Mintha lenne soha – ZALÁN TIBOR versei

 VERSTÖRTÉNÉS

kíváncsiság s a
menekülés undora
küzd egymás ellen

MINTHA LENNE SOHA

ZALÁN TIBOR VERSEI

Köveken

Megszállotként bolyong a köveken
alatta tenger mögötte mélység
Férfiként jött s hazaér öregen
Kéri a számlát „Élet?” Csekélység

Az elpusztult kertben

Egymás húsába belenőve
mint akik nem válnak el már soha
két fatörzs az elpusztult kertben
és a kert fölött isten mosolya
megengedőn – mintha lenne soha

és nem lenne a keresztvágó
hatalmas fűrész már falhoz döntve
amelyik majd őket egymásról
levágja szétválasztja örökre
isten mosolya s ordító csöndje

Laterna magica

1.
Akasztott ember
kötelén árnyék hintáz
kölyök bámulja

nyála kicsorran
hideg kéj és rettenet
ébred húsában

kíváncsiság s a
menekülés undora
küzd egymás ellen

közben vigyorog
azon semmit sem érez
de mindent megért

2.
Csapódó ajtó
mögé surranó hangok
Fáradt zeneszánsz

ahogy a nő most
a meztelenségébe
belenyújtózik

Legyen délután
s várjon valakit aki
a virágcsokrot

az előtt dobja
az ágyra mielőtt a
sliccét lehúzná

3.
Üres órák a
koszlott pályaudvaron
lekésett minden

ség amikor már
semmi se pótolható
folthatatlanság

s lehúzott rolók
képzetébe tűnt élet
kezdetek nélkül

Lengő ajtón át
homályos klozet
ba lép csöpög víz csöpög

Kölyökként nézi
árnyék hintáz kötélen
akasztott ember