarázni – mesélte Rózsa Dávid –, de sajnos azóta sem tudja megfejteni senki. A különös szerkezetet nézegetve eltöprenghettünk azon, hogyan mossa el az idő mindenkori, legmagasabb szintűnek vélt tudásunkat – még egy könyvtárban is.

A millió kis fekete pötty mind szám

A vezetésért Rózsa Dávidot illeti köszönet.

Ernst 100: utcafesztivál és novellák

Bár a hivatalos programnak nem volt része, mégis szervesen összekapcsolódik kulturális örökségünkkel a szintén e hétvégén szervezett kétnapos program: az Ernst Múzeum alapításának 100. és Ernst Lajos halálának 75. évfordulója. A Nagymező utcában található, róla elnevezett, megkapóan szép szecessziós múzeumot nemcsak a kiállításai és lenyűgöző festett ablaka miatt érdemes látogatni, hanem a gyűjtő emléke miatt is: Ernst sorsa a magyar történelemtől és művészettörténettől elválaszthatatlan, megdöbbentő élettörténet.

A nevezetes ablak a lépcsőfordulóban

Olyannyira meghökkentő, hogy a Múzeum a 100 éves évforduló alkalmából úgy döntött: írókat kér fel arra, hogy örökítsék meg egy-egy elbeszélésben Ernst Lajost. Az Ernst 100 Utcafesztivál alkalmából a Múzeum előtti, alkalmilag sétálóutcásított területen, melyet babzsákok, műfű és „zöld” ülőbútorok segítségével kisebb rétté varázsoltak, nyüzsögtek a családok és járókelők, a kézműves foglalkozások közt válogató gyerekek, miközben a kisebbik színpadon életre kelt egy drámai alak: egy megszállott, a nemzeti história iránt elkötelezett, mégis léha és nagy kártyás mecénás, aki egyszerre lett áldozata játékszenvedélyének és a magyar történelemnek.

A fű mű, de az érdeklődés valódi

A sehová-nem-tartozó, saját köreiből is kiközösített műgyűjtő már gyerekkorában megszállottan kereste a magyar tárgyú, főként historizáló műtárgyakat, elsősorban litográfiákat. Ő ismerte fel elsőként a vázlatok művészeti értékét. Megnyitotta a Nemzeti Szalont, majd 1912-ben az Ernst Múzeumot, ahol a legnagyobb magyar festőknek szervezett kiállításokat. Állandóan vásárolt és bővítette gyűjteményeit, részben ez, részben hitelei és kártyaveszteségei okozták vesztét: 1931-re olyan mértékben eladósodott, hogy Nagymező utcai házát eladni kényszerült, és tárgyalásokba kezdett az állammal gyűjteménye felvásárlásáról. Visszaemlékezések szerint egy jobboldali képviselő – az akkorra már tetőfokára hágott antiszemita hangulatban – a parlamentben meginterpellálta Hóman Bálint kultuszminisztert, hogy valóban nagyobb összeggel készül-e megsegíteni egy bajba jutott zsidót, mire Hóman határozott nemmel felelt. Ernst kérelmét végül elutasították. A múzeumalapító 1937 márciusában egyik napról a másikra eltűnt, felismerhetetlenné roncsolódott holttesttét egy hónap múlva húzták ki Ráckevénél a Dunából. Zsebében kétszer 22 pengőt találtak, és egy teljesen elmosódott levelet, melynek borítékján a minisztérium pecsétje még kivehető volt.

A kék-arany szecessziós felirat alatt tárt kapuk várják a látogatókat

A színpadon a szombati napon Fráter Zoltán irodalomtörténész moderációja mellett Bódis Kriszta, Cserna-Szabó András, Darvasi László és Kerékgyártó István idézték fel négyféleképp a műgyűjtő alakját. Fráter Zoltán, aki az irodalmi anekdoták élő tárháza, nem egy történetet osztott meg a közönséggel Ernst korabeli tevékenységéről, szerepéről. Például, amikor a mai Írók Boltja helyén álló Japán Kávéházat egy Lantos nevű vendéglős megvásárolta, Ernst beszélte rá az ötletes marketingfogásra, hogy cégérként tegye ki Tinódi Lantos Sebestyén képét. Amikor a kávéház újra Japán lett, sokáig kint volt még a Tinódi-cégér, de már alig tudta valaki, miért is lóg ott.

A Nagymező utca színpaddá alakult

Kerékgyártó István novellájában a kereskedőség e jókedélyűsége is megcsillant: a Fészek Klubban szenvedélyesen bakkarázó játékos kora legnagyobb művészeivel volt körülvéve. A Fészek központja volt a bohém életnek, Kerékgyártó pedig otthonosan mozog a korszakban: Fráter Zoltán kérdései kapcsán is előjött Trüffel Milán című műve, mely egy, a Monarchia korszakáig visszanyúló, nagyszabású kalandorregény. A gyűjtő című novella egyik tetőpontja, amikor 1909-ben, a Petőfi Társaság által létrehozott Petőfi-ház megnyitásakor Ernst Lajos, aki az egyik legjelentősebb Petőfi-gyűjteménnyel rendelkezett, felkereste Herczeg Ferencet, felajánlotta a múzeum számára gyűjteményét, de az anyag átadásáért cserébe azt kérte: a Petőfi Társaság járjon közbe, hogy kulturális érdemeiért nemességet kapjon. Ezt azonban Herczeg Ferenc Ernst zsidó származása miatt elutasította. (A korszakban kifejezetten botránykeltő volt, hogy zsidó polgár próbáljon magyar nemességet szerezni.)

Kerékgyártó István

Bódis Kriszta e sajátos hazátlanság felől és egy képzeletjáték segítségével közelített a műgyűjtő sorsához. Bizonyos, hogy Ernst igyekezett növelni a homályt halála körül, és az újságokban megjelent híresztelésekben, miszerint Amerikába távozott egy cigánylánnyal, lehetett némi szerepe. Bódis Kriszta, aki évek óta a Hétesi Telep fejlesztésén dolgozik (itt többek között cigány fiatalok művészeti oktatásával foglalkoznak), ennek az ismeretlen cigánylánynak a családját keltette életre. A novellában megelevenedő, könyvkereskedő oláh cigányemberhez nem sokkal halála előtt állít be Ernst Lajos, akinek alakját kislány szemével látjuk kirajzolódni. Mint Bódis Kriszta elmondta, ha tetszik, a történetben az „övéihez” talált haza Ernst, még ha igen sok különbség is mutatkozik a korabeli cigányság és zsidóság megítélésében.

Bódis Kriszta felolvas, mellette Darvasi László

Cserna-Szabó András is a képzeletjáték felől ragadta meg a témát, melyhez elmondása szerint egy internetes dán–svéd krimisorozat is ötletadó volt. Ennek egyik epizódjában ugyanis találnak egy felismerhetetlen holttestet, s mivel Ernst eltűnése körül nagyon sok a homályos pont, Cserna-Szabó azt örökítette meg, miként „szervezi meg” a műgyűjtő saját, halálnak látszó eltűnését. A novella igazi „cserna-szabósan”, érzékletes evős jelenettel indul: a lakmározó Móricz, Csortos Gyula, Tersánszky-Józsi Jenő, Hunyady Sándor és Páger Antal az újságokat lapozgatva Ernst eltűnéséről vitatkoznak, amikor egyszer csak megjelenik köztük maga a műgyűjtő.

Cserna-Szabó András olvas fel, mellette Fráter Zoltán, a műsor moderátora

Darvasi Lászlót az életrajz elképesztő dramaturgiai fordulatai ragadták meg, tervei szerint regényt is ír belőle. E készülő műből hallgathattunk meg kis „szöveteket, képkockákat”, ahogy az író fogalmazott. Jelenetei, dialógusai valóban filmszerűen idézték fel a korszakot, benne ezt a különös figurát, aki nélkül nem érthető meg a történelmünk – fogalmazott Darvasi. „A pillanat vázlat, a jelen vázlat” – szólt az írás egyik mondata e korszak- és identitáshatárokon lavírozó művészemberről. A vázlatok jelentőségét felismerő gyűjtő sorsának drámaisága csak akkor mérhető fel igazán, ha meggondoljuk: hogyan végezte volna, ha életben marad 1937-ben.

Darvasi László felolvasása

E gondolatjátékot Cserna-Szabó András villantotta fel elbeszélésben, és arra a groteszk momentumra is az író hívta fel a figyelmet, hogy a korabeli lapokban megjelent hírek tanúsága szerint a holttesthez kiérkező két rendőrt Munkácsy törzsőrmesternek és Rákóczi őrmesternek hívták.

A múzeumalapító emlékére szervezett Ernst Utcafesztivál vasárnap is folytatódott: a zenei programok, a tárlatvezetések, a performanszok mellett az újabb Ernst-novellákat Háy János, Kemény István, Saly Noémi és Szávai Géza szólaltatták meg Szörényi László moderációja mellett.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek az eseményekről: