Ugrás a tartalomra

Új hullám – avagy a kapitalizmus irodalma

Új irodalmi generáció körvonalazódik a kolozsvári literatúra berkeiben. A nyolcvankilenc után született fiatalok teljesen más szellemiséggel közelítik meg a világot. Tehetségükről egyelőre csak annyit lehet mondani, hogy tudnak repülni – állapította meg Bréda Ferenc a legutóbbi Bretter György Irodalmi Körön, a kolozsvári Bulgakov Kávézóban.

 

 

Új hullám – avagy a kapitalizmus irodalma

 

A kapitalizmusban a líraiságnak, a romantikának nem sok helye van, az irodalmi termés az olvasói igényeknek próbál megfelelni. A rendszerváltás után született fiatalokra más szellemiség jellemző, teljesen új mentalitással közelítik meg a világot – állapította meg Bréda Ferenc a Bretter Körön, amelynek meghívottja Bálint Tamás költő volt. A kétkötetes szerző meglepte a közönséget, legutóbbi, Visszaút a fekete folyón című kötetének néhány verse mellett egy új szöveggel is előrukkolt. A készülő verses regény címe Lávsztori, szereplői egy számítógép képernyője előtt ismerkednek, próbálják eladni személyiség-portékájukat a másiknak.  Bálint Tamás, bevallása szerint, egy mai Anyegint próbál papírra vetni. Úgy tervezi, hogy körülbelül két évet fog dolgozni rajta. Új szövegéből hiányzik eddig megszokott stilizált nyelvezete, tömény líraisága, ehelyett úgynevezett mai szavakat használ, a versforma viszont archaikus.

 

A jelenlévők zömének tetszett Bálint Tamás új művének szemelvénye, verses regényt írni egy mai lávsztoriról nem mindennapi ötlet, azt azonban, hogy ez miként bontakozik majd ki, maga a szerző sem tudja még pontosan. A Bretter Körre tesztelés végett hozta el a szöveget, meg szerette volna tudni, hogy érdemes-e tovább dolgoznia rajta. A zömében diákokból álló közönség arról győzte meg a fiatal költőt, hogy igen, ám voltak olyanok is – köztük több kötetes szakmabeliek, mint Cseke Róbert –, akik inkább régebbi verseit részesítik előnyben.

A múltkori Anonymus-esten frissen felfedezett tehetségnek, Miholcsa Zsombornak kifejezetten tetszik az új forma, a könnyed olvasmány. Vele többen is egyetértettek a közönség soraiból. A mai világban a könnyedebb szövegek jönnek be! – jelentette ki lelkesen egy diáklány. Varga László Edgár szerint a költő válaszúthoz érkezett, el kell döntenie, hogy nyelviekben vagy pedig a történet mentén bontakozik ki. Bevezetőnek nagyon jó a szöveg, mulatságos, viszont Parti Nagy Lajos már művelt hasonló dolgokat, vele nem tanácsos versenyezni ebben a műfajban, vagy ha mégis, akkor mindenképpen valami mással kellene előhozakodni.

Balázs Imre József az archaikus forma megtartását és több modern szót, nyelvi elemet javasolt a költőnek. A körön az is felvetődött, hogy a verses regény stílusa a célközönség függvényében változhat, egyesek akár dramatizált formában is el tudják képzelni a szöveget.

A körön elhangzott vélekedések kapcsán állapította meg Bréda, hogy új irodalmi hullám körvonalazódik, tehetséges szerzőkkel, és egy-két éven belül ki fog bontakozni. Minőségéről egyelőre csak annyit mondhat: még nem tudni, milyen magasan fognak szállni, de az biztos, hogy tudnak repülni.

A körön Bálint Tamás A pap leánya birtokostul, illetve a nemrég napvilágot látott Visszaút a fekete folyón című kötetére is kitértek. Balázs Imre József kiemelte, hogy míg az első mű szerepjátékra, stilizáltságra épített, s visszakalandozhattunk általa Villon világába egy kis helyőrséges töltettel megfűszerezve, addig a második Bálint Tamás kötet már inkább közelít a jelenhez. A visszaút a fekete folyón „vállalati metafora”, egy közgazdász-költő mindennapjairól, problémáiról is szól. „Nehogy a számlát benyújtsák, hogy magam mellett tudjalak, mibe kerül és mennyit ér meg”-stílusú mondatokkal találkozik benne gyakran az olvasó. Balázs értékelte, hogy kevesen nyúltak hozzá így ezekhez a témákhoz, Bálint Tamás eredetisége ebben is rejlik, no meg a modern Anyegin ötletében, amellyel egy új világ olvasóinak felel majd meg.

Hogy a Bréda által jósolt új irodalmi hullám mit vet ki a partra, még kérdéses, ám egy biztos: új generáció körvonalazódik Erdély irodalmában, amely más lesz, mint a transzközép, és más, mint az utóbbi öt-tíz év nemzedéke.

A transzközépnél maradva: a következő Bretter Kör vendége László Noémi lesz, akivel Márkus András beszélget majd.
 

Varga Melinda

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.