Újabb szócikkek a Balkézikönyvből

 Tündérmese: Az a szabadság és jólét, aminek ígéretével a váltakozó kormányok altatják a népet.

Alkotói elismerés: Magyarországon két alapvető fajtája ismert. A babérkoszorú (csak halott szerzők számára), illetve a gulyásleves csipetkével és babérlevéllel (szerényebb élők számára). Megfigyelések szerint aki a másodikból már jól lakott, halála után sem éri meg az elsőt.

Állatmese: Olyan mesés történet, amelyben emberi tulajdonságokkal felruházott állatok emberként viselkednek. Vigyázat! Nem tévesztendő össze az olyan, egyáltalán nem mesés történettel, amelyben emberek állatként viselkednek.

Allotrópia: Bizonyos elemeknek az a tulajdonsága, hogy több módosulatban fordulnak elő. Irodalomelméleti értelemben olyan kritikusok jellemzője, akiknek egyes szerzőkről vagy művekről több (akár egymásnak ellentmondó) véleményük is van, de időnként egyikkel sem értenek egyet. Meteorológiai megfigyelések szerint az allotróp kritikus véleménye a széljárással változik.

Analitikus regény: Matematikai eltévelyedés. (Lásd még: a kör négyszögesítése!) Esetleg matematikusi eltévelyedés (lásd még: Esterházy!)

Átstilizálás: Normál magyar szöveg modern irodalmi alkotássá alakítása oly módon, hogy legalább 8 db/percre javítjuk a szövegben előforduló káromkodások, durva szavak, pornográf jellegű képek számát, ha másként nem megy, akkor közbeékelt, szervetlen szövegdarabokkal. (Lásd még: kötőszó!) Így már bármelyik folyóirat szívesen leközli.

Atyaúristen: Irodalmi lapoknál a főszerkesztő közkeletű, csúfondáros megnevezése. Érdekes módon még egy sem sértődött meg miatta.

Autonómia: A művészetnek az az alapvető jellemzője, amely nélkül igazi remekművek alig születhetnek. Nagy kár, hogy itt Kelet-Európában eddig még mindig hiányzott.

Averzió: Az az ellenszenv, amivel fiatal művészek első önálló próbálkozásait a szakma fogadni szokta. Ezért célszerű, ha az ifjú alkotó érvényesülése érdekében azonnal egy bé verziót is kidolgoz. (Lásd még: pártfogulatlanság!)

Ázsió: Értékpapír névértéke és forgalmi értéke közötti (pozitív) eltérés, felár. A könyv (mint érték-papír) estében értik rajta egyfelől azt a kiadónál, terjesztőnél jelentkező (pozitív) eltérést, hasznot, ami a kifizetett honorárium és a könyveladásból származó bevétel között mutatkozik, másfelől azt az olvasónál érzékelhető (negatív) eltérést, ami a könyv bolti ára és valódi értéke között van. (Lásd még: bóvli!)

Formulamese: Az irodalom halmazának része: olyan a bírósági ítélet szövege, amely, a törvények és jogszabályok hiánytalan betartásával ír le és minősít valamely bűnesetet, így altatván el az igazság keresésének szenvedélyét. A ~ elterjedtségének növekedése egy idő múlva oda vezet, hogy az adott országban az igazságszolgáltatás megszűnik, helyét a jogszolgáltatás veszi át.

Hazugságmese: Lásd: kormányszóvivő!

Kompetencia: Virtuális vízijármű, amellyel a tudás partjai között ugyan nem lehet hajózni, de segítségével a lényeg mégis jól elkerülhető.

Láncmese: Azon történetek összességének irodalomelméleti megnevezése, melyekkel házon kívüli szexet kereső férjek altatják feleségük féltékenységét. Jellemzői a folyamatosan ismétlődő mozzanatok a szövegben, illetve a szeretők ágyában. Elnevezését arról a házasságról kapta, amelyben a férj helyzete olyan, mint a láncon tartott kutyáé: ugathat, de harapni már nem engedik.

Legendamese: Olyan mesés történet, amelyben régen elmúlt korszakok kellemeit ecsetelik olyan népi mesemondók, akiknek hallomásból se nagyon van fogalmuk az adott korszakról. Irodalomelméleti szempontból meg szokták különböztetni a ferencjóskás, a horthysta és a kádárista legendameséket. Lényegük azonban közös: valamennyi a boldog békeévekről szól.

Megszemélyesítés: Az a folyamat, amelynek során gonosz előítéleteinket konkrét személyre (szomszéd, rivális költő) visszük át (lásd: perszonalizáció!) Következményesen kapcsolódó irodalomelméleti fogalom a dehumanizálás, amely a megszemélyesített egyénnek az élők közül való kiiktatását jelenti (lásd: gyilkosság!). Ez utóbbit a törvény bünteti. Miután az előbbit nem, így széles körben alkalmazzák mind a virtuális valóságban, mind a hétköznapokban.

Megszólítás: A rokokó és a romantika korában igen közkedvelt költői eszköz, melynek segítségével a vers bármely hétköznapi tárgya (lásd: remény!) az istenek magasságába emelhető. Ellentéte a ma igen elterjedt leszólítás, mellyel akár istennőket is leránthatni magunk mellé a mocsokba.

Novellamese: Azon furfangos történetek összessége, amelyek segítségével a milliomosok bebizonyítják az adóhivatalnak, hogy valójában hajléktalanok, és egyetlen tulajdonuk az a lyukas nadrág, amit a fejükre húztak, hogy legyen valami a fejük felett. A novellamesék egyik leghíresebbje egy miniszterről szól, akinek, miközben milliós jövedelme és budai palotája volt, sikerült nincstelennek vallania magát. A tündérmesékkel ellentétben az ilyen mesékben nincsen csoda: mindig a gazdagok járnak jól.

Rászedett ördögről szóló mese: A novellamesének az a vidám végű altípusa, amelyben (szegény) ördög is szerepel. A milliomos például egy pofa sör ígéretével furfangosan eladja milliós adótartozását egy ilyen (szegény) ördögnek, akit azután az adóhivatal a be nem fizetett adó miatt bíróság elé citál, majd börtönbe csukat. A milliomos pedig eközben vidáman nyaral a Bahamákon.

Tréfás mese: Különösen diktatúrákban közkedvelt mesetípus. A mesemondó belekezd egy történetbe, de aztán jobbnak látja, ha befogja a száját, és úgy tesz, mintha jót derülne azon, hogy becsapta a hallgatóságát. Közben a hatalom is jót derül, és becsapja börtönbe a mesemondót. Jobb lesz, ha nem folytatom.

Tündérmese: Az a szabadság és jólét, aminek ígéretével a váltakozó kormányok altatják a népet.