Ugrás a tartalomra

Olimpia is lesz, de London hőse Shakespeare

"Nagy táskát hozzanak magukkal" – szól a felszólítás, ugyanis a tájékoztató végére sok kilónyi, mappákba rendezett brosúrát gyűjthetünk össze.

A brit főváros idei legnagyobb eseménye az olimpia lesz, amit igyekeznek nem csak a sport, hanem egyben a kultúra ünnepévé tenni. A Művészeti Tanács 30 millió fontot irányzott elő a sok ezer eseményből összetevődő, hathetes fesztiválra, amelyen tizenhat millióan vehetnek részt. Gyanítható, hogy ezen a magas kultúra elég szerényen lesz képviselve, ha csak azt nem vesszük számba, hogy az idei Shakespeare Fesztivált is próbálják integrálni a kulturális olimpia eseménysorozatába. Akárhogy legyen is, ez kivételesen élénk előadás-sorozatnak ígérkezik – főként a lottó szerencsejáték pénzén. Maga a Royal Shakespeare Company, Anglia alig néhány állandó társulatának egyike, március és május, majd július és október között a "bárd" legismertebb színműveiből több mint egy tucatnyit mutat be. Angliában általában nem tartanak nyári szünetet a színházak, de idén kihagyják a júniust, hiszen akkor minden az olimpia körül forog majd, s az is meglehet, hogy Londonban alig lehet normálisan közlekedni. A Tévedések vígjátékát, a Vízkeresztet, a Vihart, a III. Richárdot, a Julius Caesar-t, a Sok hűhó semmiért-et, a Troilus és Cressidát és a ritkábban játszott Periklészt maga a Stratford-upon- Avonban és Londonban egyaránt fellépő társulat  játssza, sztár-szereposztásban, míg a Rómeó és Júliát bagdadi átdolgozásban viszi színre egy iraki társulat, – arabul, angol feliratokkal, s ugyanígy feliratozzák majd a brazil Companhia Bufomecanica társulat előadását, amely légtornász mutatvánnyal párosítja  III. Richárd tragédiáját, valamint az orosz Csehov Fesztiválszínház Dmitrij Krimov laboratóriumának egyéni felfogású Szentivánéji álom-feldolgozását.
Közben a londoni Barbican Központ színházában a Yukio Ninagawa által rendezett, japán nyelvű Cymbeline, a Temze-parti Riverside Studios kamaratermében egy tunéziai Macbeth, az Almeida Színházban a Michael Attenborough-rendezte Lear király kerül színre. 
Ha valaki amerikai módra mindegyiken végigrohan, könnyen Shakespeare-mérgezést kaphat. És várhatóan nem lesz hiány sokkoló megoldásokban sem. De hát mit olvastam a minap, egy Alföldi Róbert rádióinterjú kapcsán? "Ha nem szól korához a színház, akkor csak múzeum"

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.