Az Európa-nap alkalmából tudományos szimpóziumot tartottak Európa online digitális kultúrkincstára, az EUROPEANA egyes nemzeti megvalósításán dolgozó tudósok szerdán, május 9-én Brüsszelben. A miniszteri ceremónián Szőcs Géza, a NEFMI kultúráért felelős államtitkára mutatta be a Szépművészeti Múzeumban található, s Leonardo da Vincinek tulajdonított Lovas című, valamint Kisfaludi Stróbl Zigmond Végvári vitézek című szobrának a Magyar Országos Levéltárban található eredeti változatát – 3D-formában.

EUROPEANA-NAP

Az Európa-nap alkalmából tudományos szimpóziumot tartottak Európa online digitális kultúrkincstára, az EUROPEANA egyes nemzeti megvalósításán dolgozó tudósok szerdán, május 9-én Brüsszelben. Ezt követően a kultúráért felelős állami vezetők bemutatták nemzeti hozzájárulásukat az Europeana-projekthez. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) úgy járul hozzá az eseményhez, hogy Europeana-napokat tart a kulturkincs.hu portálon, valamint a MandaTV-n.
A tudományos szimpóziumon Magyarországot prof. dr. Horváth Iván és Golden Dániel, a MaNDA tudományos kutatócsoportjának munkatársai képviselték a Concert Noble Brussels-ben. A miniszteri ceremónián Szőcs Géza, a NEFMI kultúráért felelős államtitkára mutatta be a Szépművészeti Múzeumban található, s Leonardo da Vincinek tulajdonított Lovas című, valamint Kisfaludi Stróbl Zigmond Végvári vitézek című szobrának a Magyar Országos Levéltárban található eredeti változatát – 3D-formában. Az estet záró ünnepségen a program szerint részt vett Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke és Neelie Kroes, digitális ügyekkel foglalkozó uniós biztos.

Szőcs Géza kulturális államtitkár beszédének szövegét magyarul és angolul alább olvashatják:

Elnök Úr, Elnökhelyettes Asszony, Kedves Kollégák, Hölgyeim és Uraim!
Nem ismerjük Leonardo egyetlen köztéri lovas szobrát sem, sőt semmilyen szobrát, amely életében készült volna el. A közismert, kisméretű plasztikák, mint a Metropolitan, vagy a londoni Jeanneret-gyűjtemény büszkeségei, talán festményekhez szolgálhattak tanulmányként, azaz modellekként. Valószínűleg Leonardo műhelyéből, mindenesetre szűkebb környezetéből öröklődhettek tovább, és mai formájukban 18–19. századi öntvények lehetnek.
A budapesti Szépművészeti kincséről sem tudjuk, valamelyik lombard fejedelem, zsoldosvezér, netalán I. Ferenc francia király volt-e a megrendelője, esetleg modellje, és nem tudjuk, csak feltételezzük, hogy az Anghiarai csata című freskóhoz készült a Palazzo Vecchióba. Amit tudunk: szemben a Leonardónak tulajdonított egyéb lovas variánsokkal, ezt a szobrot olyan bronzból és olyan technikával öntötték, amelyek a 16. században voltak használatosak. Ha másolat, nem sokkal a mester halála után készült másolat lehet.
De mit árul el e szobor magáról Leonardóról?
A szenvedélyességet.
Leonardo minden egyes festményét vízmélyi nyugalom jellemzi, a mozdulatok, ha vannak: visszafogottak, lefokozottak, rezdülésnyiek. A történések, ha vannak, vagy ha láthatóak, inkább líraiak, esetleg epikaiak, de semmiképp nem drámaiak. (Az Utolsó Vacsora is csak annak drámai, aki olvasta az Újszövetséget.) A mester bölcs volt, higgadt és nyugodt és ilyennek láttatta a világot is.
Ez a lovas azonban az egyensúlynak, a statikának, a nyugalomnak a tagadása: alkotója ott folytatta, ahol a Laokoón-szoborcsoport mesterei, a három rhodoszi, Hagészandrosz és két társa abbahagyta. A szenvedélyesség, amely ebből a lóból sugárzik, a barokkig, sőt a romantikáig mutat előre, Shelley, Byron és Liszt Ferenc néhány művéig.
A firenzei freskó, az Anghiarai csata elpusztult, az Utolsó Vacsorának kevés híján ugyanez lett a sorsa, és hány meg hány alkotás tűnt el nyomtalanul, hány meg hány mester remekműve! A sors milyen izgalmas, milyen fantasztikus dramaturgiája érhető itt tetten! Míg Itáliában annyi csodás értéknek kellett elpusztulnia, Pannóniában, amelynek történelme pedig sokkal viharosabb volt az elmúlt évszázadban, megmaradt, sőt épen maradt meg egy szobrocska, amelyhez így szólna az ősz mester, ha feltámadna és erre járna: Te meg hogy kerülsz ide a Duna mellé?
És elmerengene azon, hogy nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsa, hanem minden egyes szobor is olyan, mint a palackba zárt üzenet, amelyet alkotómestere az óceánba vet. Ezt a palackot itt sodorták partra a hullámok és képi egója, illetve annak lenyomata innen kerül vissza most az értékek európai gyűjteményébe és körforgásába.
És Leonardo módfelett örülne ennek.

 
Végezetül egy felvétel Leonardo lovának és lovasának leszármazóinak sorából. Kisfaludi Stróbl Zsigmond hármas lovas szobra több mint 4 évszázaddal később készült s még évtizedeket kellett várnia, amíg felállították. Azért választottam ki, mert eleven, szuggesztív cáfolata annak a nézetnek, hogy a klasszikus minták elavulnak, idejétmúlttá, anakronisztikussá válnak, vagyis: hogy ma már nem lehet heroikus lovas szobrot készíteni. Én úgy látom, hogy lehet, nem is egyet: ha ezt az alkotást körbejárjuk, minden egyes lépéssel új kontúrok mutatják magukat, új dinamika, új sziluettek. Azt is lehetne mondanunk: a művész 360 szobrot sűrített egyetlen kompozícióba.
 

We have no knowledge of any equestrian statue on public display, or indeed, any statue at all which was completed by Leonardo during his lifetime. The well-known, small scale statuettes, like those proudly displayed in the Metropolitan, or London’s Jeanneret collection, may have served as studies for paintings, or – as they have been called – „modellos”. These probably originated from Leonardo’s workshop, or most probably his inner circle, and gained their current form as bronze statues during the 18th or 19th century.
Similarly, we have no certain knowledge whether the object of art kept in Budapest’s Museum of Fine Arts was commissioned by a Lombard prince or warlord, or whether it was commissioned by King Francis I of France, who may have even been the model for the statue. We can only assume that it was made for „the Battle of Anghiara” fresco destined for the Palazzo Vecchio. What we do know, is that unlike any other equestrian statues attributed to Leonardo, this one was cast in a type of bronze available in the 16th century with techniques already established at the time. Should it be a copy, it must have been made shortly after the artist’s death.
But what does this statue reveal about Leonardo?
His passion.
All of Leonardo’s paintings are suffused with an almost aquatic calm. If there is any movement, those are restrained, reduced, almost subliminal. If there are any incidences in his paintings, or indeed, if they can be seen at all, they are either lyric, sometimes epic, but never dramatic. (The drama in The Last Supper is only evident for those familiar with the New Testament). The maestro was wise, composed and calm, as was his view of the world conveyed by his art. This horseman, however, goes against equilibrium, a static state and stillness: the artist picked up where the creators of the Laocoon Group, the three Cretans, Agesander and his two companions, left off. The passion that radiates from this horseman points forward to the Baroque, or even Romanticism, to some of the works of Shelley, Byron and Ferenc Liszt.
The original fresco „the Battle of Anghiara” has perished. The Last Supper nearly suffered the same fate, in the same way we lost so many masterpieces by countless artists! What a fascinating scenario created by fate! While Italy had to suffer the loss of so many marvellous creations, the province of Pannonia, whose history was far more turbulent over the past century, managed to safeguard and keep a tiny statuette intact, whose gray-haired creator, should he walk among us, would certainly wonder: how did you get here, next to the Danube?
 

And he would most certainly dwell upon the fact that not only books have their destinies, but every single statue is like a message in a bottle, cast into the ocean by its creator. This message was washed up on our shores and its pictorial ego, its imprint, has now made its way back into the collection and circulation of great European art treasures.
Leonardo would certainly be most pleased.
Finally, a note about Leonardo’s Equestrian statue and it’s descendants. Zsigmond Kisfaludi Strobl created his group statue with the three horseman more than 400 years after Leonardo, then had to wait several decades before the sculpture was finally put on display. I chose it because it evocatively refutes the opinion that the classical models become outdated, obsolete and anachronistic. In other words, it refutes the notion that heroic equestrian statues can’t be created today. If we walk around the sculpture, with each step we take it reveals new contours, new dynamics and new silhouettes. We could almost say that the artist has managed to take 360 different statues and compress them to create one single composition.