AZ IDŐ ELLEN – Jónás Tamás versei

A tévedések biztosak. Ki ráhibázik, s túl sokat,
tudatlan marad. Vagy tudat.
Elnyárlik benned minden év. Az érvágásra nincsen érv.
Mindenért fizetsz. Meg. Minden ért.

AZ IDŐ ELLEN

JÓNÁS TAMÁS VERSEI

PÁRSZÁZAS

írni az idő ellen nem tudni mit kinek
sötétedik kint a fény tereket temet
írni az idő ellen amíg ide ide nem ér
az aki lát vagy szeret vagy szenvedély
írni az idő ellen vasekéje a torkomban ás
nyilvános vallomásokba való titkolás
írni az idő ellen és inni párszázas vodka van
tegnap azt hazudtam hogy már egész gondtalan
írni az idő ellen és elhinni jó ez így
és én sem vagyok többé már rossz és irigy
írni az idő ellen beadványt óráknak atomoknak
míg a bánat rablói a testemből ki-kilopnak

TAPASZTALÁS A PUSZTULÁSRÓL

Azt mondtam, vége van. De nem gondoltam úgy.
Ő sem hitte el, de örült neki nagyon.
Aztán veszekedni kezdett, hogy mit gondolok én.
És én is veszekedni kezdtem, tényleg, mit gondolok én.
Az ő hibája, hogy ilyenekre gondolhatok.
Nem adott igazat, de elvettem.
Azt hiszem, 8 évvel ezelőtt történt ez az egész.
Ruháinak többsége piros volt, a szeme haragos.
Talán egy lakásban ültünk nyitott ablaknál,
vagy egy kertben nyitott ablak alatt.
Egyébként nyugodtak voltunk, majd hirtelen csendesek.
Felrémlett nekünk, hogy halál, válás és öregkor
lehet olyan is, mint a rohadt fog.
Akkor még megöleltük egymást.
S ha már nyitva volt, gyengéden beengedtük
a tengerparti éjszakát a szívünkbe.
Repülők és sirályok szálltak,
nem tudtuk, melyik melyik.

NŐPARA

Nők nincsenek. A szám remeg. Nők nincsenek.
Vannak anyák, és vannak leányok. És rengeteg
Istennő, akikben kín remeg. Nők nincsenek.

Van emlék, hogy felriad. Van emlék, hogy elszakad.
Van kék szem, haj, hosszú, van hideg, nőtlen pirkadat.
És vannak fájdalmak, illemek. Nincs nincsenek.

Kígyó van, éden, bűn van és tudás.
Van város és kis falu. Hűség és van árulás.
Van gorombaság és tisztelet. Nők nincsenek.

Van költő, színész és író. Mind remek.
De nők, akikből fény szökik, nők nincsenek.
Csak állás van, és vannak férfiatlan szerepek.

Csak nők vannak. A Földeknek, a Napoknak.
A nők erősek, mégis félnek és vacognak.
A férfiakban bújnak ők. A nők, a nők, a nők, a nők.

Van szerelemben kisfiú, legény, férfi és háború.
S ha béke van, és tört varázs, van páncél, ami rászorul.
Ők a nők. De nincsenek. Jövők-menők. A nők, a nők.

Van ember, aki nőt keres. S még akkor is, ha kényszeres,
csak azt hirdeti, nőt kövess és nőt találj, és nőt szeress.
A férfi nő, a nő veres. Csak nőt szeretni érdemes.

Csak nők vannak. Dolgoznak, és nem, nem pihennek.
Velük van dolguk embereknek, isteneknek.
A nők vannak. Csak elvesztek, és nincsenek meg, nincsenek meg.

SZERKESZTÉS KÖZBEN

Ülsz a verseid felett. Vonagló tév-természetek.
Beteg a világ. Vagy te beteg.
A tévedések biztosak. Ki ráhibázik, s túl sokat,
tudatlan marad. Vagy tudat.
Elnyárlik benned minden év. Az érvágásra nincsen érv.
Mindenért fizetsz. Meg. Minden ért.
Össze, ha állna, egy tudás, lenne meglepő folytatás.
Csak az. Az lenne. Semmi más.
Betűk a padlón, a könyv nyitott. Örömökre kacsintgatok.
Öreg örömök, mind vakok. Sötét van. Fel-felvillanok.

A versekhez Kim Corbisier festményeiből készített montázst társítottunk.