Ugrás a tartalomra

KRÉTAPORRAL A SZÍVRE

Jónás Tamás versei


belvárosi falakról a krétapor nyoma
nem tűnünk el végleg tulajdonképpen soha

 

 

KRÉTAPORRAL A SZÍVRE

JÓNÁS TAMÁS VERSEI

 

 

 

 

 

 

 

INRI

Feltámadunk. Csak ne legyen zajos.
Iszonyú, hogyha Isten iparos.
Szörnyek között csak halk a zokogás.
Jézus halott. Talán valami más.

 

FELTÁMADUNK

ásít a putriban a semmi
szédül a felhőkarcoló
felesleges máshol lenni
sehol se volna rossz se jó
ami megtörtént összehajtva
kibontja ünnep alkalom
csacsog a régi sors patakja
távol ülök de hallgatom
udvarlások és kapukódok
kalácsok utak mesterek
rutinja már akár a boldog
apát a munka eltemet

 

SZÓ A SZERELEM

belvárosi falakról a krétapor nyoma
nem tűnünk el végleg tulajdonképpen soha
amikor már eső tél nyár gyerekek keze
lemos végleg a falakról az utca neve
megváltozik fények raja ugrál az idő
nem lesz múlt és jövő csupán ész és észlelő
megnyugszunk egy mozdulásban mint az álmodó
szívre krétaporral írott szerelem a szó

 

TŰZBEN EDZETT FÉRFI

Ürességre jó időt forraszt a szolga kedve.
Álldogálsz a rossz előtt, a jótól régen messze.
Kénytelen vagy látni a csillaghólyag gennyét.
Miattad kell várnia az éjszakának, nem lép.
Sóhajtásod fákat öl, lóg a fejed, alma.
Két szemed két jó tükör, felejtés fejedelme.
Már semmid nem jellegzetes, mert semmid nincsen újra.
Könnyednek zivatara lesz, a pusztulásból murva.
Nomád beduin csapatok lakást ásnak a szívbe.
Terjeng, akár a rossz szagod, egy új messiás híre.

 

KINŐTT A HÁZ AZ ABLAKON

benőtt a fa az ablakon a panaszait hallgatom
hatalmas lombja súlya fáj minden levele fürge száj
aludni nem hagy átölel gallya nehéz a mellemen
nappal és éjjel nem pihen nevet minden emlékemen
kikacag sír és követel háborúiról szövegel
pattannak rostos izmai nem lehet nem meghallani
árnyjátéka a plafonon mosolyog halottaimon
figyel huszonöt éve már győzköd folytatni nem muszáj
gyűlöl minden zöld füvet állítja engem még szeret
lerázza magáról fészkeit ígéri mindenben segít
éles levéllel simogat bevagdossa az arcomat
amikor kint eső zuhog fázósan ráng és tántorog
elfogyasztja a levegőt a temetőnél is temetőbb
megveti ismerőseim nem bírja tovább ő se kinn
hangyái gyenge testemet belepik óv és eltemet
elkábít úgy illatozik mint egy nő ki velem lakik
mindent tud rólam s nem elég szívembe szúrta gyökerét

 

KÖLTŐPORTRÉ

Micsoda kicsoda! Sarlatán.
Csöndesen érvel, mosolyog.
Sikertelen, de soha jobb
kor: még az Isten is hallja tán.

Múltat és jövőt megigazít.
Dolgozik, pihenni lusta.
Toll a kezében a puska.
Modern: kiteszi pontra az ít.

Hallottam aludni: kiabál.
Láttam székelni: nyöszörög.
Szívében minden hiba nyár.

Odvas fogak az örömök.
Ép testben ép lélek: szalutál.
Retteg a gyerekek között.

 

 

Az oldalhoz Gaál József festményeiből válogattunk illusztrációt.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.