„Közéletizzen”-e az irodalom?
HELYSZÍNI
A szegedi szerveződésű Hapax online folyóirat a bemutatkozás utáni első, tematikus estjét a politikai költészetről tartotta a Grand Caféban, ahol a meghívott irodalmárok szakmai, a narrátor pedig politikai szempontból is megközelítette a témát 2012. május 9-én.
„Közéletizzen”-e az irodalom?
Az est Sörös Borbála főszerkesztő szűkszavú ismertetőjével indult, majd Kemény István Búcsúlevél, valamint Erdős Virág Édes hazám című versét Garaczi Zoltán és Lóki Kitti olvasta fel. Ezek elhangzása után Garaczi Zoltán, a Hapax folyóirat egyetemista szerzője a moderátor szerepébe lépve osztotta meg a 2011-ben, az Élet és Irodalom (ÉS) hasábjain kibontakozott vita hatására megváltozott véleményét, miszerint már egyetért a politikai költészet és az arról folytatott beszéd létjogosultságával, ám a prózát erre megfelelőbbnek gondolja. Kérdéssé alakított megállapítására reagálva Boldog Zoltán, az Irodalmi Jelen szerkesztője kifejtette, hogy véleménye szerint politikai költészet mint műfaji kategória nem létezik. A lírai szöveg ilyen értelmezése ugyanis befogadó- és kontextus-központú. Példaként említette a József Attila-szobor elmozdítása elleni tüntetésen elhangzott, Mama című verset, amely minden alanyisága ellenére az adott helyszínen és időpontban átpolitizálódott. A műfaji alkalmasság kérdésére reflektálva elmondta, hogy a prózának megvannak a maga lehetőségei a jegyzet, a tárca és az esszé keretein belül, így hagyományozódott a lírában inkább az alanyi költészet.
Milián Orsolya sört iszik és a politikai költészetről prédikál
Milián Orsolya, a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék oktatója a vita összes további helyszínét, kontextusát végigkövetve egyetértett Boldog Zoltánnal abban, hogy a politikai költészet befogadó-központú, hiszen az olvasó különböző intencióktól vezérelve mást és mást olvashat ki egy szövegből: gyakorlatilag bármi azzá válhat. Hozzátette, hogy ha mindenképp meg kellene határozni a politikai költészet fogalmát, akkor Bazsányi Sándor definícióját fogadja el, miszerint olyan irodalomról van szó, amely az aktuális közéleti és társadalmi viszonyokra reflektál. De Schein Gábornak sem tud ellentmondani, aki szerint mindenki beleszületik valamilyen rendszerbe vagy ideológiába, amelyet akkor is képvisel, ha nem tud róla.
Szilasi László pólójának logójával arra buzdította a jelenlévőket, hogy vándoroljanak ki Új-Zélandra
Szilasi László, az SZTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék oktatója hozzáfűzte, hogy a szövegekben inkább egy politikai potméter mozog, hiszen az Akasszátok föl a királyokat politikusabb vers, mint A közelítő tél. Véleménye szerint az ÉS hasábjain vitát indítók a költészet alatt az irodalmat értik, és tulajdonképpen azt szeretnék, hogy az egész irodalom átpolitizálódjék. A rejtett motivációkra utalva megjegyezte, hogy a politika kér segítséget az irodalomtól, méghozzá abban: emelje be témái közé az aktualitásokat. Majd szkeptikusan megjegyezte: „Húsz év alatt nem tudtuk elmagyarázni az embereknek, mi a demokrácia, a közbeszéd sunyi módon támogatja az idegengyűlöletet, és most ezt az egész cuccot, amit nem végeztek el, egy nagy batyuként ráakasztják az irodalomra.” Erős kritikával illette azokat, akik a rendszerváltás után azt sulykolták mindenkibe, hogy alanyban és állítmányban (értsd: szövegközpontúan) kell alkotni, míg most ugyanazok hiányolják a politikumot irodalmunkból.
Garaczi Zoltán a beszélgetés második felében a hazafias költészet meghatározásának problémáját vetette fel. Boldog Zoltán megjegyezte: a vitát nem lehet függetleníteni annak helyétől, amely egy balliberális közeg. Ebből adódóan minden jobboldali médiumban megjelenő vagy nemzeti tematikával foglalkozó szöveget hazafiasként értelmeznek a megszólalók. Ezt bizonyítja, hogy Trianonhoz a balliberális költők kizárólag iróniával tudnak viszonyulni, míg a konzervatív alkotók szövegeiben túlteng a pátosz. Nem létezik tehát a nemzeti sorskérdésekhez társuló semleges, visszafogottabb nyelv.
Boldog Zoltán Ady Endre fejét próbálja kézben tartani
Szilasi László szerint a vita valóban egy balliberális ügy: mivel a politikában az ellenzék nem tesz semmit, az irodalomra próbálják hárítani a feladatot. Ott viszont elfogytak a nevek, akikre rá lehet húzni a politikai költészetet. Garaczi László kapcsán elmondta, hogy ő a legliberálisabb figura a magyar irodalomban, ám ehhez egy erős apolitikusság kapcsolódik. Ideális politikai szövegként Márai naplóit említette, amelyek ideológiai irányultsága gyakran kitapinthatatlan, miközben fontos közéleti kérdésekről ejtenek szót.
Garaczi Zoltán ezek után Bárány Tibort idézve fogalmazta meg újabb kérdését: ha a jobboldali irodalom nem felel meg az esztétikai elvárásoknak, akkor milyen lehetőségei vannak? Szilasi László válaszában egy irodalomtörténész ismerőse válaszát elevenítette fel, aki szerint Szabó Dezsőn kívül nem tud más tehetséges embert említeni e körből. Milián Orsolya is csak Szilágyi Istvánt tudta megnevezni, akit erdélyi mivolta miatt automatikusan könyveltek el konzervatívként. Boldog Zoltán kiemelkedőnek mondta Kányádi Sándor hazafias költészetét, tovább bővítve a korábban Szilasi által tehetségtelennek minősített hazafias alkotók körét. Az Irodalmi Jelen szerkesztője megjegyezte azt is, hogy a „kánongépet” balliberális meggyőződésű emberek irányítják. Milián Orsolya úgy vélte, ennek az az oka, hogy nincs olyan nagy tekintélyű kritika a jobboldalon, mint a balon.
Garaczi Zoltán az est végére sem kapott választ minden kérdésére
Majd a kirekesztés témája felé mozdult el a beszélgetés. Garaczi Zoltán szerint ugyanis erőteljes a bűnbakképzés a magyar politikában. Szilasi pontosításában viszont azt állította: „A társadalom kisebbségek halmaza, ahol minden kisebbség utálja a többi kisebbséget.” Megoldásként pedig azt javasolta, hogy képezzünk közösséget úgy, hogy a kirekesztő beszéd legyen az ellenség.
Az est ettől függetlenül egy minden irányba nyitott beszélgetéssé alakult, ahol a közönség is tevékenyen hozzájárult a diskurzushoz a politikai költészetről, amelynek fogalmát sokan vitatják, létjogosultságát viszont annál kevesebben. A több mint másfél órás disputa pedig azt bizonyította, hogy a vita visszafordíthatatlanul begyűrűzött a vidéki nagyvárosba is.
Almádi Róbert
